Volt egyszer egy Németország (Es war einmal in Deutschland) a címe annak a Sam Garbarski által rendezett filmnek, amely a második világháború után megszállt Frankfurtban játszódik, és a forgatókönyvíró Michel Bergmann életét dolgozza fel.
A film közvetlenül a világháború utáni hónapok hétköznapjait mutatja be, a cselekmény központjában pedig a haláltáborokból megmenekült zsidó fiatalemberek által verbuválódott társaság áll, akik különféle szövetekkel, ágyneművel, terítővel és egyéb minőségi textíliákkal házalva igyekeznek közösen előteremteni az USA-ba emigráláshoz szükséges anyagi feltételeket a maguk számára. Az ötlet értelmi szerzője Bermann (Moritz Bleibtreu), akinek családja jól menő textilüzletet üzemeltetett a háború előtt a városban. Bermannak sikerül meggyőznie Fajnbrot urat (Tim Seyfi), akivel csak pár perccel azelőtt találkoztak, hogy társuljon be a vállalkozásba. Fajnbrot kötélnek áll és teljes erőbedobással dolgozik azon, hogy elvezesse és felvirágoztassa a bizniszüket. Rövid idő alatt össze is áll a hat fős házalóügynök alakulat. A csapat magyar származású, tagja a Szegedről deportált Szoros úr a hazai nézők számára ismerős Mácsai Pál alakításában kel életre a vásznon.
A Harmadik Birodalom felett aratott győzelmet követően Frankfurt az amerikai hadsereg fennhatósága alá kerül. Az amerikai katonák számára nem könnyű feladat konszolidálni a helyzetet és segíteni a németeket országuk újjáépítésében. Mindenkivel szemben gyanakvónak kell lenniük, hiszen ez a nép néhány héttel, pár hónappal ezelőtt még Európa többi nemzetének leigázásán, illetve elpusztításán, és a náci világuralmi tervek megvalósításán munkálkodott nem válogatva az eszközök között. Az amerikai titkosszolgálat a CIC (Counterintelligence Corps) feladata volt a háborús bűnösök felkutatása, ennek érdekében pedig minden gyanús személy kihallgatása. Ez a szerep hárul a rendkívül vonzó és fiatal, családjával még a háború előtt Németországból az Egyesült Államokba emigrált, Sara Simon (Antje Traue) különleges ügynökre is. Bermann is a CIC látókörébe kerül, miután kiderül, hogy zsidó létére a koncentrációs táborban különleges ellátásban részesült és hamis német papírokkal is rendelkezett. Mint kiderül, Bermann Kleinschmitt táborvezető SS tiszt (Joachim Paul Assböck) „kegyéből” esett különleges bánásmód alá, aki a viccmesélésben tehetséges Bermannt egy rendkívüli küldetéssel bízza meg. A történet annyira abszurd, hogy Simon ügynök nem is igen tudja elhinni azt Bermannak, akinek rendszeresen meg kell jelennie nála a kihallgatáson. A közös vállalkozásba kezdő zsidó férfiak, saját megmenekülésük történetéről beszámolva igazolják egymásnak, hogy megbízhatóak. Bermann azonban mégis gyanússá válik a szemükben, miután felfigyelnek a férfi rendszeres távolléteire, amikre ő nem tud elfogadható magyarázattal szolgálni.
A Volt egyszer egy Németország komédia, dráma és romantikus film egyben. Bár Bermann története nagyon abszurd és kitaláltnak tűnhet, a film nagyon jó arányban vegyít a valóságos személyes történetek és történelmi tények közé fiktív, elemeket, így az egyes karakterek teljesen hitelesnek hatnak. A világégést követő meghasonlás, a gyanakvás, és a megmenekülés okozta felszabadultság érzése kavarog mindenkiben. A „Hitler halott, de mi még élünk” kezdetű pohárköszöntők a lehető legtömörebben fejezik ki azt a felszabadultság érzést, ami áthatotta a holokausztot túlélő zsidó embereket. Ebben a mondatban kell keresni a magyarázatot arra a film végén felbukkanó statisztikai adatra, amely szerint 4000 német zsidó döntött úgy, hogy a háború után is az országban marad. Annak ellenére, hogy érthető módon a zsidóüldözések érintettjeinek túlnyomó többsége úgy érezte, nincs többé keresnivalója abban az országban, amely el akarta őket pusztítani, voltak olyanok, akik úgy érezhették, hogy ha ezt is sikerült túlélniük, többé már nincs okuk félni semmitől, és nincs mitől menekülniük.
A Michael Bergmann, „Die Teilachter” és „Machloikes” című regényeinek feldolgozásából született film egyedi megközelítésben mutatja be a holokausztot és a vereségből kilábalni készülő Németországot. A film sallangoktól mentes, nem idealizál, ugyanakkor pedig nem is dramatizál feleslegesen. A szövegekben és a színészi játékban frappáns módon elegyedik a maró gúnnyal és öniróniával teli zsidó humor, a közelmúlt poklából megmenekülő szereplők rémisztő emlékképeivel és jövőbe vetett optimizmusukkal.
Pontszám: 67