Kooperatív című stúdióalbumának hivatalos lemezbemutató koncertjét május 14-én szabadtéren, a Barba Negra Track nevű, új szórakozóhely kisszínpadán tartja a Belmondo.
Kooperatív című stúdióalbumának hivatalos lemezbemutató koncertjét május 14-én szabadtéren, a Barba Negra Track nevű, új szórakozóhely kisszínpadán tartja a Belmondo.
Tavalyi nagylemeze után új anyaggal jelentkezik a hazai rock-színtér legizgalmasabb zenekara, az Óriás. A 2014-ben ismét trióként működő zenekar 6 új dalt jelentet meg 0209 címmel.
Május 12-én jelenik meg a Szedert debütáló albuma, a „Hab a tetején”. A lemezbemutató koncertet május 17-én, szombaton 20h-kor tartják a budapesti Kino Moziban.
Április 30-tól elérhető az új Supernem album, a Túl a frekvencián. Három év után egy rövid, ám annál ütősebb lemezzel jelentkezett a zenekar. Nyolc dal került fel a korongra.
A győri illetőségű Rosa Parks az elmúlt öt év egyik legkitartóbb és legőszintébb hazai underground színfoltja, akiknek lemezbemutatója április 24-én lesz a Dürer Kertben.
A Szomorú számok EP, és a 2013-ban megjelentetett három új dal után elkészült az egyik legígéretesebb fiatal, hazai formáció, a Pegazusok Nem Léteznek nagylemeze.
Az album dalai színekről lettek elkeresztelve, a szövegek a színskála és a természet szimbólumrendszerén keresztül mutatnak be különféle hangulatokat.
A BeatKOHO négy éve alakult, élő hiphopot játszó, hat tagú zenekar. 2012-es albumukról négy klip jelent meg. 2013 végén készült el a Supersize Recordingban új lemezük.
Április 14-től a világhálón is hozzáférhető a hazai alternatív szcéna legnagyobb hatású csapata, az 1987 – 2010 között aktív Kispál és a Borz majd’ teljes diszkográfiája.
Magyarország egyetlen szocrock zenekara, a Jurij új kislemezzel jelentkezik. A két dalt tartalmazó Vége van című anyag digitális formában és vinyl lemezen is megjelenik.