Igazából tök egyszerű volt, nem is értem, miért nem próbáltam korábban. Persze anyám frászt kapott már attól is, hogy az ablakban ülve telefonálok. Tudja, hogy kiabálok, nevetek, gesztikulálok közben, és próbálja nem elképzelni, ahogy kizuhanok a harmadikról, mert azt is tudja, hogy a gondolatoknak teremtő ereje van.

Ezek a kora nyári éjszakák a legszebbek. Ülni az éj kékje alatt, amint a csillagok, mint apró csillámok mosolyognak ránk egy hatalmas, kék bársonytakaróról. És vele együtt mosolyog az ég is. Megnyugtat, és egyben felkavar.