A Kinizsi 100-at (Magyarország első teljesítménytúráját) 1981 óta rendezik meg minden évben, és máig a legnagyobb népszerűségnek örvend. Idén a Cartographia Kupa része, teljesítéséhez tökéletes fizikai felkészültség, valamint egészségügyi alkalmassági igazolás szükséges. Létszámkorlátozás miatt a százas előzetes regisztrációhoz kötött, de választható még a 25/40 km-es táv.
Mindegyik táv Békásmegyerről indul, a 100-asok Pilisen és Gerecsén át Tatára érkeznek, a 40-esek Dorogon érnek célba, míg a 25-ösök a Pilis-nyeregben már kifújhatják a túra fáradalmait. Mi a 40-es távot választottuk, tekintve hogy szintben nem sok különbség van a 25-höz képest. Igyekeztünk viszonylag korán érkezni, hogy ne a legnagyobb tömegben induljunk el. A buszról leszállva egyre több embert láttunk, és a nevezésnél álló, kígyózó sor hatására úgy döntöttünk, 
hogy egy kávé még belefér az időnkbe. Látszik, hogy a szervezők megszokták a tömeget, percek alatt fogyott a sor, és máris sétálhattunk a rajtoltatáshoz. Gyors pecsét, majd uccu neki: Ezüst-hegy. A Gerecse 20-on már kétszer mentem embersokadalomba, volt egy sanda gyanúm, hogy a Kinizsi se lesz piskóta, de azért meglepődtem. Ahogy a szem ellát, emberek tömkelege tekeredett fel a Pilisre, tűző napon, növekvő páratartalomban, és eléggé meleg is volt. Kisebb szusszanó és tájkémlelés a köveken, pecsét, majd át a Nagy-Kevélyen, le Kevély-nyeregbe és végig a Hosszú-hegyen.
A Szántói-nyeregben nem egyszerű hőkezelést kaptunk, már ott tartottam, hogy hiába iszom, vattát köpök. Az erdőben mindig elviselhetőbb a meleg, mint a szabad ég alatt. Kicsit tartottam a Vaskapu-völgyből való kimászástól, eddig csak lefelé jöttem rajta, és bevallom őszintén, hogy rosszabbra emlékeztem. Persze ez nem jelenti azt, hogy felszaladtam, és hú de könnyű volt, de nem is viselt meg annyira. A Pilis-nyeregbe lezuhanva elköszöntünk a 25-ös távtól, vásároltunk egy kis plusz folyadékot, tollászkodás, és már mehetünk is tovább. Nem tudom, melyik elvetemült volt az, aki a zöld négyzeten hatalmas kövekkel szórta fel az utat, de ezúton is gratulálok neki. Nem, hogy az ember lábának roppant kényelmetlen és megterhelő így az út, még az autóknak
sem tesz túl jót az ilyen méretű kavicsok esetleges felverődése. Ez az egyetlen panaszom volt az útvonallal kapcsolatban. A Fekete-hegyi turistaházat nagyon szépen felújították, bár a beltéri munkálatok még folynak. Ezután volt egy zuhanó lefelé, kereszteztük az esztergomi országutat, szintben baktattunk, majd elértük Kesztölcöt. Akkor tudatosult bennem, hogy ennek a túrának tényleg hagyománya van, amikor megláttam, hogy több kerítésnél kitették a slagot, mint vízvételi lehetőséget. Sőt, az egyik ház előtt egy ifjú hölgy állt, szórófejes-slaggal, és amelyik túrázó kérte, felfrissítette „némi” vízpermettel.
Már nem vagyunk messze a céltól, hatalmas pipacsmező, kutyaiskola, és hello Dorog! Aszfalt, város, panel, az utolsó mini-emelkedő, majd balra el – Molnár söröző. Az utolsó 3 km-en már irdatlanul fájt a bal bokám, köszönhetően annak a csodálatos kaviccsal szórt résznek, de megcsináltuk. Körülményekhez képest gyorsan, 8 órán belül sikerült teljesíteni a kb. 37 km-ert. Jutalmunk a szokásos oklevél és kitűző, valamint egy jegy, amit üdítőre, avagy sörre lehetett beváltani. Hazafelé a buszon nem is a tömeggel volt a probléma, hanem a sofőrrel. Előzőleg valószínűleg rally pilóta lehetett, fogalma sem volt a finom megállásról, csak a padlógázt és a satuféket ismerte. Mondtam is a testvéremnek, ha már úgysem kenyerünk a nordic walking, most kapunk egy kis karizom erősítést.
Summázva, nekem nagyon tetszett a Kinizsi 40. Szép az útvonal, jó a szintelosztás, az 
ellenőrzőpontokon sincs különösebb fennakadás, hiába a sok ember. Teljes mértékben pozitívan zártam a napot (leszámítva a köveket, azért tényleg morcos vagyok). Köszönöm a Kinizsi Természetbarát Egyesületnek a rendezést. Úgy érzem, visszatérő vendég leszek.