Mivel a héten volt Valentin nap, és amúgy is a farsangi időszakban vagyunk, szinte természetes, hogy erre a két apropóra húzzák fel a bulik nagy részét. Azért megpróbáltuk kikerülni ezeket, lássuk mennyire sikerült.
Mivel a héten volt Valentin nap, és amúgy is a farsangi időszakban vagyunk, szinte természetes, hogy erre a két apropóra húzzák fel a bulik nagy részét. Azért megpróbáltuk kikerülni ezeket, lássuk mennyire sikerült.
Végre magyarul is megjelenik Rex Brown és Mark Eglinton könyve, A Pantera igaz története – belső szemmel, amely rajongói összefogással született meg, Dudich Ákos szakfordító-újságíró és Horváth István „Pityesz” énekes bábáskodása mellett. A könyvbemutatóra június 11-én kerül sor a Fogasházban, délután 2 órától.
November 28-án, szombaton fergeteges buli várja az éjszakai baglyokat a Fogasházba, ahol egy darabig Zságer Balázs is zenélni fog. És a legszerencsésebb partiarc egy valódi tetkóval távozhat.
Vasárnap este véget ért az 5. Mozinet Filmnapok, ahol a vezető filmfesztiválok legnagyobb aktuális sikereit láthatta – esetenként jóval a hazai premier előtt – a közönség, a Cannes-ból érkező Kosok és Cowboyok, illetve a Berlinben vetített Fúsi esetében az alkotók részvételével.
Hétfő este bulizzon az ember? Hát normális ez? Igen, az! Egy laza, jó hangulatú, “egy szál gitáros” estén jártunk a Fogasházban, ahol felelevenítettük gyermekkorunk filmjeit.
Mindennap arra járunk, vagy épp ott lakunk, mégsem ismerjük a házak, a környék történelmét. Lehetne ez is a felhívás része, amelyben a BKIK sétákat szervez a főváros utcáiba invitálja az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai című rendezvény keretein belül.
A november 17-ei Restaurant Day-en megpróbáltuk a lehetetlent. Három fős csapatunk szombat délután elindult, hogy kipróbálja a rendezvény során nyílt nyolc budapesti éttermet. A siker nem volt teljes, de mi nagyon jól szórakoztunk. Elsőre olyan egyszerűnek tűnt az egész. Később azért kiderült, hogy már a tervezés sem az. Nyolc helyszín, amik nagyjából a Nagykörút mentén…
Kiadja a Socfest Kulturális Egyesület