Karinthy Ferenc Nők című színdarabjának ősbemutatóját tartották a budai Karinthy Színházban 2013. december 20-án. Az előadást az író fia, Karinthy Márton, a színház igazgatója rendezte.
Az ország első magánkézben lévő színházának alapító-direktora saját édesapja Aranyidő címen megjelent kisregényét álmodta színpadra. Idősebb Karinthy, akit mindenki csak Cininek szólított, a Budapesti tavasz sikere után merte megírni ezt az akkor még igencsak kényes témát feszegető kisregényét, amely az 1970-es évek elején évekig meg sem jelenhetett. A szerző végül maga adaptálta a művét színpadra, azonban a Nők című szövegkönyvből a művész 1992-es haláláig nem lett semmi, és utána is huszonegy évnek kellett eltelnie, hogy fia elővegye, és színpadra alkalmazza.
A darab 1944-ben, Budapest ostroma alatt játszódik a főváros egyik lakóházában. Főhőse Beregi Józsi, egy zsidó menekült, aki néhány nappal karácsony előtt állít be szeretőjéhez, az egyszerű és primitív Nellihez. Az asszony, aki elsősorban a testéből él, rögvest beleszeret a férfiba, azonban Józsit a többi budapesti nő is érdekli. Amikor már a harcok mindennapossá válnak, és a légvédelmi riasztásoktól nem lehet aludni, a bérház lakói kénytelenek levonulni az óvóhelynek átalakított pincébe, hogy ott vészeljék át a háborút. Ferencziné egy letűnt világból maradt hátra, lányát, a tizenhét éves Adrit szinte elnyomásban tartja, a kis kalauznő naphosszat az Úrhoz fohászkodik. Huszárné mindenkiről tud mindent, és mindenről meg is van a maga sarkalatos véleménye. A nyugállományú alezredes fájdalmas rezignáltsággal veszi tudomásul a háborút, felesége pedig egy törékeny, kedves asszony. Ők, valamint a sorsjegybizományos és a légóparancsnok alkotják a kis közösséget, ahol az idegen Józsi többet tud meg a lakókról, mint amennyit ők tudtak egymásról.
A fő mozgatórugót, ezt a bizonyos Józsit, Dányi Krisztián alakítja. Nagy fekete bajszával ma már nehezen dobogtatná meg lányok és asszonyok szívét, de a kor nőcsábászai között abszolút helye van. A karakter jellemét tekintve elvtelen, meghunyászkodó és egyáltalán nem őszinte, de Dányi nagy beleéléssel formálja meg ezt az érdektelenségbe forduló figurát. A szereplők közül egyértelműen Murányi Tünde viszi a prímet, az általa játszott Nelli visszamaradott agykapacitása ellenére a maga egyszerűségében és tájszólásában a legtermészetesebb figura a nők közül. Heves érzelmekkel adna meg mindent választottjának, megalázottsága valóban mély fájdalom számára, és a lakókra mondhatni szívből köp, különösen arra, aki eddig még arra sem méltatta, hogy emberszámba vegye.
Karinthy Márton rendezésében kiemelt hangsúlyt kapnak a szereplők, szinte mindnyájuk egységes időt kap a kibontakozásra, amellyel élnek is. Bencze Ilona kortalan a méltóságteljes Ferencziné alakjában: egyszerre dicséri patetikus hangon hős katonatiszt férjét, és egyszerre enged Józsi csábításának. Lánya, akit Bánsági Ildikó és Gáspár Sándor igazán tehetséges leánya, Gáspár Kata alakít, tizenhét éves, ifjú hölgy, azonban a huszonhat éves színésznő remekül oldja meg feladatát: alakításában hitelesen elevenedik meg az anyja szavára hallgató kislány és az idősebb férfiakat csábító fiatal kettőssége.
Életkorukból fakadóan az idősebb karakterek kevesebbszer vannak jelen, ezt különösen Tímár Éva miatt sajnáljuk – ő jobb színésznő annál, minthogy férje felett álljon, és néhány mondatot elmondjon. Viszont a ház asszonyai közül fekete bárányként tűnik ki Mikuczné (Keres Viktória), az egyenruhás, határozott nő. Az indulatos, kegyetlenséget árasztó nyilas asszony csak a zsidót látja Józsiban, akit a Dunába kell lőni, de ez a pesti dzsigoló felnyitja a szemét a nő saját értékeire, és ironikus módon még segíteni is megpróbál neki feldolgozni erőszakos és aberrált férje rémtetteit. Nem tudjuk, hogy Mikuczné miért csatlakozott a Szálasi-féle szélsőjobbosok haláltáborához, de az kiderül, hogy a Kiss Gábor által megformált sorsjegybizományos, a kisemberek kisembere vak fanatizmusa miatt állt melléjük.
A 32. évadját ünneplő Karinthy Színház kis nézőterében megfagy a levegő, amikor ez a seregnyi ember megelevenedik előttünk. Mindenki a maga gondjaival küzd, a saját életbe maradásáért, a saját boldogságáért harcol. Ki így, ki úgy. Viszont önzőségével közülük is kitűnik Józsi, akit találékonysága ment meg a haláltól. Az apró színpadon hitelesen jelenik meg a lakóház, forog a lépcsőház, eltűnnek-előbukkannak a lakások és még a fenti szintek is szobákat rejtenek.
A Nők című háromfelvonásos darab a pirotechnikai elemek, a fojtott légkör és a színészi bravúrok segítségével festi meg a második világháború félelemmel teli, kilátástalan világát. Az előadás rávilágít arra, hogy az ember minden körülmény között ember marad. Ugyanaz a gonosz, árulkodó, néha kicsattanó örömű, buzgón vallásos, meggyőződésében megingathatatlan, máskor pedig a szerelmes, szeretni vágyó vagy éppen csábító.