Mi más lenne ez, mint a Kovbojok zenekar! A duó 2006-ban kezdte pályafutását. Aki szereti az elmebeteg, gusztustalan dolgokat és elég pihent agyú, biztosan ismeri munkásságukat.
Mi más lenne ez, mint a Kovbojok zenekar! A duó 2006-ban kezdte pályafutását. Aki szereti az elmebeteg, gusztustalan dolgokat és elég pihent agyú, biztosan ismeri munkásságukat.
Népzenében gyökerező improvizációs elektronika – bemutatkozik az Ethnofil zenekar második albuma, a Kókuszmúzeum, amelyen többek között Parti Nagy Lajos is közreműködik.
A legendás New York-i dzsessz klub nevét viselő zenekar egységesebb és érettebb lemezzel kíván a rajongók elé lépni, amelyen egy-két népdal-feldolgozás is hallható lesz.
Megérkeztek az első nevek a 2015-ös Sziget fellépői közül. A nagyok még csak ezután jönnek, de már így is kijelenthetjük : jövőre izgalmas változatosság jellemzi majd a programot.
Jövő áprilisig már csak egyetlen koncertet ad a fővárosban Magyarország legnépszerűbb elektronikus zenei zenekara, a Brains, ez pedig december 26-án, az Akvárium Klubban lesz.
Ez egy kronológiai lemez, amiben olyan sorrendben fűzték össze a számokat, ahogy megírták és felvették őket, illetve ráadásként egy remix is rákerült. Borítóját Lakatos István készítette.
A Fishing on Orfű 2015 sajtótájékoztatóján a pécsi Nappaliban Lovassy András beszélt nekünk az újdonságokról, és ízelítőt kaptunk az átdolgozott Kispál és a Borz számokból is.
A Kávészünet zenekar épp slam-turnén van. Popovics Györgyöt és Németh Ferencet kérdeztük az elmúlt pár évről, a kulturális értékekről és a közös koncertsorozatról Saiiddal és Wolfieval.
Eddigi jó tizenöt éves pályafutása során a Seether példásan lett generációja és műfaja egyik legtöbbre tartott, a benne lakozó erőt azonban teljesen még mindig ki nem aknázó zenekara.
Nyolc hónappal a kapunyitás előtt már három világsztárral rukkoltak elő a VOLT szervezői. “Magyarország legszerethetőbb fesztiválja” jövőre július 1-2-3-4-én várja Sopronba közönségét.