Tavaly készítette el második nagyjátékfilmjét a negyvenedik életévét betöltő rendező, David Robert Mitchell. A Valami követ (It Follows) percenként 20 000 dollárból készült el, ami a film száz percére kivetítve is minimális összegnek tekinthető. A végeredményen szerencsére nem látszik a spórolás, a trash jelleg sem a kivitelezésben, inkább elvétve az ötletekben érhető csak tetten. A film nem teremt új műfajt, nem korszakalkotó, de összetéveszthetetlen egyedi hangulata mellett, olyan borzongató képi világgal rendelkezik, ami miatt mindenképpen megéri megnézni. A horrorfilmekben szükséges feszültségkeltéshez audiálisan Disasterpeace zajos, minimalista elektronikus zenéje szolgál.
A környezet a már jól ismert amerikai külváros, most éppen Detroit közelében. Egy szép, bágyadt, csendes délutánon egy lány ront ki az egyik házból halálra rémülve, majd egy kis kitérővel visszarohan a házba a kocsikulcsokért. Autóba vágja magát és meg sem áll a tengerpartig, ahonnan este felhívja szüleit, hogy elbúcsúzzon tőlük. Mire a nap felkel a lány kitört nyakkal és lábbal megmerevedett testét nyaldossák a hullámok.
Főhősünk Jay (Maika Monroe), a pórul járt lányhoz hasonlóan szőke és kellemes külsejű, átlagos gimis amerikai tinédzser, aki randira megy egy felnőtt korba lépett, sármos fiatalemberrel (Jake Weary). Elkezdenek játszani egy játékot, ami arról szól, hogy kiválasztanak valakit a tömegből és annak a helyébe képzelik magukat, a másiknak pedig ki kell találni, hogy kire gondoltak, amikor azonban Hugh egy olyan sárgaruhás nőre tippel, akit Jay nem lát a teremben, a fiatalember hirtelen zaklatottá válik és elviharzik partnerével a vetítésről. A randevú ezt követően, a szokásos prózai fordulattal, a srác kocsijában folytatódik és teljesedik be. A hátsó ülésen lezajlott szerelmi aktust követően Hugh azonban csók helyett egy klorofilos kendőt tapaszt Jay szájára. A lány a közeli elhagyatott épület egyik emeletén ébred egy tolókocsihoz kötözve és érthető módon kissé felzaklatva vár magyarázatot partnerétől, annak viselkedésére. Hugh igyekszik megnyugtatni Jayt arról, hogy nem fogja őt megölni, ám ez nem igazán sikerül miután tudatja vele, hogy egy valami más dolog, ami képes bárkinek az alakját felvenni és csak Jay látja őt, pontosan erre készül. Jay persze joggal gondolja, hogy a srác nem százas, egészen addig, amíg egy anyaszült meztelen hölgy meg nem jelenik a csalitosban és lomha, ám határozott léptekkel tart az épület felé. Amíg a hölgy felér az emeletre, addig Hugh tudatja Jayjel, hogy hozzá hasonlóan ő is úgy tud megszabadulni a nemi betegségekhez hasonló módon terjedő, láthatatlanul sétafikáló, gyilkos alakváltó démontól, ha lefekszik valakivel, azt a valakit téve meg ezáltal a lény új célpontjává. Hugh ezt követően úriember lévén hazaviszi Jayt és kiteszi a házelőtt, majd csikorgó kerekekkel elhajt, hogy minél távolabbról szurkolhasson a lánynak ahhoz, hogy túlélje a démon támadását, hiszen ellenkező esetben ismét ő válik annak célpontjává. Jaynek természtesen nincs könnyű dolga hiszen a gyilkos lény nemcsak olyan könnyen felfedhető álcát tud felvenni, mint például Frankeinstein, vagy az Ördögűzőből ismert állva bepisilős kislány felnőtt korban, hanem testvérei, barátai, ismerősei ábrázatát is képes magára ölteni.
A túlélés érdekében lehetőleg minél messzebbre kell tehát menni, hogy időt nyerhessenek. Szerencse, hogy az USA-ban minden középiskolás tininek van már jogosítványa és szinte biztos, hogy valamelyikük rokonának pedig van egy hétvégi háza valahol a parton. A démon megöléséhez is az átlagos amerikai tinédzserek számára leginkább hozzáféhető eszközöket kell igénybe venni, vagyis a kézi lőfegyvert és a televíziót. Ehhez pedig kiválóan megteszi terepként a világ egyik legnagyobb szellemvárosának, Detroitnak elhagyatott épületei.