„A pénz hatalom. A szex hatalom. Így a pénzért folytatott szex nem más, mint hatalomcsere.” – mondta egykoron a Szex és New York ikonikus karaktere, Samantha. Az ő erkölcsi mutatója némiképp mindig megkérdőjelezhető volt. Ez nem Amerika, hanem Franciaország, napjainkban. Francois Ozon pedig komolyan gondolta a Fiatal és gyönyörű című filmjét.
Ha egy nő prostinak áll, általában okkal teszi; tandíjfinanszírozás, mellékállás, elsődleges kereset, vagy a rossz társaság az oka. Isabelle (Marine Vacth) egy éppen 17-dik életévét betöltő kamasz, aki így cselekszik, és a legérdekesebb, hogy nincs erre különösebb oka. Manapság sok hasonlót hallani, hiszen a testi igények eladása mindig jövedelmező volt, és persze lesz is, tehát a téma mindig aktuális. Francia szemszögből és egy fiatal lány nézőpontjából viszont talán érdekesebb. A sztori persze ennyivel is leírható, ugyanakkor a rendező mélyebbre ás, és feltesz pár költői kérdést.
Adott egy rendezett körülmények között élő 17 éves lány, aki egy szeretettel és gondoskodással teljes családban él, anyjával, pótpapájával, valamint a lassan a női nem és a szexualitás iránt egyre érdeklődőbb öccsével.
A film nyáron kezdődik és majd’ végig is megy az összes évszakon. Isabelle egy nyaralás alkalmával átéli az első szexuális élményét, amit (sok nőhöz viszonyítva) elég hűen mutatnak be. Nem a legromantikusabb, sőt nem a legkellemesebb élmény. A következő etap pont ezért váratlanul éri a nézőt, amikor a főszereplő, – aki valóban gyönyörű és valóban fiatal, ámbátor kevésbé szexuális töltetű leányzó – immár Léaként látható a vásznon luxus prostiként. A néző nem is érti, mi történt, a történet csak halad tovább, és egyre jobban belemélyedünk a prostituáltak helyzetébe. Mert bizony nem mindig jár ez a meló kellő tisztelettel. A kuncsaftok egy két lábon járó szexuális segédeszközt látnak a nőben. Néha olyan dolgokat is meg kell tenni, ami vagy szerelem, vagy pénz kérdése. De ha már valaki elegáns szállók vendégeit látja el, akkor nyilván jövedelmező „foglalkozásról” beszélhetünk. A kérdés mindvégig az, hogy egy normális, erőteljes középosztályból származó szeretetteljes családban felnövő kiskamaszt mi serkent ilyen elhatározásra. Hiszen szeretet kap mindkét szülőtől, noha elváltak az ősök, és pénzre sincs szüksége.
A film legnagyobb hiányossága ennek a témának a taglalása, ezt nemes egyszerűséggel rábízza a nézőre a rendező, amit legjobb jóindulatom ellenére sem helyeslek, mert pont ilyesmire várnánk választ. Ehelyett kapunk egy nehezen kiismerhető serdülőt, akiről egész idő alatt nem tudunk meg túl sokat, csak annyit, hogy majdnem képtelen a szeretet kifejezésére és általában semmit nem szeret, ami mások, például mosolyogni sem.
A képi világ úgy látszik másodlagossá vált a forgatókönyv mellett. A prostitúció oka ugyan nem igazán derül ki, azért kapunk pár szép jelenetet a szeretetről, a lelkiismeretről és a megbocsátásról. És persze, sok szexualitást.
Ugyanakkor a film felvet kérdéseket, gondolatokat, ami ritkaságszámba megy. Az alapötlet jó (mondjuk), csak hiányzik pár megmagyarázás, még azoknak is, akik nem szeretik a konkrét, happyenddel végződő filmeket. Szép és árnyalt viszonyrendszert látunk a prostitúcióról, ugyanakkor bármennyire próbálok jó szándékú lenni, nem imponál, hogy az egyetlen, igazán lelkiismeretesen kimunkált főszereplőről mindvégig nem tudunk meg sokat. Nemcsak a motiváltságát nem, mert az titok marad, de nem is válhat túl szimpatikus karakterré egy olyan nő, aki teljesen indokolatlanul, maximum tapasztalatgyűjtés és határkeresés címszóval vág bele e kétes foglalkozásba, ráadásul, nem szeret senkit, semmit, maximum, ha törődnek vele.
Mindezen űrök ellenére a filmben igenis vannak olyan jelenetek, amik szépen koreografáltak, mondanivalójuk megkapó. Amikor a mozi közepe felé felbukkant Charlotte Rampling, talán a nemrégiben lezárult Dexter utolsó évadja miatt, vagy a filmbeli karaktere végett, a közönség is egy kicsit életre kel. Francois Ozon szereti a színésznőt a filmjeiben és a nehezebb témákat is. Ilyen tudattal, nyugodt lélekkel ülhetünk be a moziba.