All inclusive

Az olaszok rendesek voltak, a szobában tényleg volt légkondi, és az étterem is roskadozott a finomabbnál finomabb fogásoktól. Na persze, állapította meg első nap a férj, nem éppen babgulyás vagy egy jó kis csirkepörkölt, de ehető. Dél-Olaszország egyik gyöngyszemében, Positano-ban nyaraltak. A feleség két héttel indulás előtt újrafestette a haját és egy kicsit vágatott is belőle, a férj pedig előkereste a hawaii virágmintás fürdősortját, enyhén bevágott ugyan hasban, de neki így is megfelelt. Egy hét szabadság, all inclusive, ha lúd, legyen kövér, győzködte a feleségét, aki nem volt biztos benne, hogy megéri-e ennyit fizetni a nyaralásért.
Délelőttönként az ágyon heverészve a nő a kecskecsöcsű szőlőt ette, és régi olasz filmeket nézett a tévében. Olaszul, de őt ez nem zavarta, gyönyörködött az A-vonalú szoknyákban, meg a dzsigolókban. A férj unottan kortyolgatta a sörét. A reggelit minden nap kilenckor tálalták, ők lecsoszogtak az ebédlőbe, leültek a szokott asztalukhoz, és megették a croissant-okat, bagetteket. Kiesszük őket a vagyonukból, ezt a rohadt puccos társaságot, magyarázta a férj elképedt feleségének, mikor negyedszer is az ételektől roskadozó asztalhoz ment. A feleség kínosan feszengve kevergette a második kapucsínóját, nem szerette ezt a feltűnősködést, megelégedett volna egy kávéval és egy crosissant-nal, de a férje kötötte az ebet a karóhoz. Egyél, azért vagyunk itt, kifizettük, a miénk, azt akarod, hogy az a nyeszlett pincér egye meg hátul? Mit tud egy ilyen suhanc a felszolgálásról? Takonyorrú – fejezte be a férj a meggyőzést, felesége pedig engedelmesen felállt az asztaltól, és hozott egy babát, rumba áztatott édességet is.
A kiadós reggelik után tehát a szobában hűsöltek, és várták az ebédet, pontosabban a férj várta, a nő egyre inkább arra tudott csak gondolni, hogy ha így folytatja, végleg lemondhat az álmáról, hogy olyan alakja legyen, mint Sophia Lorennek. Hülye kurva mind, ezzel vágta el a panaszáradatát a férj, mikor otthon a tükör előtt állva az öt éve nem hordott nyári ruháját próbálgatta. Szörnyen nézett ki benne, a szűkített derék kiadta az évek alatt felszaladt kilókat és hájat, a világoskék szín pedig ijesztően furcsán hatott rajta: évek óta csak szürkét, feketét, és barnát hordott, mint ahogy egy ötvenes könyvelőhöz, gyermekét felnevelt anyához illik. Miközben az olasz filmeket nézte, magát látta a képernyőn: neki udvaroltak szenvedélyesen a férfiak, és ő hessegette el őket egy laza kézmozdulattal, hogy utána kecsesen beleszívjon a cigarettájába. Minek nézed már azt a baromságot? Nem is tudsz olaszul, idegesít ez a hadoválás, mondta a férj, akit valójában az idegesített, hogy még mindig fél óra van hátra az ebédig. Őt nem zavarta az évek alatt felszedett háj, és a kihullott haja sem. A férfinak tekintély kell, nem pomádé, hangoztatta, és mélyen megvetette a fiatalabb férfiakat, akik edzőterembe jártak és kölnit használtak. Csupa hímringyó mind, és te ezt nézed a tévében, szólta le a feleségét.
Pontban 12:55-kor a férj mindig felpattant, ebéd, kiáltotta el magát, és nekiindult. Kikapcsolta a tévét, mire felesége is feltápászkodott. Minden nap, miközben lefelé csattogott magas sarkú papucsában, elhatározta, hogy nem fogja mindig hagyni magát, és azért is csak annyit fog enni, amennyi jólesik neki, nem többet. Mégis az egy órás ebéd alatt magukba tömték a hatalmas adag spagettit, desszertnek lecsúszott pár profiterol, meg egy-két pohár bor. A férj még kagylólevest is kért, na látod, így kell ezt, jelentette ki, miközben felcaplattak a szobájukba. A feleség pihegve javasolta, hogy nézzenek körül a városban, híres temploma van, és az útikönyv szerint érdemes szétnézni. Majd, ha aludtam, úgy a legjobb az emésztés, válaszolta a férj, úgyhogy végül sehová sem mentek a vacsorán kívül.
A feleség minden nap elújságolt a telefonban a lányának, hogy mennyire csodálatos a nyaralás, hogy milyen finomakat esznek, mennyire kedvesek az olaszok, és milyen csodálatos lakosztályuk van. Annyira elfáradunk mindig apáddal a nagy semmittevésben, hogy ki sem jutunk Positano-ba, olyan jól érezzük magunkat itt, újságolta hamisan csengő nevetéssel. Amikor nem a régi olasz filmeket nézte, valami homályos késztetést érzett, hogy megnézze a várost, de végül mindig meggyőzte magát, hogy már nem is érdemes elindulni, hiszen mindjárt jön az ebéd vagy a vacsora. Valójában nem mert egyedül kimenni az emberek közé: nem csak attól félt, hogy eltéved, hanem attól is, hogy mit fognak mondani, akik látják. Az ő korában már egy nő nem korzózik egyedül az ujjatlan nyári ruhájában, sőt ujjatlan nyári ruhát sem vesz fel, hogy ne látszódjon a megereszkedett bőre. Így csak vágyakozva bámulta a medencét vagy a város fényeit, amíg a férje a hűvös szobában bóbiskolt az étkezések után.
A nyaralás utolsó napján azonban, miközben bágyadtan üldögélt reggel az ágy szélén, a feleség vakmerő tettre szánta el magát: reggeli előtt lement a medencéhez. A hotel vendégei még aludtak, az úszómester pedig unott arccal olvasgatott az egyik napágyban, így a nő nem szégyenkezett kinyúlt pöttyös bikinijében, és leúszott pár hosszt a medencében. Az utolsó hossz végén úgy döntött, lemegy a medence aljára, és miközben kezével a csempét simította, úgy képzelte, újjászületve fog feljönni a felszínre. Dús, hosszú barna haja lesz, darázsdereka, vékony lábai, és igéző zöld szemei. Mikor levegőért kapkodva kibukkant a vízből, egy pillanatra úgy is érezte, hogy eltűnt a korábbi alacsony, dundi, őszülő hajú nő, aki elsősorban feleség, aztán anya, és végül könyvelő. Széles mosollyal nyitott be a szobájukba, ahol a férj, már a szandálját húzkodta fel zoknis lábára. Hol a francban voltál, elkésünk a reggeliről, nem marad nekünk semmi, igyekezzél már, mondta, és idegesen topogott az ajtóban. Nem vagyok éhes, mondta a feleség, csak a naptejért jöttem.