Szemezgessünk! - Socfest

Szemezgessünk!

Olvasási idő: 2 perc

Egy kis érdekesség: a szőlő nemzetségének ősi fajai már a pliocén korszakban is többfelé elterjedtek voltak, de a módszeres termesztését kaukázusiak kezdték el mintegy nyolcezer évvel ezelőtt. Ráadásul még a Bibliában is megemlítik. Mai kínálatom tehát nem más, mint ez az ősi gyümölcs, ami nemcsak finom, de nagyon egészséges is, és alacsony kalóriatartalma miatt fogyókúrás étrendbe is beilleszthető.

szololeves

Forrás: http://www.ritakonyhaja.hu/

Ánizsos szőlőleves

Hozzávalók (4-6 adag)

  • 1,2 liter víz
  • 2 dl tej
  • 60 dkg vegyes, édes szőlő
  • 1 darab citrom
  • legalább 10 dkg cukor
  • fél darab kisebb csillagánizs
  • 1 rúd fahéj
  • 1 evőkanál kukoricakeményítő

Készítsük el a cukorszirupot a vízzel és a fűszerekkel, majd csavarjuk bele a citrom levét ízlés szerint. Keverjük el a keményítőt a tejjel és egy merőkanál forró folyadékkal, és egy nagy szűrőn át csorgassuk bele a szirupba. Forraljunk egyet a levesen és hagyjuk langyosra hűlni. A kimagozott, megtisztított szőlőt adjuk a langymeleg léhez.

Tipp: A szűrős részt semmiképp ne hagyjuk ki, mert a leves becsomósodhat. Mivel jobb édes szőlőt használni a recepthez, nyugodtan kóstoljuk meg, mielőtt megvesszük. Ha piacon vásárolunk, az árus biztos megengedi.

 

Karamellizált szőlős máj

Hozzávalók

  • fél kg csirkemáj
  • 25 dkg szőlő
  • 1 fej vöröshagyma
  • 5 evőkanál vaj
  • 3 evőkanál cukor

2 evőkanál vajon pirítsuk át a májat. Ha kész, vegyük ki, és a megmaradt zsiradékhoz adjunk még egy kanál vajat, majd pároljuk puhára rajta a felkockázott vöröshagymát. Ezt is tegyük a máj mellé, és a megmaradt vajat is olvasszuk meg a serpenyőben. Szórjuk rá a cukrot és kevergetve karamellizáljuk. Mielőtt megmerevedne, dobjuk rá a szőlőszemeket, és forgassuk össze. Végül tegyük ezt is a máj mellé.

Tipp: A mazsolás rizs remek köretnek bizonyul mellé. Kacsamájjal is helyettesíthető, ekkor egy kevés fahéjat szórjunk az ételbe.

 

Pulykaragu szőlővel

Hozzávalók (1 adag)

  • 10 dkg szőlő
  • 5 dkg alma
  • 12 dkg pulykamell
  • 1 dkg vaj
  • 1 dkg szárított, sárga rókagomba
  • 2 gramm póréhagyma
  • gránátalma egyharmada
  • egy csokor petrezselyem harmada
  • só, bors ízlés szerint
  • fehérbor
  • tejszín

Serpenyőben süssük pirosra olajon a sózott pulykamellszeleteket. Ha kész, vegyük ki, és a megreszelt almát pirítsuk meg a megmaradt zsiradékon, de mindenképpen erős tűzön, majd keverjük hozzá a gránátalmát. Egy másik edényben süssük meg a feldarabolt póréhagymát. A langyos vízben (vagy húslében) áztatott gombát keverjük a hagymához. Pirítsuk őket együtt, sózzuk, borsozzuk, majd öntsük nyakon a borral. Ha elpárolgott az alkohol, a gomba áztató vizét adjuk az ételhez. Forraljuk vissza, és adjunk hozzá egy leheletnyi tejszínt, hogy krémesebb állagot kapjunk. Az aprított petrezselymet frissen is rászórhatjuk a készételre, de a hagymával együtt kicsit megfonnyaszthatjuk. Köretnek pedig szőlő dukál, amit szintén megpárolhatunk egy kicsit.

Tipp: Friss erdei gombából még finomabb.