Rendhagyó énekórát tart a Belmondo zenekar - Socfest

Rendhagyó énekórát tart a Belmondo zenekar

Olvasási idő: 2 perc

Rendhagyó énekórát tart a Belmondo pénteken a berettyóújfalui Arany János Gimnáziumban. A rockzenekar az egyik legnépszerűbb rádiós slágere, a „Lesz volt van” segítségével mutatja be a diákoknak a könnyűzene történelmét és a stílusok fejlődését. A Belmondo pénteken Nyíregyházán, szombaton pedig Egerben koncertezik.

Különleges felkérésnek tesz eleget március 21-én, pénteken délelőtt a Belmondo. A nemrégiben új nagylemezzel jelentkező népszerű rockzenekar a berettyóújfalui Arany János Gimnázium diákjainak tart énekórát.

Ezen a rendhagyó eseményen bemutatjuk a hangszereinket, a könnyűzene fejlődéstörténetéről adunk egy rövid áttekintést, és beszélünk a különböző műfajok legendás, megkerülhetetlen előadóiról is. Mivel a hallgatóság tizenévesekből fog állni, egy kis játékkal igyekszünk bemutatni, hogyan változtak a zenei stílusok. A zenekarunk egyik legismertebb számát, a rádiók által leggyakrabban játszott „Lesz volt van” című slágert bolondítjuk meg, és megmutatjuk, hogyan szólt volna ez a dal, ha ötven, harminc vagy húsz évvel ezelőtt született volna az akkoriban divatos módon – mondta Czutor Zoltán, a Belmondo zenekar dalszerző-frontembere, Artisjus-díjas szövegíró.

A rendhagyó énekóra után a Belmondo útnak indul, hiszen március 21-én, pénteken este 20 órától Nyíregyházán, a Romkert Retro Sörözőben, szombaton este 19 órától pedig Egerben, a III. Országos Pálinkafesztiválon ad koncertet. A banda előadja a legkedveltebb slágereit, (Lesz volt van; Rocksztár; Libidó; Minden nő; Szájalok; Nőj már fel; Mikor), valamint a novemberben megjelent, Kooperatív című nagylemeze új dalait (Emelt díjas lányok; We Could Lie; Amit elhiszel, az leszel). A koncerteken elhangzik a Miért ne higgyem? című szám is, amely szerepelt A Dal című produkcióban, vagyis az Eurovíziós Dalfesztivál magyar előválogató show-jában.

A Kooperatív című nagylemez dalait az együttműködés köti össze. Az albumon ugyanis a hazai könnyűzenei élet előadói, más stílusok képviselői szerepelnek vendégművészként. A közreműködők között van Szirtes Edina Mókus hegedűművész-énekesnő, Judie Jay énekesnő, Szolnoki Péter, a Bon Bon énekese – aki most kivételesen csak fuvolázik-, Eckü, a Hősök rappere, a Fourtissimo rézfúvós kvartett, Kovács Krisztián, a Fish! zenekar frontembere, Czutor Anett énekesnő, Zoohacker és Hatvani Zília dj, Szekeres András, a Junkies frontembere, valamint egy számban Gyurma szkreccsel, egy másikban pedig Bartha Timi énekel.