Elindult az Alfa! - Socfest

Elindult az Alfa!

Olvasási idő: 3 perc

A nyár utolsó hétvégéjének érkezése rendszerint rossz hír, idén viszont egyben az Alfa Fesztivál kezdete is, ami pedig kifejezetten jó. Csütörtök déltől várja a fesztiválozókat az Alfa Várpalotán, a Cseri Parkerdőben. Már az első nap nyüzsgéssel, lazulással és sok-sok zenével telt annak ellenére, hogy még csak most kezdünk belemelegedni…

alfa2

Fotó: Alfa Fesztivál

A Cseri Parkerdő amúgy csendes pázsitján csütörtök reggel megkezdődött a sürgés-forgás. Egy igazi fesztiválnak már az előkészületei sem csendesek, az Alfán is hamar kezdtek magasodni a színpadok, sokasodni a sátrak és elindultak a hangpróbák is – délben pedig hivatalosan is kinyíltak a kapuk. Voltak, akik már a nyitás előtt néhány perccel megérkeztek, és a fűben üldögélve készítették el impozáns frizuráikat, amelyek a szivárvány minden színében pompáztak. Pontosan a déli harangszóra aztán hivatalosan is kezdetét vette a 2014-es nyár utolsó nagy szabadtéri bulija, az Alfa Fesztivál.

A Cseri Parkerdő már másodjára ad otthon az Alfa Fesztiválnak, és a rendezők, a fellépők, meg persze a látogatók egyaránt szívükbe zárták a helyszínt. A szerdai esőzések alatt sokan aggódtak kicsit, hogy elmossa-e a fesztiválozókat az eső, de szerencsére csütörtök reggelre – szó szerint – eloszlottak a fellegek és kellemes, őszies napsütés köszöntött az érkezőkre. A levegő csak estére hűlt le, amikor viszont a partihangulat, a tombolás és esetenként a fröccsök melegítették már a résztvevőket.

alfa1

Fotó: Alfa Fesztivál

A fesztivál három helyszínéből kettőt már a délután folyamán beizzítottak a zenészek és persze a sokasodó közönség. A Nagyszínpadon az Üzletembers, a Sátorban pedig a Végállomás és a Konflikt indította a show-t, alaposan megmozgatva az egybegyűlteket. Az Alfa Fesztiválnak már okostelefon applikációja is van, ami Android és iOS készülékre ingyenesen letölthető. Az alkalmazás segítségével az elveszett fesztiválozók is megtalálhatnak mindent a parkerdő területén, és folyamatosan nyomon követhetik a koncertek sorát telefonjukon, hogy ne maradjanak le semmiről. Az elő chaten a fesztivál szorgos munkatársai a hirtelen felmerülő kérdéseket azonnal megválaszolják. A névhez méltóan, a három nap alatt a zenei paletta alfájától ómegáig minden stílus megtalálható – nem csoda, hogy okostelefon nélkül már nem is lehet észben tartani.

A 40 éves EDDA és Pataky Attila méltó volt az érdeklődésre, amit kiváltott. Attiláék igazi sláger-műsort hoztak a közönségnek, akik közül sokan kifejezetten a legendás együttes miatt jöttek ki a Cseri parkerdőbe. Elhangzott a Hűtlen, a Kör, és persze az Elhagyom a várost, így szinte folyamatosan énekelhettünk a zenekarral együtt. Attila igazi őszinte rockzenével, majd néhány jó szóval köszöntötte az Alfa Fesztivál első fecskéit és a legnagyobb rajongókat.

„Pontosan azt kaptuk a fesztiváltól, amire számítottunk, nagyon szerettünk itt lenni” – mondta Attila a koncert után. Ha az ő véleményét kérdezzük, akkor még közel sem „öregedett ki” a szakmából. „Vannak zenekarok, akik még 80 évesen is együtt vannak és zenélnek az eredeti felállásban. Miért ne lehetnénk mi is ilyenek?” – tette hozzá. Mi minden esetre reméljük, hogy még sok estén dúdolhatunk együtt az Eddával.

9 órától egy kis testmozgásra invitálta az egyre lelkesebb fesztiválozókat az Intim Torna Illegál. Egy korábbi interjúban Kiss Sándor, a zenekar frontembere néhány szóban arról mesélt, hogy hálistennek már egy-két éve számos fesztivál nagyszínpados fellépői lehetnek, és az Alfa az egyik „legkényelmesebb” fesztivál fellépőként, itt a legprofibb a szervezés. „Csupa pozitív tapasztalattal tértünk haza tavaly az Alfa Fesztiválról, nagyon profi volt a csapat, gördülékenyen ment minden” – mesélte akkor Sándor. Nos, a fiúk nem okoztak csalódást azoknak, akik egy kis laza alternatív punk-rock ugrálásra és pörgős dallamokra vágytak. A hangolástól a záró akkordokig tombolt a közönség.

alfa3

Fotó: Alfa Fesztivál

A Nagyszínpad utolsó bandája a 10 éves Road zenekar volt, akik elhoztak egy kis igazi húrtépést és kemény rockot a közönségnek. Az estét a Még, a Felfelé görbül, és persze a ráadásban a Nem kell más című számmal zárták, ami 2004 óta egyetlen koncertjükön sem maradt el. A Sátor csütörtöki menüjének záró zenekara volt Soerii és Poolek, akik nem csak furcsa nevükkel keltik fel az érdeklődést: a talán techno-party-őrület műfajba sorolható zenét a színpadon hatalmas neon S-P betűk kísérték, és a gigantikus elefánt kabala tüllszoknyában csak egy volt a változatos showelemekből. Aki a teljes látványra kíváncsi, mindenképpen látogasson el egy Soerii & Poolek koncertre.

Mire az eső felszáradt Várpalotán, addigra az Alfa Fesztivál is megérkezett. Három napig, három színpadon várja a látogatókat a magyar zenei ábécé összes betűjével, a magyar közönség legnagyobb kedvenceivel.