Közzétette zenei programját a legbarátságosabb fesztiválként ismert Fishing on Orfű. 2014-ben is ott lesz az Orfűi tó partján mindenki, aki szerethető az alternatív zenei színtéren.
Közzétette zenei programját a legbarátságosabb fesztiválként ismert Fishing on Orfű. 2014-ben is ott lesz az Orfűi tó partján mindenki, aki szerethető az alternatív zenei színtéren.
Lassan elkezdődik a fesztiválszezon, és ezzel együtt a tervezgetés is, hova, mikor, mennyiért érdemes menni. A Hegyalja Fesztivál szervezői kész tervvel álltak elő költségeink csökkentésére. A fesztiválrezsi-csökkentő csomag a fesztiválozás alapvető költségeit, azaz az utazást, a belépést, és a szórakozást is tartalmazza.
A Fishing a világ legnagyobb orfűi fesztiválja, amelyet hatodszorra rendeznek meg, így már hagyományos is! Idén ráadásul nullától számolják a napokat, hisz lesz egy Kispál és a Borz emléknap a hivatalos “nyitás” előtt.
No ha nem is az eredeti zenekar áll össze – a búcsúkoncerten harminc év szünetet mondott Lovasi -, több neves előadó játszik majd Kispál számokat, ezzel tisztelegve a 2010-ben feloszlott zenekar előtt. Június 19-én nyitja meg a kapuit a világ legnagyobb orfűi fesztiválja, az egy nappal hosszabbra tervezett Fishing On Orfű. Ez a nap pedig…
A héten lezajlott a BME Egyetemi Napok, ami egyszerre volt a az őszi félév első nagy dobása és egyszersmind a 2012-es fesztiváli szezon záróakkordja. Lássuk, milyen élményekkel gazdagodhatott, aki kilátogatott a rendezvényre. Hétfőn a sporté és az egészséges élet népszerűsítéséé volt a főszerep a hallgatói sportnap keretén belül – bár az utóbbival nem volt teljesen…
Embernagyságú csirke, abszintot osztogató törpe, meztelen csaj, eklektikus zene, Mézga családba, vagy Star Trek-paródiába illő jelmezek. Ez a Soerii&Poolek őrült magyar popduó. Kovács Gerit kérdeztük a közelgő BME Egyetemi Napokon való fellépésükről és további terveikről.
Már csak néhány nap, és feltankolhattok az év utolsó fesztiválélményeivel a hamarosan kezdődő BME Egyetemi Napokon! A korábbi beharangozónk óta véglegessé vált a program. Lássuk, mi vár a rendezvény látogatóira! A programsorozat már hétfőn elkezdődik, mégpedig az Egyetemi Sportnappal, ahol tárt karokkal várnak minden mozogni vágyó hallgatót. Két fronton számítanak az érdeklődőre, egyrészt a Bogdánffy…