EFOTT - Socfest

EFOTT
2019. július 9 - 15., Velence

Trafiktörvény és a fesztiválok

2013. július elsejével lép hatályba a Trafiktörvény néven elhíresült határozat, amelynek lényege, hogy dohánytermékeket csak és kizárólag a “Nemzeti Dohányboltok” árusíthatnak majd. Ez nem kérdés már, hanem tény. A másik tény pedig, hogy van három hazai fesztivál, akik idén egyszerre, június utolsó hetére szervezték az eseményüket. Vajon van összefüggés?! Megszűnik, pontosabban átértékelődik a “leszaladok a…

Petik Tibor | EFOTT | 2013 - Zánka, Hegyalja, Rockmaraton | 2013. február 03

Megvan a 2013-as helyszín!

Hol vernek sátrat nyáron a fiatalok? Az 1976 óta vándorló legrégebbi magyar kulturális fesztivál, az EFOTT szervezői már ősszel megkezdik a következő rendezvény előkészítését, az első központi kérdés pedig mindig az, hogy hol szórakozzanak majd az egyetemisták, főiskolások. Idén először a célközönség is szavazhatott, a lehetőségről a legnépszerűbb közösségi portál segítségével értesítették a fesztiválozókat.

| EFOTT | 2013 - Zánka | 2012. november 28

EFOTT 0. nap | Twitter

8 órája az EFOTT hivatalosan is megnyitotta kapuit! Köszönjük a türelmeteket, mindenkinek nagyon jó fesztiválozást… http://t.co/iapn5XiJ — EFOTT Klub (@efottklub) July 3, 2012 Elkezdődött az idei EFOTT. A twittek alapján idén sem nyitottak ki időben, ám a későbbi üzeneteket olvasva, hamar felejtik ezt a bakit az emberek, és átadták magukat a szabadságnak Efott: rekordszámú látogatót…

Petik Tibor | EFOTT | 2012 - Velence | 2012. július 04

Kapa és Pepe is jön az EFOTT-ra

Mucsi Zoltán és Scherer Péter azaz Kapa és Pepe is gőzerővel, és jókora humorral készül az idei EFOTT-ra. Úgy tűnik, hogy ők biztosan kerékpárral érkeznek, sőt a képek, és a videó is azt bizonyítják, hogy bár még Pesten, de a sátorállításon már túl vannak. Hogy a látható módszer mennyire lesz kivitelezhető az egész túrán, nem…

Petik Tibor | EFOTT | 2012 - Velence | 2012. június 24

Tekerj az EFOTT-ra | Jelentkezés + útvonal

[sf_fbevent eid=’440441495981065′] Bizonyára sok kerékpáros jár még bulizni is a járgányával. De gondolt már bárki arra, hogy fesztiválozni is bicóval menjen? Korábbi cikkünkben már feszegettük ezt a kérdést, ám mostanra az ötlet szervezett programmá fejlődött. “Tekerj, csak szabadon…. Mi mindenre gondolunk, hogy a cangádat se kelljen kihagynod a buliból! Levisszük a csomagjaid, fullos szervízzel készülünk fel…

| EFOTT | 2012 - Velence | 2012. június 21

Strandfoci-parádé élsportolókkal, zenészekkel

Deltás sportolók és menő zenészek vették birtokukba a velencei strandfoci pályát, ezzel is népszerűsítvén a közelgő EFOTT testmozgásra ösztönző lehetőségeit. A barátságos mérkőzéseken a fehérvári jégkorongosok, valamint az AlbaComp kosarasai ugyanúgy rúgták a bőrt a homokban, mint a rap fenegyerekei, azaz Sub Bass Monster és az Animal Cannibals, vagy az Intim Torna Illegál, illetve Herczeg…

| EFOTT | 2012 - Velence | 2012. június 18

Látványos és magyar – EFOTT

A pszichedelikus, az eurovíziós és az elektronikus: a Carbonfools, a Compact Disco és a Neo is tiszteletét teszi idén Velencén. Péterfy Bori hosszú kihagyás után cseréli vissza a cumisüveget mikrofonra. A Quimbyt többezres közönsége évek óta alig engedi le a nagyszínpadról, ismét nagy bulival készülnek, a tervek szerint a jellegzetes katartikus-quimbys hangzás mellett megújult színpadképet is hoznak…

Petik Tibor | EFOTT | 2012 - Velence | 2012. június 09

EFOTT 0. nap: Csík zenekar

Az autentikus népzenét olykor alternatív rockkal, máskor popzenei elemekkel mesterien ötvöző Csík zenekar szinte hazajár a legnagyobb hallgatói rendezvényre, ám most először nyithatják meg ők a fesztivált. A régi slágerek és az új lemez dalai egyaránt megszólalnak a több mint két órás koncerten, valamint meglepetésvendégek is érkeznek. „Egy fesztivál nyitónapja ünnep a szervezőknek és a…

Petik Tibor | EFOTT | 2012 - Velence | 2012. június 01

Zenei stílusok kavalkádja az EFOTT-on

Rock, rockabilly, drum & bass, hip-hop, reggae, disco, hous, ska vagy a pub’n’roll. Valószínűleg nincs olyan ember, aki ne találna saját ízlésének megfelelő koncertet az idei EFOTT-on. A szervezők most is a legnagyobb magyar zenekarokat hozzák a fesztiválra, de külföldi meglepetés-előadók is húrok közé csapnak a tóparton. Ráadásul most először két nagyszínpad várja az EFOTT-ozókat….

Petik Tibor | EFOTT | 2012 - Velence | 2012. május 25