A Cimbora Alapítvány harmadik alkalommal rendezi meg a KLASSZ a pARTon fesztivált. A házigazda Érdi Tamás zongoraművész, aki nemcsak művészi, hanem emberi példát is mutat. A fesztivált azzal a nem titkolt szándékkal szervezzik most már harmadik éve, hogy hagyományt teremtsenek, és igényes, klasszikus zenei programokkal bővítsék a nyári kulturális kínálatot.
Világhírű művészek mellett szokásukhoz híven, tehetséges fiataloknak is bemutatkozási lehetőséget biztosítanak. Ingyenes programsorozatuk keretében a kistelepülések lakói is részesei lehetnek színvonalas zenei élményeknek, s így azok is, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy koncertekre járjanak Budapestre. A Cimbora rendezvények pedig a legkisebbeknek is izgalmas programokat kínálnak.
A nyáresti komolyzenei koncerteknek ezúttal is a Balaton, valamint a Duna partján található települések adnak otthont: Balatonalmádi – Vörösberény, Balatonfüred, Csopak, Gyenesdiás, Gyulakeszi, Keszthely, Paloznak, Szigliget, valamint Budapest és Esztergom.
Tavaly a fesztivál programjában zömmel kamarazenekarok szerepeltek, ebben az évben több nagyzenekari koncerttel is bővül programsorozatuk.
Fellép többek között az Óbudai Danubia Zenekar, az Anima Musicae Kamarazenekar, az NFZ Grazioso Kamarazenekara, az Eckhardt és a Keller Kvartett. A szólisták között szerepel Balázs János, Csordás Klára, (Párizs), Hildegarde Fesneau (Párizs), Hutás Gergely, Görög Sisters (Szabadka), Kocsis Zoltán Krisztián, Lajkó Félix, Matuz Gergely, Oláh Vilmos, Onczay Zoltán, Ránki Fülöp, Szabadi Vilmos, Szűcs Máté, Vigh Andrea, Vékes Erzsébet, Zsoldos Bálint.
A koncerteket olyan híres karmesterek dirigálják, mint Medveczky Ádám, Hamar Zsolt, Farkas Róbert (Németország) és Ajtony Csaba (Kanada).
Az operakedvelők számára is különleges programokat kínálunk. Kertesi Ingrid és Gulyás Dénes tanítványaikkal – Breinich Beáta, Gulyás Bence, Molnár Anna, Ódor Botond, Ruszó Alexandra, Szűcs Attila, Tatai Nóra, Tóth Pál Mátyás – a Varázsfuvola legszebb áriáival egyenesen a Balaton vizéből bukkannak elő, bizonyítva, hogy igenis KLASSZ a pARTon! Vendégük az Éj királynőjének szerepében, Mondok Yvette lesz.
Hábetler András Faremido Operatársulata Don Giovanni hódításainak titkait keresi, többek között Boncsér Gergely, Fodor Beatrix, Keszei Bori, Köteles Géza és Mester Viktória segítségével. Várhelyi Éva operaénekesnő és a Quartett Escualo Astor Piazzola világába kalauzol, a Haydn BarytonTrio az Esterházy hercegek udvarát idézi fel.
A fúvósokat az Ewald Rézfúvós Együttes, a Corridor Quartet, a Budapest Saxofon Quartet képviseli, a zárókoncertet Balatonfüreden a Balatonsax mesterkurzus résztvevői adják.
A MOL Tehetségtámogató Programjának nyertesei minden évben fellépnek programjainkon. Idén Megyimórecz Ildikó, Molnár Anna, Nemes Réka, Radnóti Róza, Wendler Enikő és Kovács Gergely lesznek a fesztivál vendégei.
A legkisebbek a strandokon találkozhatnak Lukácsházi Győző és a Görög Sisters, a Cimbora Együttes meglepetéseivel, valamint a Cimbora Alapítvány Háry János játékterével.
A koncertsorozat támogatója a Miniszterelnökség, az NKA, Balatonfüred, Keszthely, illetve Balatonalmádi Város Önkormányzata és a MOL Új Európa Alapítványa.
További támogatók:
Balaton Színház Keszthely, Csopak Község Önkormányzata, Esztergomi Várszínház, Gyenesdiás Község Önkormányzata, Gyulakeszi Csigó Malom Stílus Galéria, Helikon Kastélymúzeum – Festetics-Kastély Keszthely, MANK , Paloznak Község Önkormányzata, Pest Megyei Kormányhivatal, Veszprém TV
Program
2017. július 15., szombat, 20 óra, BALATONALMÁDI -VÖRÖSBERÉNY, Református templom
A MOL Új Európa Alapítvány tehetségtámogató program nyerteseinek koncertje:
Kovács Gergely Tamás (zongora), Megyimórecz Ildikó, Molnár Anna (ének), Nemes Réka (fuvola),Wendler Enikő (fuvola)
2017. július 16., vasárnap, 18 óra, BALATONALMÁDI, Wesselényi Strand
Kertesi Ingrid, Gulyás Dénes és tanítványaik rendhagyó Varázsfuvola előadása.
Közreműködik: Kertesi Ingrid, Mondok Yvette, Breinich Beáta, Gulyás Bence, Molnár Anna, Ódor Botond, Ruszó Alexandra, Szűcs Attila, Tatai Nóra, Tóth Pál Mátyás, zongorán közreműködik : Sotkó Eszter
2017. július 16., vasárnap, 20 óra, BALATONALMÁDI-VÖRÖSBERÉNY, Szent Ignác rk.temp.
Zsoldos Bálint zongoraművész szólóestje
2017. július 17., hétfő, 19 óra, KESZTHELY, Zenepavilon (esőhelyszín: Balaton Színház)
Ewald Rézfúvós Együttes koncertje
2017. július 17., hétfő, 19 óra, BALATONALMÁDI-VÖRÖSBERÉNY, Szent Ignác rk.temp.
Vigh Andrea hárfaművész és Szabadi Vilmos hegedűművész koncertje
2017. július 17., hétfő, 21 óra, BALATONALMÁDI, Szent Erzsébet-Liget
Esőhelyszín: Balatonalmádi – Vörösberény Szent Ignác katolikus templom
Várhelyi Éva és a Quartet Escualo koncertje
2017. július 18., kedd, 17 óra, BALATONALMÁDI, Wesselényi Strand
Ewald Rézfúvós Együttes gyerekprogramja
2017. július 18., kedd, 21 óra, BALATONALMÁDI, Szent Erzsébet-Liget
ErGoZo Trió (Vékes Erzsébet zongoraművész, Onczay Zoltán csellóművész, Hutás Gergely hegedűművész) és Matuz Gergely fuvolaművész koncertje
2017. július 19., szerda, 21 óra, BALATONALMÁDI, Szent Erzsébet-Liget
Radnóti Róza (a MOL tehetségtámogató program nyertese) és Ránki Fülöp zongoraművész koncertje
2017. július 20., csütörtök, 21 óra, BALATONALMÁDI, Szent Erzsébet-Liget
Corridor Quartet koncertje
2017. július 20., csütörtök, 20 óra, KESZTHELY, Magyarok Nagyasszonya Plébánia templom
Keller Quartet és Érdi Tamás zongoraművész koncertje
2017. július 21., péntek, 21 óra, BALATONALMÁDI, Szent Erzsébet-Liget
Faremido Operatársulat előadása
2017. július 22., szombat, 20 óra, BALATONALMÁDI-VÖRÖSBERÉNY, Szent Ignác rk.temp.
Eckhardt Quartet és Érdi Tamás zongoraművész
2017. július 27., csütörtök, CSOPAK, strand
15-18 óra: Ismeretterjesztő zenei játéktér, hangszerkészítéssel
18 óra: Cimbora Együttes koncertje
2017. július 28., péntek, 21 óra, ESZTERGOM, Várszínház
Érdi Tamás zongoraművész és az Óbudai Danubia Zenekar koncertje
vezényel: Farkas Róbert (Németország)
2017. július 29., szombat, 20 óra, PALOZNAK, Szent József Ház
Görög Enikő, Görög Noémi zongoraművészek koncertje
2017. július 30., vasárnap, 20 óra, GYULAKESZI, Csigó Malom Stílus Galéria
Haydn Barytontrio koncertje
2017. július 30., vasárnap, 20 óra, BALATONFÜRED, Kisfaludy Színpad
Esőhelyszín: Balatonfüred: Kisfaludy Galéria
Lajkó Félix hegedűművész, Balázs János zongoraművész koncertje
2017. július 31., hétfő, 20 óra, BALATONFÜRED, Kisfaludy Színpad
Óbudai Danubia Zenekar, Kocsis Zoltán Krisztián zongoraművész koncertje
Vezényel: Farkas Róbert (Németország)
A koncerttel Kocsis Zoltánra emlékezünk.
2017. augusztus 1., kedd, 20 óra, SZIGLIGET, MANK Alkotóház
Görög Enikő, Görög Noémi zongoraművészek koncertje
2017. augusztus 1.,kedd, 20 óra, BALATONFÜRED, Kisfaludy Színpad
Kertesi Ingrid és a Budapest Saxophon Quartet koncertje
2017. augusztus 2., szerda, 20 óra, KESZTHELY, Festetics-kastély
Görög Enikő, Görög Noémi zongoraművészek koncertje
2017. augusztus 2., szerda, 20 óra, BALATONFÜRED, Kisfaludy Színpad
A MOL Új Európa Alapítvány tehetségtámogató program nyerteseinek koncertje:
Kovács Gergely Tamás (zongora), Megyimórecz Ildikó (ének), Nemes Réka (fuvola),Wendler Enikő (fuvola)
2017. augusztus 2., szerda, 20 óra, BUDAPEST, Pest Megyei Kormányhivatal Díszudvara
Esőhelyszín: Díszterem
Hildegarde Fesneau hegedűművész (Franciaország), Grazioso Kamarazenekar koncertje vezényel: Hamar Zsolt
2017. augusztus 3., csütörtök, 20 óra, BALATONFÜRED, Kisfaludy Színpad
Oláh Vilmos hegedűművész, Szűcs Máté, brácsaművész, Görög Enikő, Görög Noémi zongoraművészek, Anima Musicae Kamarazenekar koncertje, vezényel: Medveczky Ádám
2017. augusztus 4., péntek GYENESDIÁS, Diási Játékstrand
Esőhelyszín: Polgármesteri Hivatal rendezvényterme
10 óra: Lukácsházi Győző és a Görög Sisters gyermekprogramja
11-16 óra: Ismeretterjesztő zenei játéktér, hangszersimogató, hangszerkészítés
16 óra: Cimbora Együttes interaktív verskoncertje
2017. augusztus 4., péntek, 20 óra, BALATONFÜRED, Kisfaludy Színpad
Faremido Operatársulat előadása
2017. augusztus 5., szombat, 20 óra, BALATONFÜRED, Kisfaludy Színpad
Csordás Klára operaénekes, Érdi Tamás zongoraművész, Anima Musicae koncertje
Vezényel: Ajtony Csaba (Kanada)
2017. augusztus 6., vasárnap, 20 óra, BALATONFÜRED, Kisfaludy Színpad
Balaton Sax résztvevőinek koncertje
2017. augusztus 6., vasárnap, 20 óra, GYULAKESZI, Csigó Malom Stílus Galéria
Kovács Gergely Tamás (a MOL tehetségtámogató program nyertese) zongoraművész szólóestje
A műsorváltozás jogát fentartjuk.