A kiállítás – korhű hangulata mellett – számos látnivalót érintve kalauzolt végig minket az 1900-as évek elejétől napjainkig a járműgyártás hazai vonatkozású csodáin.
A kiállítás – korhű hangulata mellett – számos látnivalót érintve kalauzolt végig minket az 1900-as évek elejétől napjainkig a járműgyártás hazai vonatkozású csodáin.
Március 21-23 között tekinthető meg az AMTS keretében a Magyarok a Világ Járműgyártásában című kiállítás, ahol a múlt és a jelen nagyjai mellett a jövő tehetségeivel is találkozhatunk.
Március 22-én a 70-es évekbeli Jamaicába repülhetünk a dub szárnyain a Super 8-ban, a DUBlőrök éjszakáján. Az este egyik fellépője, DU3NORMAL (Puskás Balázs) mesélt nekünk.
Március 17-én dr. Sinkó Erikával az énmárka-építés rejtelmeibe nyerhetünk betekintést, 24-én pedig Uhlár Mónika segít abban, hogy végre valódi változást indíthassunk be az életünkben.
A Hosszúlépés. Járunk? csapata is csatlakozott a Nyitottak Vagyunk héthez, amelynek alkalmából március 17-én, hétfőn 15 órától ingyenes Pink Budapest sétát tartanak.
A 2006 óta folyamatosan megszervezett, egyre több nemzetközi látványosságot felvonultató Carstyling.hu Tuning Show idén kilencedik alkalommal kerül megrendezésre.
2014. március 14-én lesz éppen száz éve, hogy megnyitotta kapuit az akkori idők nagypolgári luxusigényeit kielégítő szállodák egyik emblematikus épülete, az Astoria Szálló.
A párbeszéd-képtelenség bárhol megjelenhet a magyar társadalmon belül is, és ellehetetlenítheti az együttműködést, a feladatok megoldását vagy egyszerűen magát az életet.
A Magyar Tetoválók Szövetsége 2002-ben rendezte meg első nagyszabású rendezvényét, idén immár hetedik alkalommal kerül sor március 21-23. közt, az AMTS keretein belül.
A #100happydays, azaz a „100 nap boldogság” őrület ötletgazdái arra kíváncsiak, hogy mi, hétköznapi emberek manapság képesek vagyunk-e megtalálni apró mozzanatokban is a boldogságot.