Határmenti kerti parti - Socfest

Határmenti kerti parti

Olvasási idő: 4 perc

„Az ország legnagyobb kerti partija!” – olvasható a teljes mértékben helytálló szlogen, az idén már 6 éves AlteRába Fesztivál oldalán. Sokan vannak, akik évről-évre visszajárnak Körmendre, valamint minden esztendőben újabb vendégek csatlakoznak a rendezvényhez az ország minden szegletéből.

AlteRaba6A körmendi AlteRába Fesztivál idén július 14. és 18. között lesz a Rába Szabadidőcentrumban – sok zenekar és oda látogató szerint ez “az ország legnagyobb kerti partija”.  A délutántól hajnalig tartó koncertek két színpadon zajlanak, lazítani sörpadokon ücsörögve, vagy akár a fák árnyékában, a fűre telepedve is lehet. Családias hangulat, barátságos környezet, nulla feszültség, jó zene, lazulás – ez a rendezvény valóban a kikapcsolódásról és az önfeledt szórakozásról szól.

Nevezhetnénk akár rétegfesztiválnak is, fellépők terén (nevéhez hűen) főleg alternatív vonalat képvisel, de megtalálható a rock illetve a punk is. A teljes fellépősort ezen a linken tudjátok megnézni, de azért csepegtetünk pár nevet, hiszen 2015-ben több zenekar is születésnapját ünnepli: Heaven Street Seven (20), Depresszió (15), 30Y (15), Ismerős Arcok (15), Vad Fruttik (10), Kiscsillag (10), Ivan and the Parazol (5). Mellékes info, hogy a HS7 20 év közös muzsikálás után befejezi működését, utolsó fellépésük augusztus 1-jén lesz a Budapest Parkban.

A május 19-én tartott sajtótájékoztatón megtudhattuk, hogy az idei fesztivál ebben a formájában az utolsó lesz – aggodalomra azonban nincs ok, a zenei esemény nem szűnik meg, csak átalakul.

RabaStockAz AlteRába elismert fesztivállá nőtte ki magát országos szinten is, mind a zenekarok, mind a vendégek körében. A méltán népszerű rendezvény eltökélt szándéka a bérletek és napijegyek árainak befagyasztása, garantálva ezzel az állandó vendégkör megtartását. A hatodik fesztiválra bérlettel érkezők a jövő évi AlteRábára kedvezményt is kapnak. Érdemes időben beszerezni az 5 napos tiketteket, mivel a várakozásoknak megfelelően a bérleteknek már több mint a fele elfogyott. A jegyelővételesek két további körmendi rendezvényt is kedvezménnyel látogathatnak, június 12.-13. közt a RÁBASTOCK-ot, valamint június 27-én a Hip-hop Fesztivált. A 2016-os esztendőben a Rába-parti helyszín felépítése és arculata változik meg jelentősen, igaz a családias hangulat marad. Jövőre bővül az infrastruktúra, megújulnak a fényelemek és a technikai berendezések, a nagyszínpad pedig teljesen új arcát mutatja majd. Az idei évben is érezhető lesz már néhány változás, de az igazi átalakulás 2016-ra várható, így a főszervező szerint azok, akik a mostani formájában szeretik a fesztivált, már csak ezen a nyáron láthatják olyannak, ahogy az hat esztendeje elindult – mondta Hegedüs László fesztiváligazgató.

A fesztivál életében véget ér egy fejezet, és egy új kezdődik – a hazai koncertekre júliusban osztrák vendégeket is várnak. A Picture On és az AlteRába nemcsak szellemiségében partnerei egymásnak, évről-évre kedvezményes áron juthatnak hozzá a fesztiválozók a társrendezvények bérleteihez. Így lesz ez 2015-ben is: az AlteRába bérletesek 63 euró helyett mindössze 25 euróért válthatnak kedvezményes belépőt a Picture On-ra, míg a bildeini program részvevői térítésmentesen látogathatják a körmendi koncerteket.

picture onPéldaként tekintenek az osztrák Picture On főszervezői a körmendi AlteRábára – mondta Hansjörg Schrammel, a bildeini fesztiváligazgatója – Az évek óta tartó együttműködést a rendezői kör szeretné hosszan fenntartani és fejleszteni, mivel a partneri kapcsolat jelenleg is gyümölcsöző. Érdemes volna az „AlteRábás” elképzelést a határ túloldalán is meghonosítani, hiszen míg Körmenden csak magyar zenekarok lépnek fel (köztük regionális, fiatal és helyi együttesek), addig náluk a fesztivál egyelőre nem tud megélni külföldi formációk nélkül.

A kempingezők idén is számíthatnak a Szentgotthárdi Spa & Wellness belépőjegyeire, valamint számos egyéb ajándékra. Sátrazni ezúttal is rendkívül kedvezményes feltételekkel lehet a Bárkaházban a Körmendi Kulturális Központ jóvoltából. A fentebb említett társrendezvények, illetve a Rába Szabadidőcentrum további programjai nyárra:

  • Május 31. Városi Gyermeknap
  • Június 12.-13. RÁBASTOCK – blues és remekzenék fesztiválja, a woodstocki hangulat igazi családbarát rendezvénye, nagyon olcsón, 2 napban. Fellépők: Ripoff Raskolnikov, Tűzkerék, The Tinkers, Mokka Tribute, FUZZ BOX, Meggie`s Crew, Bazooka, Shabby Blues Band, Save Ass, Cserga és Barátai, Fatal Error
  • Június 27. Hip-Hop Fesztivál – 6 órás monstre szabadtéri hip-hop buli a Strandfoci keretében. Fellép a Halott Pénz, a Hősök, Sub Bass Monster és MrSiid
  • Július 14.-18. AlteRába Fesztivál
  • Július 24.-25. TOTAL WAR – nemzetközi death, thrash, underground fesztivál, ahol szigorú hangvétellel szólalnak meg a zenekarok – csak erős idegzetű rajongóknak! Fellépők: Maniac Butcher (Cz), Inferno (CZ), Disastrous Murmur (A), Sanatorium (SK), Nuclear Aggressor (IT), Radiation (SK), Vendeta (SK), Mortal Strike (A), Bitterness (Ger), Choked by Own Vomit (Cz), CRANIOTOMY (Sk), Dementor (Sk), Top Sekret (Cz), Vulcanizer, Krampüs, Gore Thrower, Age of Agony, MG42, Purulent Rites

alteRaba_borito