tüntetés - Socfest

tüntetés

Túl a káoszon, órarend nélkül- Neptun az ELTE-n

Káromkodások, panaszos levelek és telefonok, türelmetlenség – egyelőre ezt hozta az ELTE-re a novemberben bevezetett, új tanulmányi rendszer, vagyis a Neptun. A vizsgaidőszakban és az órafelvétel alatt különösen megszaporodtak a reklamációk, amelyek a második félévre elülhetnek, még ha az órarendet ceruzával kell is megrajzolni. Ízelítő.

Szurovecz Illés | Egyetemi élet | 2013. február 20

„A jövő vezetői az egyetemeken ülnek”- interjú a HÖOK régi-új elnökével

Elsöprő többséggel, 346 igen és 4 nem szavazattal ismét Nagy Dávidot választották elnöknek október 20-án a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) debreceni elnökválasztó Közgyűlésén. Az elnök kiemelte, bár büszke az eddig elért eredményekre, számos kihívással kell még megküzdeniük a hallgatói érdekek képviseletének területén. Halász Kinga: Röviden hogyan értékelnéd az elmúlt két évet? Nagy Dávid: Sok olyan…

halaszkinga | Egyetemi élet | 2012. október 25

World Press 2012 fotókiállítás a Néprajzi Múzeumban

124 nemzet 5247 versenyzője több mint százezer képpel nevezett a világ legrangosabb sajtófotóversenyére. A World Press 2012 győztes képeit október 28-ig a Néprajzi Múzeumban tekintheti meg a magyar közönség. A World Press Alapítvány 1955-ben jött létre Amszterdamban. Célja a sajtó- és dokumentarista fotózás támogatása, fejlesztése, többek között egy világméretű verseny szervezésével. Emellett a laikus nagyközönség…

Dorka Anett | Kiállítás | 2012. október 10

Bepillantás a Hallgatói Önkormányzatok kulisszái mögé

Szinte minden egyetemről szivárogtak már ki hírek arról, hogy az intézmény kari, illetve egyetemi hallgatói képviselete korrupciós, valamint erkölcsi botrányokba keveredett, netán befolyásolták egyes politikai szervezetek. De mik lennének a HÖK tényleges feladatai? Ennek és más kérdéseknek próbáltunk utánajárni. Érdekképviselők vagy érdekemberek? A HÖOK (vagyis a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) –, amely minden HÖK legfőbbike…

Facsády Orsolya | Egyetemi élet | 2012. július 13