sajtóanyag - Socfest

sajtóanyag

Cikkek máshonnan

Háromnapos jazzünnep a Müpában

A hazai jazzélet krémje és legújabb tehetségei lépnek színpadra 2018. február 1. és 3. között a tizenegyedik Jazz Showcase-en, mely az évek során a közép-európai régió legjelentősebb tehetségbörzéjévé nőtte ki magát. A délutáni koncerteken kilenc pályakezdő zenekar mutatkozik be a neves hazai és nemzetközi zsűri előtt, a háromnapos jazzünnep nagykoncertjei pedig ismét színes kínálattal várják…

| Programajánló, Zene | 2018. január 31

Dán punkok és közel-keleti techno kísérik a Hiperkarmát a Bánkitó Fesztiválon!

Az utóbbi évekhez hasonlóan a Bánkitó Fesztivál idén újból lekorlátozó zsánerek, ország és kulturális határok nélkül hozza el a legizgalmasabb alternatív zenekarokat a világ minden tájáról. Az első eresztésben északról újhullámos punkokat, keletről techno-t, itthonról pedig néhány klasszikust mutathatnak be. Persze mint mindig, a veteránok mellett most is gondoltak a még csak feltörekvő újoncokra, akiknek…

Copy Con és zenekara 18 éves, női dobossal vesz új lendületet

A magyar reggae szintér egyik legőszintébb előadója, Copy Con megújult kísérőzenekarral, a Reggae Express Banddel folytatja munkáját. A csapat legfiatalabb tagja, a dobos Hertelendi Anna friss lendületének is köszönhetően 2018-ban várhatóan számos újdonsággal jelentkezik a produkció.

| Zene | 2018. január 31

Depeche Mode After Party a Zeg Zugban

Február 2-án ismét fellép Budapesten a Depeche Mode. Ez alkalomból szervez after partyt a Lilian Goth Art Prod. a belvárosi Zeg Zug klubban.

| Buli | 2018. január 30

Új Orient Fall dal érkezett

A fővárosi Orient Fall hosszas várakozást követően a 2015 végén bemutatott nagy-sikerű Fractals című nagylemeze után a napokban Mankind fedőnév alatt új dallal és videoklippel jelentkezett.

| Zene | 2018. január 30

BSidesBUD 2018

Második alkalommal kerül megrendezésre hazánkban a nemzetközileg elismert BSides IT-biztonsági konferencia 2018. március 1-én a budapesti Lurdy Rendezvényközpontban, ahová 14 előadó érkezik 7 különböző országból izgalmas témákkal. Jegyek már kaphatók az eseményre.

| IT, Programajánló | 2018. január 30

Februárban indul a RE-VERZIÓ

A 14. Verzió Filmfesztivál legjobb dokujait vetítik február 7. és március 7. között szerdánként 18 órától a Blinken OSA Archívumban.

| Film | 2018. január 29