Elkészült a nyár egyik legizgalmasabb programjának, a Bánki tó fesztiválnak az aftermove-ja. A készítők nem a megszokott sémát követték. Egy sokkal filmesebb videóval örvendeztetnek meg minket.
Két hét múlva másodszorra lépik át a körutat a fiatalok. Teszik ezt azért, hogy képernyő helyett fákat nézzenek, üzenetek helyett füstjeleket küldjenek. A négynapi wellness alatt technóval, kabócával, gitárzenével és tűzropogással tisztulnak a városi fejek és fülek. A vadregényes romantika főtámogatója a térerő, vagyis annak hiánya. Tavaly ötezer pionír ment ki az első Kolorádóra, hogy…
A Cseh Tamás Program évről évre egyre több ígéretes, kezdő zenekarnak nyújt segítséget a művészeti pályán való elindulásban. A korábbi három év tehetséges felfedezettjei közül választottam ki három kedvencemet, akik mára jelentős ismertségre tettek szert, és egyre gyakrabban találkozhatunk velük a fesztiválok és szórakozóhelyek színpadán, a rádióban, vagy az online zenei felületeken.
Szerencsére már egyre több az olyan kezdeményezés, ahol átélhetjük a fesztiválfeelinget anélkül, hogy Budapesttől messzire kellene utazni. A Kolorádó fesztivál a Sztrilich Pál Cserkészparkban lesz most hétvégén, és főleg az alternatív és elektronikus zene kedvelőinek szól, meg azoknak, akik szeretik a cserkészkedést és a számháborút
A Jazzékiel Masokat_REMIXEK című kiadványa július 6-án jelenik meg. Az album beharangozójaként, az Iamyank remixelte, az Átkötőhöz készült videoklipet pedig a Jazzékiel énekese Jakab Péter rendezte.