A Balaton Sound évente több mint százezer szórakozni vágyónak nyújt programokat. Főként az elektronikus zenét előnyben részesítő fiatalok látogatnak el erre a neves rendezvényre. Mivel jómagam is nagy rajongója vagyok a stílusnak, és még sohasem jártam a Soundon, nem volt kérdés, hogy ebben az évben nekem is ott a helyem.
Bár csak egyetlen napra tudtam ellátogatni erre a fesztiválra, így is hatalmas várakozás előzte meg. Tiesto, Axwell Λ Ingrosso, Timmy Trumpet. Ilyen nagy nevek csábították bűnös lelkem a Balaton partjára.
Budapestről a vonatút hosszú, fárasztó és zsúfolt, a Sound árai egy egyetemista pénztárcájához mérten pedig igen borsosak. Ezért jutottunk arra az elhatározásra, hogy némi alapozással indítjuk a kora délutáni utat. Megérkezve Zamárdiba egy kevés séta és szinte nulla sorbanállás után már a fesztivál területén dobbant a szívünk Náksi Attila (Stereo Palma) zenéire. Kitűnő warm-up volt ez, chilles, hangolódó, táncolható zenék, hazai és külföldi kedvencek, néhány ínyencséggel fűszerezve.
Ezután a Galantis produkcióját élvezhettük, miközben mártóztuk egyet a magyar tengerben. Se pozitív, se negatív kritikával nem tudom illetni a svéd csapatot. Lenyomták a kötelező szettjüket, aztán mentek tovább, bár nem is tőlük volt felcsigázódva aznap a közönség.
Mi is Tiesto miatt zarándokoltunk el a balatoni városba, de az egykori Swedish House Maffia tagjaira is kíváncsiak voltunk. A nagyszínpad előtti homokos placc már a kezdésre megtelt rengeteg bulizni vágyó emberrel. Gyenge kezdés után erős visszaesés – így tudnám jellemezni ezt a produkciót. A svéd fiúk jobbak producernek, mint lemezlovasnak. Ha bármilyen live felvételt meghallgatunk tőlük a Youtube-on, akkor rájövünk, hogy a Sound népe is ugyanazt kapta, mint amit már előttünk az összes többi fesztivál az elmúlt évben. Sok helyen a zenék keverése pontatlan, vagy nem is történt mixelés. A srácok a saját számaikat olyan feldolgozásokban játszották itt is, amelyben szinte minden drop ugyanarra a kaptafára épült, üres „fesztiválnyüszögést” hallhattunk, amelyre táncolni lehetetlen. A showelemek is a szokásosak voltak: pulton ugrálás, tűzeffekt, „éééé-óóóó” kiabáltatás, stb. Mindez ugyanazokban a pillanatokban, mint minden fellépésükkor… tényleg ennyire nem tudtok improvizálni, srácok?
Én kritikus szemmel nézem a DJ-ket, mivel magam is űzöm ezt az ipart. De nézzük csak a közönséget: az első sorokban nyomultak az ős-SHM imádók és Axwell Λ Ingrosso rajongók, akik akkor is jól érzik magukat, ha a fene fenét eszik is. Mögöttük az igazi fesztiválközönség tombolt – ők voltak a legtöbben -, akik kifizették a bérletet, isznak emberesen és mindegy, hogy mi szól, csak nagy név álljon a pultban. Végül oldalt és hátul azok az emberek, akik tényleg a zene és a produkció varázsa miatt lennének itt, de sajnos ez még nem adatott meg akkor nekik. Fent a VIP-ben pedig már tényleg tök mindegy,hogy mi szól, mert a presztízsmérce az egekben, az insta fotó és facebook bejelentkezés is megvolt, így az összes csóró ismerős látta snapchaten, hogy hol bulizik, aki igazán megteheti.
Szóval vártuk már nagyon a holland fenegyereket, végülis a legnagyobb betűmérettel volt kiírva Tiesto neve minden plakáton. Dallamos, táncolható zenék, dinamikusabb előadás, szép és pontos mixelések jellemezték a produkciót. Hallhattuk a legújabb Tiesto-zenéket mindenféle fesztivál remixben, ugrálós, integetős, dallamos track-ek ezek, viszont hatalmas szívfájdalmunkra az úriember régi muzsikái még csak fel sem csendültek. Na jó, talán a Traffic egy egészen gyenge bootlegben, de nem ezt vártuk ettől a sráctól sem. Egészen rendben lenne egy ilyen előadás egy sokkal kisebb fesztiválon egy noname diszkóstól, aki épp lejátsza azt a húsz-harminc fesztiválzenét, ami éppen menő a nagyvilágban.
Egy laikus azt hinné, valaki azért megy fesztiválozni, hogy valami többet kapjon egy átlagos hétvégi bulinál a közeli város klubjában, de sajnos ez nem így van. Az emberek azért járnak fesztiválra, mert divat, vagy számukra ez presztízskérdés. Ritkán látni olyan posztokat a közösségi hálón, amelyben az adott előadót dícsérve írnak véleményt egy buliról, viszont annál több az olyan fotó, amely azt hivatott mutatni a nagyvilágnak, hogy „én igenis a Balaton Soundon bulizok és menő vagyok”. Tényleg ezért dobnak ki sokan száz-kétszázezret?
Timmy Trumpetbe vetettük minden reményünket Tiesto után, viszont addig még maradt egy kis idő, így kóvályogtunk egyik színpadtól a másikig. Legnagyobb meglepetésünkre a Music FM és a Rádió 1 standja előtt szóltak igazán veretős és táncolható zenék. Egyre inkább úgy tűnt, hogy a kisebb névvel rendelkező lemezlovasok sokkal jobban meg akarnak felelni a közönségnek és éppen ezért mindent megtesznek azokért az emberekért, akik miattuk vannak ott.
Nem mehettünk el szó nélkül a fesztivállányok mellett. Az idei trend a feszülős rövidnaci volt. Az ember abból sejthette, hogy melyik csaj vágyik egy forró ölelésre, hogy megállapította az adott hölgyön a kilátszó fenék és nadrág arányát. El kell szomorítanom minden férfi olvasót, aki már bánja, hogy nem volt ott: sajnos ez a short csak azoknak áll jól, akiknek a fenekük is formás. Ezt a nadrág is tudja és nem is idomult egyetlen formátlan hátsóhoz sem, de sajnos ez nem hatotta meg a viselőit.
„Bármi történik, én közelről akarom látni Timmyt és hatalmasat bulizni rá, hogy valami szép élménnyel menjek haza” – gondoltam magamban. Éppen ezért bőven kezdés előtt elfáradtunk a cirkuszi sátorba, ahol éppen a kanadai Shaun Frank szórakoztatta a nagyérdeműt. Gondoltuk, hogy biztos ütős kis warm-up lesz ez és mire megjön a trombitás srác, már mindenki teljesen felspanolva sikít a világba. Jött egy jól ismert sláger… dúdolgattuk a kiállást, indultunk volna be a dropra, ekkor viszont nyakoncsapott valami értékelhetetlen trap-dubstep. Aztán ezt kellett még hallgatni fél órán keresztül, mire arra jutottunk, hogy inkább a korábbi vonattal megyünk haza, mert elég volt ebből az exclusive fesztiválból.
Csak néztem körbe, és kétfajta embert láttam. Az egyik nagyon élte ezt a bulit, mert sokat ivott és miegymás. A másik pedig csak pislogott azon, hogy éppen mi történik, hogy miért kell ilyen szinten kizsigerelni egy kedvelt zenét.
Lezárásképpen számoljunk egy kicsit. Veszel tizenkilencezerért egy napijegyet, vonattal az út a fővárosból oda vissza négy. Nyilván meginnál néhány sört, estefelé már éhes is az ember, de egyetemistaként nincs habzsi-dőzsi. Alsó hangon is ott hagysz erre hétezret. Szóval elvertél harmincezret és meglehet, jól sem érezted magad. Vagy már csak azért is, dacból jól fogod érezni magad, mert mi magyarok így szoktuk. Mert „ki van fizetve”, meg amúgy is ez a menő és ezt kell élvezni.
