Idén már negyedik alkalommal indul a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutató versenye, a Nagy-Szín-Pad! Ezúttal nyolc zenekar és előadó – a Dope Calypso, a Jónás Vera Experiment, a Konyha, a Lóci játszik, a Mörk, Petruska, Sena és a The Qualitons – verseng a rendkívül rangos díjakért. A résztvevők kivétel nélkül meghívást kapnak a legnagyobb hazai fesztiválokra, a győztes a nagyszínpadokon szerepelhet, és az előadók közül valaki Magyarországot képviselheti a 2017-es Eurosonic Festivalon, Hollandiában. A koncertek online és a Petőfi TV-ben élőben is követhetők.
MI AZ A NAGY-SZÍN-PAD?
A Nagy-Szín-Pad! célja, hogy már ismert, népszerű, rendszeresen koncertező, fesztiválokon szereplő és a Petőfi Rádió műsoraiban is gyakran jelenlévő zenekarokat, előadókat a jelenleginél jóval nagyobb ismertséghez segítsen.
A ‘tehetségmutató’ elnevezés nem véletlen: nem felfedezni kívánunk, hanem olyan művészeknek szeretnénk nagyobb teret engedni, akik mellett a közönség egy része már letette a voksát. Mi őket akarjuk megmutatni egy szélesebb rétegnek, mert az eddigi dalaik, koncertjeik alapján úgy gondoljuk, képesek lennének megállni a helyüket a legnagyobb hazai fesztiválok nagyszínpadain, és akár külföldön is – mondta Lobenwein Norbert, alapító-főszervező.
A Nagy-Szín-Pad! verseny, de kizárólag nyertesei vannak, hiszen minden résztvevője óriási lehetőségekhez jut, amelyek kihasználásával rövid időn belül új, magasabb szintre léphet – tette hozzá Fülöp Zoltán, a másik főszervező.
Az első Nagy-Szín-Pad!-ot 2014-ben a Mary PopKids, a másodikat 2015-ben az Ocho Macho, a harmadikat 2016-ban a Bohemian Betyars nyerte meg, de az előadók közül szinte mindenki kiemelkedő eredményeket ért el – elég, ha a Halott Pénz, az Ivan & the Parazol, a Szabó Balázs Bandája, a Soerii & Poolek, a The Biebers, a Margaret Island, a Middlemist Red, a Kelemen Kabátban, a Cloud 9+, a Turbo, a Run Over Dogs, a Bagossy Brothers Company, a Fran Palermo, Marge, vagy Deniz sikerszériájára gondolunk.
A TÉT
Az elődöntő résztvevői meghívást kapnak a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand Fesztivál és a MOL Nagyon Balaton rendezvényei mellett a Campus Fesztiválra és az Akvárium Klubba is. A döntő résztvevői közül a díjak felajánlói választják majd ki azt a produkciót, amely az MTVA jóvoltából Magyarországot képviselheti a 2018-as Eurosonic Festivalon, Hollandiában, illetve előzenekarként léphet fel a Budapest Park és az Akvárium Klub egy-egy kiemelten fontos eseményén, és a siófoki PLÁZS nyitókoncertjén is fellép majd, a Halott Pénzzel együtt.
A Nagy-Szín-Pad! 2017-es győztese idén a felsorolt fesztiválok nagyszínpadain koncertezhet, lehetősége nyílik egy videoklip elkészítésére, és meghívást kap a Petőfi Zenei Díj nagyszabású show műsorába is. Idén Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, a Budapest Park is csatlakozik a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutatóhoz: a 10.000 nézőt befogadó nagyszínpaduk szintén helyet ad majd a verseny győztesének a bemutatkozásra.
A Budapest Park mindig is segített a feltörekvő zenekaroknak, “vendégzenekari programjával” örömmel támogatta az új zenei tehetségeket – mondta Pálffy András, a Budapest Park alapítója, aki idén a szakmai zsűri egyik tagjaként véleményezi majd a résztvevőket.
KÖVESD ÉLŐBEN!
A Petőfi Rádió, a Petőfi TV és a petofilive.hu kiemelt figyelemmel kíséri nemcsak a Nagy-Szín-Pad!-on bemutatkozó produkciókat, de magát a versenyt is.
A Petőfi Rádió fölfrissítése és az elmúlt év bizonyította, hogy óriási igény van a minőségi magyar könnyűzenére. Leghallgatottabb magyar zenei rádióként továbbra is kiemelt feladatunk a zenei tehetségek bemutatása, felkarolása, ennek pedig az egyik legjobb fóruma a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató fesztivál. Örülünk, hogy a kezdeményezésnek köszönhetően az idei évben is újabb, a jövőben meghatározó zenei szereplőket segíthetünk fel a magyar zene nagyszínpadára – mondta el Pető Zoltán, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója.
A Petőfi TV-ben, a www.petofilive.hu-n, és a Nagy-Szín-Pad! hivatalos oldalán (www.nagyszinpad.com), élőben is nézhetők lesznek a koncertek, rengeteg exkluzív interjúval, izgalmas összeállítással készülnek bemutatni a résztvevő előadókat, valamint betekintést engednek a kulisszák mögötti munkálatokba, és a szakmai zsűri véleményének is teret engednek majd. A Petőfi Rádió és a Petőfi TV mellett 2017-ben a Recorder kíséri majd kiemelt figyelemmel az elődöntők és a döntő eseményeit, valamint idén az MVM Zrt is a kezdeményezés mellé állt.
Nagyon örülök, hogy a negyedik Nagy-Szín-Pad! támogatásával az MVM egy új területre lépett. Köztudomású, hogy elkötelezett pártolói vagyunk a zeneművészetnek, büszkék vagyunk rá, hogy e szponzorációval már a könnyűzenei élet előadóinak és zenekarainak a munkáját is segíthetjük. Kiváló kezdeményezésnek tartom ezt a versenyt, hiszen általa nem csak a győztes, de a többi elődöntős is a legjobb fesztiválokon kap lehetőséget a szereplésre – kommentálta Dr. Bentzik Réka, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. kommunikációs és külügyi kapcsolatok igazgatója.
A SZAVAZÁS MENETE
A közönség az elődöntők napjain este 8-tól másnap este 8-ig szavazhat az aznap fellépő két zenekarra, három platformon: SMS-ben (egy telefonszámról 5 SMS/nap), online, a nagyszinpad.com-on, és Instagramon. A közönség mellet a szakmai zsűri tagjai is pontozzák az előadókat. A közönség és a zsűri szavazatok összesítésével (melyek 50-50% arányban számítanak) kapjuk meg a 3 továbbjutó zenekart, személyüket május 24-én reggel jelentik be a Petőfi Rádióban. Ekkor újraindul a szavazás a 3 döntősre, akikre egészen a döntő végéig lehet szavazni. A végeredményt már csak a közönség alakítja: az ő voksaikat a szavazás élő adásbeli lezárása után összesítik, és bejelentik a Nagy-Szín-Pad! idei győztesét.
A SZAKMAI ZSŰRI
A Nagy-Szín-Pad! zsűrije idén 23 tagú, és négy csoportra osztható: a médiások között neves újságírók, szerkesztők, és tévés-rádiós szakemberek kaptak helyet, a szakik csapata koncert- és fesztiválszervezőkből, valamint zeneipari tekintélyekből áll, de természetesen olyan zenészek is véleményezik majd a látott produkciókat, akik már évek, sőt, évtizedek óta a magyar könnyűzenei élet élvonalába tartoznak. A legkülönlegesebb, kétszemélyes ítész-stáb minden bizonnyal a megmondóké lesz, amelyben a tavaly is lelkesen kritikát alkotó toxikológus és abszolút zenerajongó Dr. Zacher Gábor, valamint az egyik legnépszerűbb magyar YouTuber, Szirmai Gergő kapott helyet.
ZENÉSZEK
- Animal Cannibals, (Ricsipí és Qka MC)
- Ganxsta Zolee, zenész
- Felcser Máté, a Punnany Massif zenekar vezetője
- Kiss Tibor, a Quimby zenekar tagja, képzőművész
- Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője
- Lovasi András, a Kiscsillag vezetője, dalszerző, előadó
MÉDIA
- Borcsik Attila – Izil, a Petőfi Rádió zenei főszerkesztője
- Kardos-Horváth János, a Petőfi Rádió műsorvezetője, zenész
- Ligeti Nagy Tamás, újságíró
- Mezei Zsolt, az MTVA tartalomszolgáltatási igazgatóhelyettese
- Pawlowszky Tamás, a Recorder kreatív producere
- Pető Zoltán, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója
SZAKIK
- Bende Zsuzsanna, az A38 Hajó vezető programszervezője
- Csiszár Virág, a Sziget Szervezőiroda nemzetközi booking vezetője
- Fülöp Zoltán, a Telekom VOLT Fesztivál, a Balaton Sound, a Strand, a B.my.Lake vezetője, a Sziget zenei igazgatója
- Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda vezetője
- Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál, a Balaton Sound, a Strand, a B.my.Lake vezetője, a Sziget zenei igazgatója
- Muraközy Péter, a Sziget Szervezőiroda magyar zenei igazgatója, a veszprémi Expresszó Klub vezetője
- Pálffy András, a Budapest Park alapítója
- Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója
- Szűts László, a MAHASZ elnöke
MEGMONDÓK
- Szirmai Gergő, YouTuber
- Dr. Zacher Gábor, toxikológus
A RÉSZTVEVŐ ELŐADÓK 2017-BEN
A negyedik Nagy-Szín-Pad! versenyre egy majd száztagú szakmai szavazói kör ajánlása alapján a következő nyolc produkció kapott meghívást.
DOPE CALYPSO
A budapesti Dope Calypso olyan, mintha egy garázspunk-zenekar váratlanul belebolondult volna a ’60-as évek végének limonádé popzenéjébe. A zenekar 2016-os, harmadik albumával folytatta a megkezdett utat, azaz – minden évben egy kiadott albumon keresztül – megmutatja, milyen meglepően szórakoztató dolog az, ha az ember ténylegesen képtelen magát komolyan venni.
JÓNÁS VERA EXPERIMENT
Jónás Vera Artisjus Junior Dalszerző, valamint Fonogram-díjas énekesnő és zenekara dalainak stílusmeghatározása személyes könnyűzene: a hol táncolni való, máskor megnyugtató dallamokon, valamint szövegeken keresztül koncertjei alatt szinte belelátunk a Jónás Vera Experiment frontemberének lelkébe. Vera karizmatikus egyénisége a dalokból, valamint a színpadi jelenlétéből is sugárzik a közönség felé, ennek köszönhetően nemcsak Magyarországra, hanem a környező országokba is szívesen hívják koncertezni, de idén januárban a legnagyobb európai showcase fesztiválon, a groningeni Eurosonicon is bemutatkozott.
KONYHA
Egy igazi konyha élettér – szeretünk, sírunk, mulatunk, világ megváltunk benne minden nap – a főzésen innen, a sütésen túl. A háromfős Konyha zenekar dalai is személyes térként működnek, amelyek észrevétlenül nyitják ki ajtajukat a megfelelő pillanatban, hogy a hallgató beléjük költözhessen, szeressen, sírjon vigadjon, elveszítse és megtalálja magát. Szepesi Mátyás dalszövegíró-frontember a konyhai beszélgetésekhez a férfiszív-kamráiból hozza fel a bort, míg társai – Badics Márk dobos és Haller Dániel basszusgitáros gátlástalanul, de jó ízléssel válogatják a legkülönbözőbb alapanyagokat a zenéhez: garage rockot, countryt, funkot és egy leheletnyi bluest.
LÓCI JÁTSZIK
A Lóci Játszik zenekar története három éve kezdődött, amikor Csorba Lóci névadó frontember, a VAN című mozi filmzenéjével megalapozta a közönség és a szakma figyelmét, ezt követte a Ki Mit Tube és a Cseh Tamás Program elismerése. Tavaly fölényesen megnyerték a Veszprémi Utcazene Fesztivál közönségdíját, idén januárban kiadták második albumukat és nem rég elnyerték a Fonogram gálán „Az Év Felfedezettje” címet.
MÖRK
A Mörk zenekar extrém Pop vagy Stand Up Jazz, de többnyire soul-funk alapokra épülő szabad szellemű zene. Gyorsan megtalálták útjukat a budapesti underground zenei szcéna szívéhez, azzal, hogy emberek nappalijában, szokatlan helyszíneken vagy épp a híresebb klubokban bűvölték el koncertjeikkel a nézőket.
PETRUSKA
Petruska igazi kuriózumnak számít a hazai könnyűzenei életben. A hagyományos rockzenei felállást következetesen mellőző, minimalista formációja meglepő erővel tölti be a színpadokat. A dalszerző-énekes fél évtizede tartó munkásságának két nagylemez, több száz klub- és fesztiválkoncert, valamint számos szakmai elismerés és médiamegjelenés az eredménye.
SENA
Sena Dagadu 2002 óta meghatározó alakja a budapesti zenei életnek. Két szólólemez, négy Irie Maffia album és számtalan közreműködés után elkésztette legújabb lemezét, a Feathers-t. Sena az elmúlt három évben kezdett el saját zenei alapokat készíteni dalaihoz, így míg korábban rengeteg producerrel dolgozott eddigi munkáin, a Feathers dalai mind a saját ötletein alapszanak. Ghánai gyökerű zenei világa a budapesti rockzenészek interpretálásában igazán különleges elegyet alkot.
THE QUALITONS
A The Qualitons zenekar 2008-ban alakult Budapesten, stílusuk főként a 60-as évek zenei világából inspirálódik, sajátos funk-beat zenéjük igazi unikumnak számít a hazai könnyűzenei platformon. A hazai klubélet mellett az évek során számos európai nagyvárosból kaptak meghívást, koncertjeiket a vokális dalok, a groove-os lüktetés, a pszichedélia és az improvizáció különleges találkozása jellemzi.
A KONCERTEK
2017. május 19-től négy napon át esténként 2-2 zenekar és előadó ad élő koncertet a budapesti Akvárium Klubban, a döntő pedig ugyanitt zajlik majd, május 27-én.
MÁJUS 19. 20:00 Lóci Játszik / 21:00 Petruska
EVENT: https://www.facebook.com/events/984999741600856/
MÁJUS 20. 20:00 Jónás Vera Experiment / 21:00 The Qualitons
EVENT: https://www.facebook.com/events/1680719648896524/
MÁJUS 21. 20:00 Dope Calypso / 21:00 Konyha
EVENT: https://www.facebook.com/events/1026442914154371/
MÁJUS 22. 20:00 Mörk / 21:00 SENA
EVENT: https://www.facebook.com/events/255874234878264/
DÖNTŐ: MÁJUS 27.