Sötét reggelek, didergés és kihűlő italok – ez mind megoldható néhány kütyüvel. Az egyszerűtől a futurisztikusig mutatok néhány eszközt, amit begyűjthetsz, ha a karácsonyi vásárlás után még nem ürült ki a bankszámlád.
Sötét reggelek, didergés és kihűlő italok – ez mind megoldható néhány kütyüvel. Az egyszerűtől a futurisztikusig mutatok néhány eszközt, amit begyűjthetsz, ha a karácsonyi vásárlás után még nem ürült ki a bankszámlád.
Hány kiemelés kell, hogy felfigyeljenek rád? Mészáros Péter és Bárány Bence slam poetry és spoken word estje először lesz látható a Trafó Kortárs Művészetek Házában, és azt az egyszerű kérdést járja körül, hogy miként látnak bennünket mások, ugyanakkor mi az, ami bennünk marad meg azokból, akikkel minden nap együtt élünk, dolgozunk, vagy épp csak elmegyünk mellettük a zebrán.
A k2 Színház: Rinocéroszok című előadása megtörtént eseményeken alapuló darab, melyben egy diákot megkérdőjelezhető körülmények között bocsátanak el egy viccnek szánt videó miatt a gimnáziumból. Bár a folytatás már nem követi a valós eseményeket, helyette karakterek és személyes kötődések szövevényes hálózata bontakozik ki a szemünk láttára. Az elődásban nem a történet vége az izgalmas pont,…
A k2 Színház szokatlan produkciót teremtett színpad helyett tanterembe: Petőfi Sándor elbeszélő költeményét, Az apostolt alkalmazták kortárs darabra Király Dániel, Piti Emőke és Pálóczi Bence szereplésével. Tőlük azonban nem ez az első különleges vállalkozás, a Rinocéroszok és az Antigoné is a hagyományos színházi tér helyett közvetlenebbül, 21. századi módszerekkel, zenével, közösségi részvétellel szólítja meg a…
Mitől lesz demokrácia, a demokrácia? A szavazástól? Hogyan működik egy demokratikus parlament? Egyenjogúan?
Budapest, 2019. október 30. – Izgalmas, misztikus, nyomozós és vágyakkal játszó, varázslatos, virtuóz – talán ezekkel a szavakkal lehetne leginkább jellemezni a Momentán Társulat legújabb két előadását, a Gyilkosság az Ó utcában imprókrimit és a Dzsinn című produkciót. A két előadás premierjéhez különleges alkalom is dukál: a társulat november 11-én ünnepli 16. születésnapját, melynek kapcsán…
Egy évnyi szünet és két nagysikerű vidéki vendégszereplés után újra látható Az üstökös / zenés önvizsgálat – nem csak kamaszoknak című előadásunk a Baltazár Házban, november 15-én, 16-án és 17-én. Vörös István drámájának középpontjában egy 16 éves kamaszlány áll, akit osztálytársai kiközösítenek, amiért a világot náluk jobban, a maga teljességében látja, és ezt nem fél nyers…
Az élet nehéz, de vajon mit tehetünk? Jordan Peterson, pszichológus professzor 12 szabály az élethez című könyve a tudományon, a biológián és a mitológián keresztül bontogatja annak a tehernek a csomagolását, amelyet mind a vállunkon viselünk. Ez a könyv segít megérteni, hogy az élet nem habostorta, de megéri küzdeni a jó életszínvonalért. Könnyű enyhe nihilizmus…
Hatodik alkalommal rendezi meg a METU őszi animációs vetítését, idén új helyszínen, a Puskin Art Moziban várják a nézőközönséget. A válogatás az Animáció alap- és mesterszakon, valamint az angol nyelvű animációs képzésen végzett hallgatók diploma- és vizsgafilmjeit mutatja be. Az eseményt Muhi András producer nyitja meg. A METU Animáció szemléletéhez hűen, a programban változatos témájú,…
Rendhagyó ötlettel indítja az új évadot a Centrál Színház. A. R. Gurney drámáját, a Pulitzer-díjra jelölt Love letters-t viszik színre, Magyarországon először a szerző, A. R. Gurney eredeti szándékai szerint: az egész évadon átívelő, rendhagyó felolvasó est-sorozatot minden alkalommal más-más színészpáros olvassa fel, így minden előadás spontán, egyszeri és megismételhetetlen lesz. Október 3-án Básti Juli és Stohl…