Több mint 116.000 néző látta az első hétvégén a Valami Amerika 3-at. Ezzel az eredménnyel a film 1. helyen nyitott az országos mozi top10-ben.
Több mint 116.000 néző látta az első hétvégén a Valami Amerika 3-at. Ezzel az eredménnyel a film 1. helyen nyitott az országos mozi top10-ben.
A Valami Amerika 3 története szerint, Tamás, Ákos és András, a balek testvérek minden eddiginél lehetetlenebb helyzetbe kerülnek a szélhámos Alexnek köszönhetően.
A „Mesterhármas” egy szerelmi háromszög keserédes komédiája. A szereplők fondorlatos módszerekkel igyekeznek kelepcébe csalni egymást, hogy kicsikarják a hazugságok mélyén megbúvó igazságot, nézőként pedig azon kapjuk magunkat, hogy hol együtt érzünk fájdalmukkal, hol pedig kacagunk a szerencsétlenségükön.
Az Átrium Film-Színház izgalmas bemutatókkal nyitja meg a 2015-ös őszi évadot. Kafka – átirat álomgyárral, Sztálin mesterkurzusa, kortárs tánc egy svájci alkotócsoporttól
December 12-én adták át a Xl. ARANYSZEM Fesztivál díjait. A Médiatanácsának jóvoltából az ARANYSZEM történetében először idén négy kategória győztesei pénzdíjban is részesültek.
Hatodik alkalommal adták át az Arany Medál-díjat a Bethlen Téri Színházban, amelyet Mészáros Márton, újságíró indított el. Az eseményen készült képeinket itt láthatjátok.
A Vígszínház három új bemutatóval készül decemberben. Shakespeare Julius Caesar-ja, Goldoni Két úr szolgája és Polcz Alaine Asszony a fronton című visszaemlékezése várható még az ünnepek előtt.
A Csáki Judit gondozásában, szeptember elején megjelent könyv körülbelül két hét alatt a népszerűségi listák elejére ugrott. Sokan gondolhatják: húzzunk le még egy bőrt a keservesen meggyászolt Nemzeti Színházról.
A Vígszínház Danton halála című előadása Alföldi Róbert rendezésében került a színpadra, benne az élvhajhász forradalmár címszerepében erőset alakító Stohl Andrással és az elő-előbukkanó áthallásokkal.
2013. október 23-ra tűzte műsorára a Vígszínház az Alföldi Róbert által rendezett, Georg Büchner azonos című drámájából készült darabot. Talán nem volt véletlenül az első előadás dátuma, hiszen a darab egészében az elnyomás és a zsarnokság problematikájára épül.