sajtóanyag - Socfest

sajtóanyag

Cikkek máshonnan

Pécsi Országos Színházi Találkozó: Megvannak a versenyzők!

2018 június 7 és 16 között rendezik meg újra a Pécsi Országos Színházi Találkozót, vagyis a POSZT-ot.  A rendezvény versenyprogramjába a két válogató, Regős János, színpadi szerző, szakíró, színész, rendező, a Szkéné Színház igazgatója 1979 és 2010 között (és választott segítője, Balog József, a MASZK egyesület elnöke), valamint Térey János, író, költő, drámaíró, műfordító (és választott segítője,…

| Színház | 2018. március 27

Jön a Pet Shop Boys a SZIN-re

A nyári szünet méltó búcsúztatásaként, augusztus 24-én, a Szegedi Ifjúsági Napok nagyszínpadán lép fel minden idők legsikeresebb brit szinti-pop duója. Érkeznek tehát az örökbecsű "Always on My Mind", az "It's a Sin" vagy a "Go West" című slágerek előadói, Neil Tennant és Chris Lowe, azaz a Pet Shop Boys.

| SZIN | 2018. március 27

H-D Tesztnap & Szezonnyitó

Tavaszköszöntő eseménysorozattal készül áprilisra a Harley-Davidson Budapest. A hagyományos Szezonnyitó ünnepség mellett idén egy exkluzív tesztnappal is megfejelik a szezonkezdést. Bejönnek a Harley-k? Szívesen ki is próbálnál egyet? Akkor naptárakat elő, és vésd be a következő két dátumot: 04.07. Tesztnap, 04.21. Szezonnyitó.

| Motor, Programajánló | 2018. március 27

Közösségi táncelőadás minden generációnak

Magyarország első közösségi táncelőadása, az Újratölthető egyszerre kutatja a jövőt és az egyén saját vágyait. A darab a generációs szakadékokat áthidalva, két tucat szépkorú, amatőr táncossal a színpadon ösztönöz közös gondolkodásra az életről. Március 22-től az előadásban Juhász Kata partnere Takács László lesz. Az előadás az Eötvös 10-ben látható április 7-én és 8-án.

| Tánc | 2018. március 26

Elhozza a tavaszt a Carnival Youth

A lett zenekar szerethető, indie-folk dalaival seperc alatt belopja magát a szívedbe, hiszen zenéjük olyan, mint egy tavaszi bolondozás a barátokkal: feltölt és mosolyt csal az arcodra. A fiatal csapat már többször megörvendeztette a hazai közönséget, most pedig április 16-án, egy igazi tavasznyitogató koncerttel térnek vissza hozzánk a Dürer Kertbe.

| Koncert, Programajánló | 2018. március 26

Különleges Húsvét Gödöllőn

Magyarország egyik legnagyobb barokk kastélya, a Gödöllői Királyi Kastély eledhetetlen programok sokaságával kívánja az idei húsvétot emlékezetessé tenni a családok számára. Hazánk egyik legpompásabb környezetében öltöztetheti mindenki a szívét és lelkét ünneplőbe, ahogyan azt 1870-es években a királyi család tagjai is tették minden évben.

| Kiállítás, Programajánló | 2018. március 26

Szinetár és Dolák-Saly húsvétkor az Átriumban

Április elsején délelőtt 11 órakor Családi gumiszobába invitálja az Átrium azokat akik szeretnének az ünnepek alatt egy órát lazulni, énekelni, nevetni. Dolák-Saly Róbert vendége Szinetár Dóra, akkor hosszú idő után először jelenik meg újra színpadon. 

| Színház | 2018. március 25