Immár 30 éve zenél rendíthetetlenül az Auróra. Az együttes az évek folyamán számos tagcserén esett át, és kalandos múltjuk sem éppen egy leányálom.
Immár 30 éve zenél rendíthetetlenül az Auróra. Az együttes az évek folyamán számos tagcserén esett át, és kalandos múltjuk sem éppen egy leányálom.
Mindig is szerettem a Depresszió zenei témáit és szövegeit. Furcsa belegondolni is, hogy elröppent 13 év, de ahogy telik-múlik az idő, egyre jobb dalok születnek. Habár a személyes kedvencem még mindig az Amíg tart album, a többivel sem állok hadilábon, épp ellenkezőleg.
A Paradise Lost egy angol gothic metal együttes, amely 1988-ban alakult Halifaxban. Nevét John Milton, angol költő 1667-ben írt Elveszett Paradicsom című művéről kapta. A doom-death metal és a gothic metal egyik stílusalapítója volt az 1990-es évek elején. Az együttes tagjai napjainkig: Nick Holmes (ének), Greg Mackintosh (szólógitár), Aaron Aedy (ritmusgitár), Stephen Edmondson (basszusgitár). Dobos…
A francia Gojira zenekar 1996-ban kezdte pályafutását Ondresben, ami egy kis falu Bayonne mellett, Franciaországban. Zenéjük death, thrash és progresszív metálelemeket ötvöz, szövegeik gyakran a környezetről és annak védelméről szólnak.
A szervezők az eredetileg június 2-ig tartó kedvezményt meghosszabbították egy héttel, így június 9-ig (vasárnapig) lehet hozzájutni a 13.000 Forintos, 5 napos Reggae Camp bérlethez, amely a strandbelépő árát is tartalmazza.
Ha még nem tudod, kik jönnek az EFOTT-ra hazai színekben, nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb cikk számodra! Most ugyanis négy zenész egy-egy történetét olvashatjátok a fesztivállal kapcsolatban, hamarosan pedig lerántjuk a leplet a nulladik napra tervezett banzájról.
Elfogytak a Sound bérletek! Két napja jelentették be a szervezők, hogy már csak 1000 db hetijegy vásárolható, de 48 óra alatt ezeket is megvették. Az érdeklődés a tetőfokára hág. Ám aki azt hiszi, hogy a Balaton Sound kizárólag a négynegyedes zenét kedvelők fesztiválja, az nagyon téved.
Az Ozone Mama igazi, pörgős rockzenekar. 2010-ben debütált angol nyelvű albumuk, a The Starship Has Landed. Tavasszal jelent meg az EP-je a Fonogram-díjas bandának, és megnyerték a Hard Rock Rising hazai döntőjét is.
A napokban látott napvilágot a Wasabi Kht. zenekar „Aranyat ér” című számának videója. A csapat egy jól sikerült vidéki koncert másnapján a próbatermében készítette a felvételeket.
A Socfesten ezennel meghallgatható a beatpopper Meztelen Diplomaták első, Sellő Grand Hotel címmel megjelent bemutatkozó nagylemeze.