album - Socfest

album

VOLT 2013 – az első nevek

Megérkeztek az első, biztos fellépők nevei, akiket megcsodálhatunk majd július elején Sopronban. Jövőre sem kell félteni a sikítozni és bulizni vágyó tömeget, hiszen az első öt publikus zenekar igen pörgős ütemet diktál.

Mora' | VOLT | 2012. december 09

Hegedű bármivel

Ez a lány nem más, mint Lindsey Stirling, aki bátran össze merte boronálni a klasszikus hegedűművészetet a mai, modern zenével, vagy éppen bármivel.

Petik Tibor | Zene | 2012. november 25

Üde színfoltok-az új albumról

Este 7 óra a megbeszélt időpont a The Carbonfools tagjaival a ZP-ben. Miután ismerkedős szeánszként fotósunk leöntötte sörrel az Istvánt, (aki erre egyébként csak ennyit mondott: ”semmi baj, milyen zenész lennék, ha nem lennék leöntve?”) kezdődhetett az interjú. Új albumukról és közelgő lemezbemutató koncertjükről tudtunk meg fontos információkat a már említett Istvántól, a gitárostól, és…

Mora' | Bandák | 2012. november 04

Sonar Bistro koncert

Régi ismerősök új zenekarának a koncertjén jártunk október 26-án a Könyvtár Klubban. Bár majd egy órával később kezdődött a fellépés a meghirdetett időponthoz képest, nem bántuk, hiszen az első pár dal olyannyira magával ragadt, hogy az idő feledésbe merült.

Petik Tibor | Koncert | 2012. október 28

Qwas, a horrorcore élharcosa

Magyarországon eddig még nem vált különösebben ismertté a horrorcore zenei stílus. Qwas, a műfaj hazai népszerűsítője vezet be minket ebbe a világba, és beszél a munkásságáról is. Ezen kívül megnézhetitek új videoklipjét.

Mora' | Zene | 2012. október 18

Egy ütős rock&roll banda

3 srác, 2 gitár, 1 dob és pörgős rock zene. Ez jellemzi a régi barátokból összeverődött Back-rollt. Nevüket egy wakeboardos (szörfözés ihlette, extrém sport) trükkből vették. Bill Witherstől kezdve Monster Magneten át a saját dalokig sok minden megtalálható repertoárjukban. Október 12-én, pénteken megbizonyosodhattok ti is róla a Backstage Pub-ban, ahol az SLT-vel együtt játszanak majd.

Mora' | Bandák | 2012. október 11

Egy ütős rock&roll banda

3 srác, 2 gitár, 1 dob és pörgős rock zene. Ez jellemzi a régi barátokból összeverődött Back-rollt. Nevüket egy wakeboardos (szörfözés ihlette, extrém sport) trükkből vették. Bill Witherstől kezdve Monster Magneten át a saját dalokig sok minden megtalálható repertoárjukban. Október 12-én, pénteken megbizonyosodhattok ti is róla a Backstage Pub-ban, ahol az SLT-vel együtt játszanak majd.

Petik Tibor | Bandák | 2012. október 11

Morrefinisták!

Elkészült a Morre újabb lemeze, a „Morphine”. Hosszú kitartó munkával a kanadai trió végre befejezte a munkálatokat a harmadik, egyben legújabb albumán, amelynek címe: „Morphine”. Ezt a nevet nagyon találóan választották neki, mert a dalok többszöri hallgatására hasonló függőség alakul ki, mint a névadó szer használatától. Az album dalai izgalmas dallamokban bővelkednek, amelyeket nem egyszer…

Tóth Zsófi | Lemez | 2012. július 31