Queen, Jimi Hendrix, The Doors, Rolling Stones, a rockzene nagy klasszikusai megelevenednek előttünk az Urániában egy-egy koncert erejéig. A digitalizált és feljavított koncertfelvételeket január 11-től vetítik.
A rockzene történetének kultikus alakjai elevenednek meg az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán január 11-től egy exkluzív koncertfilm-válogatás keretén belül. A múltidéző túrát digitalizált, HD minőségben élvezhetjük, a nyitózenekar pedig január 11-én a Queen lesz. Őket követi a sorban egy texasi utazás; megtekinthetjük a Rolling Stones máig legsikeresebbnek datált koncertjét, majd jön a The Doors egyetlen teljes egészében felvett koncertje, végül pedig Jimi Hendrix híres woodstocki előadása zárja a sort.
A Queen Freddie Mercury haláláig (1991) a rockzene történetének legsikeresebb zenekarának számított. Az 1971-ben alakult banda világszerte 170 millió albumot adott el. Az együttes utolsó, 1986-os turnéján Budapesten is felléptek a Népstadionban, a világhírű zenekarok közül elsőként zenélhettek a vasfüggöny mögött. Így a magyar fővárosi koncert igazi mérföldkőnek számított. A koncert máig emlékezetes pillanata, amikor Freddie Mercury együtt énekelte a közönséggel a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt.
A sorozat második epizódja január 18-án a Rolling Stones Some Girls című 1978-as texasi koncertjének felvétele, amelyet a rajongók máig az egyik legjobbnak tartanak az együttes történetében. Ez a turné – az akkor még – fiúk karrierjének csúcspontját jelentette, a jelszó a „Vissza a gyökerekhez” volt. Ennek jegyében a zene kapta a fő hangsúlyt, míg a színpadi látványelemek visszaszorultak. A zenekarra, mint ahogy erre a koncertre is a nyers erő, az energia és a rajongók felpörgetése jellemző. A felvételen a Some Girls album számain kívül olyan dalok hangzanak el, mint a Honky Tonk Woman, Tumbling Dice, Brown Sugar, Jumpin Jack Flash, Miss You és a Beast of Burden.
A nosztalgikus rock-maraton harmadik „fellépője” a The Doors lesz január 25-én. A vetítés azért kuriózum, mert ez az 1968-as Live at Hollywood Bowl az egyetlen, teljes hosszában rögzített koncertje a zenekarnak. Ray Manzarek (billentyűs) szerint a gondos munkának köszönhetően a végeredmény kivételes élményt nyújt: „Olyannak hallod, mintha valóban a Bowl színpadán lennél, együtt a zenekar tagjaival”. A Doors menedzsere, egyben a film producere szerint: „A Doors koncertjei sámánisztikus utazások voltak a rock and roll pszichedelikus színpadán. A zene, a költészet és a dráma zabolátlan zenei virtuozitással örvénylett bennük. A Doors kifejezőerejének csúcsán, a világ egyik legjobb előadóhelyén rögzített, később újrakevert és digitalizált anyag cseppet sem poros, sőt! Századszorra hallgatva még mindig magával ragad!” A ’68-as hollywoodi időutazáson a klasszikus Doors nóták mellett – mint a Light my fire vagy a The End – ritkán hallott számok is felcsendülnek, mint például a Hello I love you, a The WASP, vagy a Spanish Caravan.
A koncertfilm-válogatás zárásaként február 8-án a legendás balkezes gitáros, Jimi Hendrix híres, 1969-es woodstocki koncertjét nézhetjük végig a moziban. A világ legjobb gitárosának tartott, Jim Morrisonhoz hasonlóan a mindössze 27 évesen elhunyt Jimi Hendrix azon a bizonyos augusztusi reggelen, a Woodstock Fesztivál zárókoncertjén olyan ismert dalokat játszott el, mint a Voodoo Child, a Hey Joe, a Purple Haze vagy a Foxy Lady, miután előadta az amerikai himnuszt, a Star Spangled Banner döbbenetes, igazán „hendrixes” változatát is. Az egykori koncert teljes egészében, eredeti formájában kerül a mozi közönsége elé, digitálisan felújított HD képpel és térhatású surround hanggal. Kísérőfilmként az Oscar-díjas filmrendező, Michael Wadleigh archív anyagokból összeállított rövidfilmje látható, amely olyan közel hozza a nézőhöz a gitárvirtuóz fellépését, ahogy csak a vele egy színpadon állók érzékelhették.