Az először tavaly megrendezett Nagy-Szín-Pad nagy sikere után ismét ringbe szállhat újabb 9 előadó, pályájukat segítő, komoly nyereményekért május 21-22-23 között, az Akváriumban.
Az először tavaly megrendezett Nagy-Szín-Pad nagy sikere után ismét ringbe szállhat újabb 9 előadó, pályájukat segítő, komoly nyereményekért május 21-22-23 között, az Akváriumban.
Bár 24 órával meghosszabbították a szervezők az első online elővételes kört, már így sem lehet féláron hozzájutni Bánkitó bérletekhez. Két nap alatt kiürült az “earlybird raktár”.
A fesztivál fellépőinek bejelentésekor már majdnem teltházas a Fishing on Orfű, de a szervezők még 1000-1000 napijegyet elérhetővé tettek a csütörtöki, a pénteki és a szombati napokra.
2014 mindkét zenekar számára mozgalmas év volt. Pont úgy zárják az évet, ahogy elkezdték: közös koncerttel, a különleges, évzáró bulit pedig izgalmas vizuállal teszik feledhetetlenné.
Az ötszámos EP érdekessége, hogy ezúttal akusztikus hangszerelésben szólalnak meg a dalok. A számok újragondolása mellett egy új szám is felkerült a lemezre, amelyhez klipet is forgattak.
Alig egy évvel bemutatkozó kislemezük után, máris itt a Middlemist Red első nagylemeze, a Supersonic Overdrive. A négytagú neo-psych rockformáció albumát nagy várakozás előzte meg.
Ha végigittad már a Kazinczy utca összes helyét, ha a túlóra a normál munkamenet, ha úgy bringázol be a munkába, hogy észre se veszed, akkor szakadj ki a Bánkitó Fesztivállal!
A Middlemist Red zenekar három hete húzódó, kitartó online hallgatása után élőben is felcsendülnek a dalok június 14-én, az A38-on, ahol a Butcher Blues-feldolgozás is hallható lesz.
Február 22-én a Middlemist Red előjátékát követően, a San Francisco-ból érkező Wooden Shjips áll ki a hajó deszkáira negyedik nagylemezének lemezbemutató turnéja részeként.