Szakács Gergő: A Pilvakert nekem találták ki

Olvasási idő: 8 perc

Szakács Gergővel, a Follow The Flow énekesével egy budai kávézóban találkoztunk, hogy a Pilvakerről, a szólókarrierjéről és az idei kalandjairól beszélgessünk. Fájdalmas múltról, sűrű és izgalmas jelenről, és tervekkel teli jövőről mesélt Gergő, akinek minden szavából érezhető az az alázat, amellyel a szakmája iránt irányul és az a hála, amellyel a közönségének tartozik.

Mi alapján kerülnek hozzád a versek?

Mindig megvan, hogy melyik verseket szeretnénk megcsinálni az adott évben. Idén, amikor kiderült, hogy a Nem tudhatom-ot is megzenésítjük, mondtam, hogy én már megcsináltam egyszer, és használjuk azt kiindulási pontként. Ugyanis két évvel ezelőtt felkért egy TV műsor, hogy zenésítsem meg a verset, és annyira megszerettem a dalt, hogy onnantól kezdve bevettem az akusztikus repertoárba. Azt vettem észre, hogy az emberek is szeretik, és mivel maga a műsor nem adott túl nagy felületet arra, hogy szélesebb rétegek is megismerjék a dalt, kapva kaptam az alkalmon, hogy Pilvakeres stílusban is megjelenjen: kicsit forradalmibb hangszerelést kapott.

Milyen volt az Aréna színpadára állni?

Nekem volt egy arénás tapasztalatom 2010-ben, az X-Faktoros indulásom kapcsán. A Pilvaker egy teljesen más élmény. Én alapvetően feszengek a színpadon a mai napig, a Pilvakernél ez fokozottan jelen van: a kulturális súlya, a magasztossága valahogy még inkább feszít engem belül és ez megnehezíti a dolgomat.

Hogyan oldod magadban ezt a feszültséget?

Éppen erre próbálok kitalálni valamit. Alapvetően sikerült olyan szintre leküzdenem, hogy ne okozzon fennakadást az előadásban, vagy ne legyen annyira érezhető, de nyilván ez egy tüneti kezelés, és nagyon jó lenne, ha magamban is el tudnék lazulni. Mindenféle egészségügyi problémám volt az elmúlt egy hónapban, eldöntöttem, hogy inni sem fogok egyáltalán, és olvastam egy cikket tudatmódosító teákról. Lehet, hogy beleásom magam a témába. A meditáció is egy olyan dolog, amit érdemes lenne elsajátítani valamilyen szinten. Mint ahogy Beyoncé azt mondja, hogy amikor felmegy a színpadra, egy másik személyisége van, én is azt érzem, hogy kezd kialakulni egy másik személyiség, ami több mindent megtehet. Ezt kell valahogy előhívni a produkció előtt. Ezen még dolgozom.

A Pilvaker előtt hogyan jelent meg az életedben az irodalom?

Én mindig mondtam Ákosnak (Takács Ákos, a Red Bull Pilvaker ötletgazdája – a szerk.), hogy az egész produkciót nekem találták ki. Kiskorom óta szavaltam, prózát mondtam. Azért lettem én az énekes, mikor elkezdtünk zenélni a barátaimmal, mert szavaltam előtte. Gimiben is egy műsor kapcsán megzenésítettem egy verset, szóval nekem ez zsigerből jön. Ráadásul van az a tulajdonságom, hogy sokkal nehezebben írok szöveget, mint dallamot, ezért könnyebb, ha van egy vers, és arra kell dallamot írnom. Bármilyen verset adhatsz, megzenésítem. A szöveg az, ami nagyobb kihívást okoz. A Pilvakert nagyon hazai pályának érzem.

fotó: Bodnár Dávid

Azért érdekes, hogy azt mondod: neked a szövegírás megy nehezebben, mert – és itt hoznám be a saját dalaidat – a Hanghajónak nagyon erős és gyönyörű szövege van. Érezni, hogy egy teljesen más érzelmi állapotban írtad. Az akkor kijött belőled?

Igen. Biztos vagyok benne, hogy húsz percen belül megvolt a teljes szöveg. Most írok egy dalt, ami részben arról szól, hogy egy olyan átok ül rajtam, ami megfoszt a szavaktól a dallamaimért, és csak akkor kapok szavakat, ha rettenetesen fáj az, amit muszáj kiadnom magamból. De persze vannak sorok, amik kigurulnak belőlem a dallammal együtt. A holnap küszöbén refrénje is ilyen volt, csak két-három sor módosult, mert túl depresszív volt. Ilyen van, csak ritkán. Nekem nagyon durva érzelmi töltet kell. Egyszerűen nem érzek semmit elég jónak. Lehet, hogy leírok valamit, tudok a dallamra szavakat írni, csak az nem lesz olyan. Amit én szeretnék megfogalmazni, az nagyon nehezen jön olyan formában, amit elégségesnek gondolok. Ráadásul nagyon megnehezítem a dolgomat azzal, hogy alárendelem a szöveget a dallamnak, mert azt gondolom, hogy a dallam fontosabb a zenében, és ezért próbálok énekelhetőbb szavakat találni. Ezzel teljesen lenullázom az esélyét annak, hogy megszülessen egy dalszöveg.

Áprilisban lett volna a második önálló akusztikus ested az Akváriumban, a NagyHallban. Érzelmi alapon választasz más előadók dalai közül?

Abszolút, igen. Szeretek olyan előadókat játszani, akiket szeretnék, hogy hallgassanak utána az emberek. Ősszel, a KisHallban azt tapasztaltam, hogy a koncertemen ijesztően az van, hogy eljönnek az emberek és néznek. Ez nem egy klasszikus koncertélmény, így ez teljesen érhető, csak ezzel szeretnék valamit kezdeni: elvinni például még kevésbé koncertélménybe, kvázi egy előadás irányába. Az a baj, hogy ekkora méretben bensőséges hangulatot nem nagyon lehet teremteni. Megpróbálom a lehető leginkább közel hozni az embereket, ami egyébként számomra nem a legkomfortosabb, de szükségét érzem, mert ez a koncert erről szól: hogy érzéseket tudjunk megélni együtt. Most terveztem elővenni egy nagyon régi dalt, amit tiniként megírtam. Nem egy kifejezetten jó dal, és valószínűleg sosem fog megjelenni jó minőségben, de egy lenyomata annak az énemnek, és lehet, hogy annak, aki eljön a következő koncertemre, érdekes lehet.

Hogyan éled meg, hogy ilyen sokan és egyre többen szeretnek? Az is más élmény, ha a Follow The Flow vagy a Pilvaker tagjaként tekintenek rád, de itt csak érted jönnek el. Ezzel mit tudsz kezdeni?

Én mindig úgy gondolom, hogy a zenéért jönnek, és ezzel már egy lépéssel hátrébb tudtam lépni: így már nem ijesztő. Ez nagyon érdekes kérdés, én sem igazán tudom hova tenni. Az a tapasztalatom, hogy akárhová megyek – most már egyre gyakrabban veszem észre, hogy összesúgnak -, soha nem rohannak le, soha nem kellemetlen ez az egész. Azt gondolom, ha ezt valaki megpróbálja tudatosan csinálni, és nem celebkedik, akkor ez maximálisan olyan keretek között mozog – legalábbis itthon -, ami szinte jóleső, és egyáltalán nem terhes. Aki kedvel, az is kedvesen teszi, és ezt jó megélni. Az pedig, ha kapok egy levelet, mert erőt adtam valakinek egy periódusban, nagyon jó. Ebből tudok leginkább előre menni.

Szerinted az, hogy rekordidő alatt elfogytak a jegyek a Pilvakerre, minek a jele? Az emberek ki vannak éhezve a kultúrára, az irodalomra?

Egy olyan szuperprodukciót hozunk össze, ami egyedülálló. Ráadásul egy nemzeti felhanggal van átitatva, amire úgy gondolom, van igény. Most is lettek volna olyan részei a műsornak, amelyek nagyon elgondolkodtatóak, előremutatóak, és nagyon jó korkép, úgyhogy én is eljönnék.

Mit éreztél, amikor megszületett a döntés: elmarad a Pilvaker?

Mérges voltam igazából az első pillanatban. Persze, én is éreztem, hogy el fog maradni, de az ember valahogy áltatja magát az utolsó pillanatig és előveszi a naiv énjét, hogy hihessen, aztán elveszik tőle. De egyértelmű volt, hogy ez a legfelelősségteljesebb döntés. Azon a napon mindent átpörgettem magamon és elkezdtem elfogadtatni magammal, hogy mi fog történni, és valahogy ez az egész átcsapott másnapra egy furcsa nyugodtságba, elengedtem a tehetetlenséget és elkezdtem berendezkedni arra, hogy mit lehet majd kihozni a jövőből.

Fotó: Bodnár Dávid

A csapat hogyan reagálta le ezt az egészet ? Hogyhogy próbáltatok még a döntés után is?

Mindenki nagyon megértő és helyeslő volt, mindenki látta már a bejelentéskor, hogy nincs más választás… Nem szerettük volna, ha kárba megy több hónapnyi munka, és így szerettük volna eljuttatni a produkciót a végleges állapotába, hogy egyszerűbb legyen elővenni egy már beállt és kipróbált műsort, amikor végre eljön az idő.

Elmaradnak az Akváriumos programok, így a szóló koncerted is. Mik a terveid jelenleg?  Nem csak koncertek szempontjából, hanem akár a hétköznapokra nézve is. 

A Follow The Flow lemezen fogunk dolgozni, gondolkodunk, kiírjuk magunkból a dolgokat, feldolgozzuk ezt az egészet.

Hogyan alkalmazkodsz a helyzethez?

Igyekszem úgy cselekedni, ahogy a társadalom megkívánja és próbálom meglátni a lehetőséget ebben az alaposan megváltozott helyzetben

Van kedvenc versed?

Van: Adynak a Még egyszer című verse. A Halotti beszédet és a Hajnali részegséget is nagyon szeretem. Sok vers fontos számomra, de talán Ady költészete áll hozzám a legközelebb.

Térjünk vissza a Hanghajóhoz: nem nehéz ennyire mély érzésekről nyíltan beszélni? Főleg, mert itt egy nagyon fájdalmas és személyes élményről van szó.

De, nehéz. De szerintem ennek van értelme: ki kell tárulkoznom ennyire, mert ezért jönnek az emberek, és én is ezért csinálom. A zene számomra tényleg terápia, én így dolgozom fel a dolgokat, és ha egyszer kiírtam magamból, akkor alapvetően meg tudok vele birkózni. Amikor először játszottam a Hanghajót, akkor azért küzdöttem belül. Még most is néha. Versenyhelyzetben nagyon rosszul teljesítek, de a düh, a méreg vagy a kicsit agresszívabb érzések sokat tudnak javítani a teljesítményemen éles helyzetben. Nekem a nagyapámmal nem feltétlenül volt pozitív a viszonyom, ezért is ilyen mély a dal, mert a kapcsolatunk is az volt. És amikor gondot jelent, amikor nem biztos, hogy elcsuklás nélkül el tudom énekelni, akkor teret engedek a negatív érzéseknek és átlendít.

Ez a kettősség átitatja az egész dalt.

Szerintem semmi nem fekete meg fehér, mindenkivel kapcsolatban vannak rossz és jó érzések. Nála ez a mérték mind a két oldalon elég sok volt, de pont emiatt a töltet miatt tudott ilyen reakciót kiváltani belőlem az, hogy megtudtam: beteg. Egy szakítás is képes erre. Meg az összes ilyen élettel járó borzasztóan negatív történés. Amúgy a boldogok is, de azok, mivel jobban kedveli őket az ember és kellemesebbek, nem is annyira hevesek. Legalábbis bennem.

Mi okozza a legnagyobb örömöt?

Az egyik legnagyobb örömet az olyan levelek okozzák, amelyekben azt írják, hogy segítettem. Vagy amikor boldogságot tudok okozni a szeretteimnek. Azt nagyon szeretem.

Családcentrikus vagy?

Nem. Nyilvánvalóan szeretnék gondoskodni a szüleimről meg a kishúgomról. Ezek megvannak bennem ösztönszinten, de alapvetően nem tartom jó ötletnek, mondjuk azt, hogy gyerekem legyen.

Miért nem?

Nem gondolom azt, hogy jó ötlet családot alapítani. Amerre tart a világ, az nem kifejezetten biztat arra, hogy legyen családom és gyerekem. Szerintem ezt érdemes átgondolni annak ellenére, hogy fogy a magyar, de közben globálisan hét milliárdan vagyunk, és ez exponenciálisan nő.

Ilyen racionális gondolkodású vagy?

Nem mondanám. De ebben igen. Van bennem egy teljesen hideg elemző, de amúgy maximálisan emocionális vagyok. Meg idealista és naiv is.

Mi kapcsol jobban ki: a zenélés vagy a természet?

A természet. A zenélés van, amikor már sok. Például amikor beléptem a zenekarba, megbeszéltük, hogy folytatom a szóló karrieremet. Azonban mostanában eljutottam oda, hogy annyira ki tudok teljesedni a Follow The Flow-al, teljesen a magaménak érezhetem a projektet, hogy nem feltétlenül érzem szükségét annak, hogy legyen szóló dalom.  Ez is az oka, hogy lassan két éve nem sikerül befejeznem egy dalt sem, annak ellenére, hogy van körülbelül nyolc félkész. Amikor a Follow The Flow-n dolgozom folyamatosan, akkor utána nem feltétlenül az a jó irány, ha még leülök a szólóval foglalkozni. Az utóbbi időben ez történt, de mint az látható: nem vezetett túl sok eredményre. Ez azért van, mert egy másfajta – de mégis alkotó – tevékenységbe kellene menekülnöm. Hozzám mindig nagyon közel állt a képzőművészet, úgyhogy elkezdtem foglalkozni a digitális rajzolással. Szerintem ez lesz az, ami ki fogja ezt egészíteni, és utána – ha ebből visszamegyek a zenébe- a hatékonyság is jobb lesz. Most ez a tervem, meglátjuk, hogy lesz-e előrelépés.

Fotó: Bodnár Dávid

Mi a következő kihívásod?

Idén szeptemberben megmászom a Mont Blanc-ot. Megfogadtam, hogy 2020-ig megcsinálom. Magashegyi tapasztalatom szinte egyáltalán nincs. 3000 méter környékén jártam már, de annál feljebb nem. Ezért egy hegymászó segít nekem: felméri a mozgásomat, ami külön azért is jó, mert három hete kórházba kerültem. A Snowattack-en voltunk koncertezni, és utána este tízkor úgy döntöttem, elindulok kocsival és hólánccal haza a Francia Alpokból. Reggel tízre haza is értem, 1300 km-t levezettem. Nem tudtam nagyon aludni, így kedden végigcsináltam a napot, majd csütörtök este rosszul lettem, és péntek reggel kórházba vittek. Az egyensúlyközpontomban, a belső fülemben begyulladt egy ideg, ami kilőtte az egyensúly-érzékemet, és nem tudtam járni két napig. Úgy ébredtem fel, hogy pörgött velem a világ. Aztán egyre inkább fixálódott a látásom, de még most is van tünete. Egy hónap a felépülés. Kicsit költői, hogy úgy fogom megmászni a Mont Blanc-ot az év vége felé, hogy az év elején nem tudtam járni. A tavalyi évet is hasonlóan kezdtem, kezd rendszeressé válni. De nem is nagyon bánom, mert az a baj, hogy túlfeszítem picit a dolgokat, és ilyenkor egy határozottabb figyelmeztetésre van szükségem, hogy elgondolkodjak és változtassak. Szerintem meg volt az oka, hogy ez pont most történt. De innentől csak azzal foglalkozom, hogy egyben legyek szeptemberre.

Mit jelent neked a természet?

Alapvetően engem ez kapcsol ki a leginkább. Nagyjából minden tevékenység közben tudom nyomogatni a telefonomat, elmerülni az üzenet cunamiban és mindenféle feedback-ben, de ha terepfutok, akkor nem. És annyira szép, hogy nem is akarom nézni a telefont. Ez az, ami leginkább rá tud venni arra, hogy jelen legyek, és élvezzem azt, ami éppen történik. Amikor kicsi voltam, légzőszervi problémákkal küzdöttem, amelyeknek jót tett a levegő, a sport. Emellett mindig voltak súlyproblémáim is, azoknak is jót tett a sport. Mindenre a természet volt számomra a megoldás.

Fotó: Bodnár Dávid