Kanalazzunk egy kis tavaszt! - Socfest

Kanalazzunk egy kis tavaszt!

Olvasási idő: 2 perc

Az idő sajnos még mindig inkább hasonlít a téli hónapokra, mint az igazi, tavaszi hangulatra, de felejtsük el a kesergést, próbáljuk ki ezeket a tavaszi leveseket inkább!

orosz

Orosz zöldségleves

Hozzávalók

  • 2 darab tojás
  • 2 darab kis uborka
  • 2 darab hámozott, főtt burgonya
  • 15 dkg újhagyma
  • 3-4 piros retek
  • 1 kiskanál édes mustár
  • 1 evőkanál cukor
  • 1 csokor kapor
  • 1 dl tejföl
  • 1,5 l kvasz gabonaital
  • só és torma

Főzzük meg és hámozzuk meg a tojásokat, vágjuk ketté őket, és vegyük külön a fehérjét a sárgájától. Egy kis tálban keverjük össze a főtt tojássárgáját a mustárral, a cukorral és 1,2 dl kvasszal, végül pedig a sóval és a tormával. Vágjuk apróra a zöldhagymát, és sózzuk meg azt is. Vágjuk kis kockákra a tojásfehérjét, a retket, a főtt burgonyát és az uborkát. Keverjük össze azokat egy tálban, majd adjunk hozzá fél liter kvaszt, fedjük le és tegyük hűtőbe 2-3 órára. Tálalás előtt keverjünk hozzá tejfölt, és szórjuk meg friss, zöld kaporral.

Tipp: Mivel ez is húsmentes leves, tehetünk bele sonkát, kolbászt, vagy pirított bacont.

Zöldhagyma és burgonyaleveszöldhagyma

Hozzávalók

  • 1 evőkanál sótlan vaj
  • 18 szál szeletelt újhagyma
  • 2, 5 dl tejszín
  • 70 dkg újburgonya
  • 1,5 dl száraz bor
  • 4 dl zöldségalaplé
  • só és bors

Olvasszuk fel a vajat egy közepes lábosban, adjuk hozzá az újhagymát és puhítsuk kb. 1 percig. Tegyük bele a burgonyát, a bort, a tejfölt, a zöldséglevet, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint és forraljuk fel. Csökkentsük a hőt és főzzük addig, amíg a krumpli meg nem puhul (kb. 15 perc). Merítsünk levest a tányérokba és frissen őrölt borssal hintsük meg a tetejüket.

Tipp: Megbolondíthatjuk a burgonyaleves ízét egy kis füstölt sonkával.Tegyük a dinsztelt hagymára a kockára vágott húst és a burgonyával együtt főzzük meg.

Hideg céklaleves kefirrelretek

Hozzávalók

  • 3 kisebb cékla
  • 2 kis uborka
  • 4-5 retek
  • 2 szál felaprított újhagyma
  • 3-4 evőkanál felaprított friss kapor
  • 2-4 tojás
  • 1 liter kefir
  • 1 evőkanál reszelt torma
  • frissen őrölt feketebors, só

Mossuk meg a céklákat, csomagoljuk be alumínium fóliába és 200 C-os sütőben süssük 45 percig őket, amíg megpuhulnak. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd reszeljük durvára. Főzzük keményre a tojásokat, majd ezeket is hagyjuk kihűlni. Utána szeleteljük és tegyük félre őket. Mossuk meg az uborkát meg a retket, és vágjuk apró kockákra. Egy nagy tálba tegyük bele a reszelt céklát, keverjük hozzá a kefirt. Fűszerezzük tormával, kaporral, sóval és borssal. Adjuk hozzá az uborkát és a retket. Citromlével ízlés szerint savanyíthatjuk kicsit. Szolgáljuk fel hidegen, főtt tojásszeletekkel a tetején, kaporral megszórva, tejszínnel megcsorgatva. Hűtőben jól eláll 1-2 napig.

Tipp: Tarkaborssal is finomíthatjuk.