műsor - Socfest

műsor

A narancsbőrös poppoló tévútján

A Való Világ nevű 21. századi csoda 15-20 perc alatt meglepő elváltozásokat képes okozni az ember testi-lelki valójában. Miért terhelik a nagyérdeműt népbutító tartalommal kereskedelmi tv-k?

Szurovecz Illés | TV, Sorozat | 2014. január 27

Dübörög a Dürerben a Tilos-Maraton

A hagyományokhoz híven idén is a Dürer kert ad otthont a Tilos Rádió egyhetes, ingyenes rendezvénysorozatának június 7-e és 15-e között. A kilenc tematikus nap során a sokszínű programok és koncertek mellett megismerkedhetsz a rádiót működtető, közel 300 önkéntessel, sőt, te is közéjük állhatsz.

Dorka Anett | Buli | 2013. május 24

Itt mindenki aranyat ér!

A napokban látott napvilágot a Wasabi Kht. zenekar „Aranyat ér” című számának videója. A csapat egy jól sikerült vidéki koncert másnapján a próbatermében készítette a felvételeket.

| Videóklip | 2013. április 25

Az Astoria Slam Poetry csajos estjén jártunk. Fellépett Viola Szandra költőnő, akinek antológiája és verseskötete is jelent meg, Nagy Ildikó Noémi “Nini” írónő, akinek Eggyétörve című novelláskötete csupa jó kritikát kapott és Keresztes Noémi slammer, aki nem kötetben, hanem a vers élő megszólaltatásában és jazzbe, bluesba áramoltatásában találja meg saját lényegét. A műsort Angyal Gyula vezette, a helyszín a Gozsdu Manó volt. Így, a költészet napján pont aktuális visszagondolni rá.

 

| Könyv | 2013. április 11

Az Astoria Slam Poetry csajos estjén jártunk. Fellépett Viola Szandra költőnő, akinek antológiája és verseskötete is jelent meg, Nagy Ildikó Noémi “Nini” írónő, akinek Eggyétörve című novelláskötete csupa jó kritikát kapott és Keresztes Noémi slammer, aki nem kötetben, hanem a vers élő megszólaltatásában és jazzbe, bluesba áramoltatásában találja meg saját lényegét. A műsort Angyal Gyula vezette, a helyszín a Gozsdu Manó volt. Így, a költészet napján pont aktuális visszagondolni rá.

 

| Könyv | 2013. április 11

Kis költés, kis bogozás a Gödörben

Egymás számait dolgozza fel három fiatal zenekar Bolondok napját követően a Király utcában található, budapesti Gödörben. Rendhagyó közös koncertre készül április 2-án a Gödör Klubban három banda, az alterpop Bogoz, a pszichedelikus KisHerceg és a divatrocker Verőköltő. [facebook_event id=452528641480615 float=right] Az underground berkekben már nevet szerzett együttesek tagjai nem egyszerűen egymást követően állnak színpadra, hanem…

Facsády Orsolya | Koncert | 2013. március 29

Könyvkonnektor – Olvasási szokások

A Könyvkonnektorral közösen (újra)indítottuk  podcast adásukat. Íme az első, közös erővel készített műsor, amelyben szembeállítjuk az e-könyveket a hagyományos verzióval az olvasási szokásokról beszélgetve. Moravcsik Barbus újságíró beszélget Czapáry Veronika íróval, P. Szabó Melinda könyvtárossal és Németh Ádám informatikussal. A tartalomból: Az irodalmi élet web-oldalakon zajlik – Könyv nélkül költözni nem tanácsos – Kinek hány könyv…

Petik Tibor | Könyv | 2013. február 05

Kern András, a kellékes

Egyáltalán ki engedte be magukat ide? – faggatta a Pesti Színház nézőit Bieder József kellékes csütörtök este. Ez a „memolexiás”, (nagyon is) majdnem-színész figura nem először tette ám fel a kérdést. Kern András monodrámája 2008 óta fut a Pesti színpadán, én mégis csak most láttam először. Azt a leborult szmötyiropogósát! – mondaná erre a mi…

Szurovecz Illés | Színház | 2013. február 04