Idén is egy nappal korábban, már június 30-án megnyitja kapuit a Telekom VOLT Fesztivál, ahol öt színpadnál várja program a látogatókat. Több zenekar is kerek évfordulóval érkezik.
Idén is egy nappal korábban, már június 30-án megnyitja kapuit a Telekom VOLT Fesztivál, ahol öt színpadnál várja program a látogatókat. Több zenekar is kerek évfordulóval érkezik.
Két év után újra megrendezik a Pécsi Egyetemi Napokat. Április 30-tól május 2-ig zenétől lesz hangos a Zsolnay Kulturális Negyed. Utoljára 2013-ban vettünk részt a rendezvénysorozaton.
A fesztivál fellépőinek bejelentésekor már majdnem teltházas a Fishing on Orfű, de a szervezők még 1000-1000 napijegyet elérhetővé tettek a csütörtöki, a pénteki és a szombati napokra.
A pécsi 30Y rövid szünet után tért vissza a koncertezéshez 2014 második felében. Ebben az évben három EP-t is kiadtak, amiket “összefűzve” új nagylemezt mutattak be novemberben.
A 30Y rövid szünet után visszatért a koncertezéshez. Ebben az évben 3 EP-t is kiadott a zenekar, amiket “összefűzve” új nagylemezt mutattak be nemrég. Idei utolsó fellépésük az A38-on lesz.
Gumicsizma, esőkabát, meleg ruha, sátorfólia: ezek voltak az idei STRAND Fesztivál túlélőkellékei. Augusztus 20. és 23. között második alkalommal fogadta be Zamárdi a STRANDolókat.
Sokan visszasírták a tavalyi fesztiválon beszippantott tömérdeknyi port, idén ugyanis az esős időjárás következtében kialakult sártenger és özönvíz több bosszússágot okozott.
Augusztus 12-én a Sziget Fesztivál 0. napján többek között fellépett az Anti Flag, Ska-P, A Day to Remember, Jimmy Eat World. Nézzétek meg a napról készült képeinket!
5 nap, 6 színpad, 170 fellépő, ez az idei Szegedi Ifjúsági Napok. A fesztivál bérleteteket a magyar zeneipar nagyágyúitól is beszerezhetitek a Szegedi Árkádban. Augusztus 26-án pedig egy 0. nappal díjazzák a bérletet váltókat, ahol külföldi fellépők is várnak.
A VOLT harmadik napja újabb, hihetetlenül jó külföldi előadókat tartogatott a nagyérdemű számára. A Tankcsapda is velünk ünnepelte 25. születésnapját egy többórás koncerttel.