Élő vonalak, beszélő színek - Socfest

Élő vonalak, beszélő színek

Olvasási idő: 2 perc

Gyarmathy Ágnes Munkácsy-díjas látványtervező művész válogatott alkotásaiból nyílik kiállítás 2016. augusztus 27-én 17 órától a debreceni Csokonai Színház évadnyitó gálájának nyitányaként, a színház első emeletén.

14054242_10154247928716253_8670056855895505219_nGyarmathy Ágnes több mint 500 különböző színházi előadáshoz tervezett díszletet, jelmezt vagy mindkettőt, több mint 60 alkalommal a Csokonai Színház felkérésére. Már pályája elején feltűnik a neve a debreceni teátrum tervezői között. 1969-ben Illyés Gyula Kegyencének, majd Molnár Ferenc Liliomjának látványvilágán dolgozik, de mai előadások színlapján is gyakran találkozunk a nevével.

Ő tervezte a Pinczés István rendezte, máig népszerű Légy jó mindhalálig, a 2014-es Marica grófnő és a Segítsd a királyt! díszleteit és jelmezeit is. Ez utóbbira élete egyik legnagyobb művészi lehetőségeként tekint.

 

 

 

1989 óta tanít, először a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola művésztanára volt. Később tanított a budapesti Képzőművészeti Egyetemen, 2003-tól a Kaposvári Egyetem Látványtervező Tanszékének tudományos főmunkatársa.

Számos magyar és nemzetközi film, valamint tévéjáték jelmezeit is ő tervezte, köztük Szabó István Mephisto című Oscar-díjas alkotásának jelmezeit. Alkotómunkája közben mindig nagy érzékenységgel, pontos ízléssel kapcsolódik az adott mű stílusához. A közönség láthatja majd a Lohengrin terveit, ruháit, amelyek jól példázzák, miként ír át egy kort a tervező saját fantáziájával, a Bajazzók a darab látványtervezőre tett felszabadító hatását mutatja be, míg az Idomeneo azt láttatja, miként erősítheti az énekes auráját egy jól kiválasztott jelmez.

segitsd

Az átgondolt tervezői felkészülést a művésznő albumokban dokumentálja, melyekben összegyűjti a művek korához kapcsolódó fotókat, festményeket, színmintákat. A szcenikai kiállítások megőriznek valamit az utókornak az illékony színházművészeti tevékenységből, melyek nagyon hasznosak voltak a továbbgondolkodás és az alkotói kiteljesülés szempontjából.

A kiállítást Kubik Anna színművész nyitja meg, a kurátor Lőrincz Veronika.