Egy csapat elit tengerészgyalogos egy helyi informátoruk segítségével rájön, hogy Bosznia-Hercegovina háborúval sújtott területén található egy tó, melynek fenekén hatalmas zsákmány várja megtalálóját. Meg is születik a terv, hogy miképpen lehetne a felszínre hozni, ám a tó pont az ellenséges terület közepén fekszik.
A fenti történet kiagyalója nem más, mint Luc Besson, akinek a nevéhez jó pár kiemelkedő akciófilm köthető, elég csak a Taxi szériát vagy az Elrabolva című filmet említeni. A rendezői székbe Steven Quale került, akit maga James Cameron vezetett be a blockbusterek világába a Titanic és az Avatar forgatása során. Szereplőnek sikerült megszerezni J.K. Simmons-t (Whiplash), valamint Sullivan Stapleton-t, aki a Válaszcsapás című sorozatból és a 300: A birodalom hajnala című filmből lehet ismerős. Ezek után az elvárások sem alacsonyak, ha már a fentebb említett alkotások szintjét megüti a Renegátok története, nagy baj nem lehet.
Manapság nagyon adja a gép az akciófilm szerelmeseinek, az elmúlt években jobbnál jobb alkotások születtek. Úgy tűnik, hogy ez a nagyon kedvelt, de a 90-es évek végére lejáratott műfaj a másodvirágzását éli. Ebben a környezetben kellene megfelelnie kritikám alanyának.
A történet a szokásos módon indul, bevetés közben ismerkedünk meg a főszereplőkkel. Van köztük nagydumás partyarc, szigorú, de segítőkész csapatvezető, jóképű, jó erkölcsű womanizer, egy geek és a színesbőrű kitöltő karakter. (Biztos öt fősre tervezték a csapatot Bessonék.)
A Renegátok sztoriban átlagosat tud felmutatni, ami nem is lenne feltétlen probléma egy akcióra kihegyezett filmnél, sajnos azonban minden téren jellemző rá ez. Szinte minden jelenet megtekintése után mondhatnánk, hogy jó jó, de láttunk már jobbat is. A színészek eszköztára le van redukálva az általuk eljátszott szerepek közhelyes jellegzetességeire. Így például a csapatvezető velejárója a hoszan távolbanéző, gondolkozó ábrázat és a motiválásként szolgáló idegeskedő arckifejezés. A csapat szépfiúja sokat mosolyog, a poénkodós srác szállítja a vicceket, stb. Aki kicsit kilóg felfelé, az J. K. Simmons, bár szerintem annyi történt, hogy elővette a Whiplashban begyakorolt stílusát, ami akkor és ott nagyot ütött. Mostanra persze még működik, csak kicsit instant leves érzésű.
A történet legnagyobb potenciálja egyértelműen a szajré megszerzésének megvalósításában rejlik, azonban sokaknak csalódás lesz, főleg ha a kincsszerzés tervét úgy képzeljük el, mintha az Ocean’s eleven tagjai kreálták volna. Nincs benne kínosan pontos időzítés vagy többszörösen megcsavart átverés. A terv önmagában egyszerű, de talán pont ettől látszik megvalósíthatónak, így ez inkább a film előnye.
Térjünk rá a legígéretesebb aspektusra, az akciójelenetekre. A legtöbben ott követik el a hibát, hogy elhiszik, hogy akkor jó egy jelenet, ha legalább egy kisebb falu felrobban, vagy egy fegyverraktárnyi lőszert elhasználnak. Pedig a kulcs a jól megtervezett koreográfia. Két ember harca is lehet epikus, csak egyaránt legyen hihető és látványos. Ebből a szempontból a film jól teljesít, nem próbálja folyamatos robbantgatásokkal és lövöldözéssel kitölteni a játékidőt, annál kreatívabb akar lenni. Sajnos azonban itt is visszaköszön az átlagos teljesítmény, egyes jelenetek rendkívül jól lettek megvalósítva, míg mások leginkább unalmasnak tűnnek.
Az operatőri munka is az értékelési skála végpontjai között ingadozik. Jelen van az akció jelenetekkor fellépő heves kamerarángatás, ami láthatatlanná, így élvezhetetlenné teszi a történéseket. Pár helyen viszont olyan trükkös megoldásokat alkalmaznak, amik láttán James Cameron visszahozatná a rendezőt maga mellé segítségül. A látvány összességében rendben van, nem sok számítógépes rásegítés történt, mondjuk nem is jellemző a műfajra a túltolt CGI.
A film vége előre megjósolható, sokat nem kell használnunk a képzelőerőnket a szálak kibogózásához. Ettől eltekintve a Renegátok bátran ajánlható bárkinek, aki szereti a műfajt, bejött neki az Elrabolva 2 vagy egy könnyed akciófilm mellett szeretné alacsony fordulatszámra tenni agytevékenységét.
10/5