Marc Chagall: Kék táj
„Matisse halála után Chagall marad az egyetlen festő, aki valóban tudja, mi a szín”– mondta róla Picasso az ötvenes években. Január 5-ig látható a Marc Chagall és Ámos Imre képeiből készült kiállítás a Várban. A 98 évet megélt, a múlt század összes fontosabb eseményénél jelen volt művész csodálatos, színekben pompázó, álomszerű, szimbólumokkal teletűzdelt képei a szabadságot és az élet szeretetét hirdetik. Remekül ötvözi a modernizmust a kelet-európai zsidóságra jellemző motívumokkal, csakúgy, mint magyar híve, a koncentrációs táborban fiatalon elhunyt Ámos Imre, akinek drámai, jóval sötétebb festményei szintén hűen tükröznek egy hasonló, mégis másfajta, tragikus véget érő emberi sorsot a véres huszadik században.
Marc Chagall: A tánc – részlet
„A festészetet választottam: […] az volt számomra az ablak, amelyen keresztül bármikor kirepülhettem, át, egy másik világba.” Bolsevik forradalom Oroszországban, Párizs a két világháború között, amerikai száműzetés, majd újra békeévek Franciaországban – Chagall élete az átélt hányattatások ellenére is sikeresnek mondható: magánéleti boldogságban és szakmai sikerekben is része lehetett csaknem egész életében, mindezt a festőkre oly kevéssé jellemző anyagi biztonság is kiegészítette. A cárizmus bukása és a bolsevik hatalomátvétel után zsidó származása miatt el kellett hagynia hazáját, a képein oly gyakran megidézett Vityebszket, így ifjú hitvesével és lányával Párizsba költözött. Az egyre szigorodó zsidótörvények elől New Yorkba menekültek, ahol mindig számkivetettnek érezte magát. Itt halt meg szeretett Bellája is 1944-ben. Chagall végül visszatért Dél-Franciaországba, ahol kilencvennyolc évesen bekövetkező haláláig alkotott.
Képein visszatérő motívum a bolygó zsidó. Az izraelita vallásos történetek jellegzetes szereplője a kiválasztott nép örök hazátlanságát jelképezi. Gyakran ábrázolta állat vagy természetfeletti lény, esetleg szörny formájában önmagát, vagy a különféle érzelmeket. Állatfejű vőlegény és torz menyasszony, kecskék, bikák, kutyák, boszorkányok, szellemek, különféle szárnyas szörnyetegek űzik egymást a festményein. Leggyakoribb témája az embernek a világban elfoglalt hely. A kiállításon megtekinthetők a még Oroszországban készült, szülővárosának mindennapi életét, saját családi boldogságát ábrázoló korai képei, La Fontaine meséihez és a bibliai történetekhez festett illusztrációi, valamint jó néhány monumentálisabb alkotás az amerikai és a párizsi évekből. A terem végét szinte uralja csodálatos színekkel megfestett, hatalmas Az élet című tablója, amely egész pályafutását összefoglalja, és most látható először Franciaországon kívül.
Ámos Imre – Sötét idők – részlet
Ámos Imrére nagy hatással volt Chagall munkássága. Feleségével, a szintén festő Anna Margittal egyik alkalommal meg is látogatták a Párizsban élő nagy mestert, aki elismerően nyilatkozott képeikről. A kiállítás falán elolvasható a zavarba ejtő, már-már vicces, mégis felemelő találkozás története. Ámos munkái számomra komorabbnak tűntek, a színek sötétebbek, egyre inkább felfedezhető rajtuk a közelgő halál tudata. Anna Margittal való kapcsolatukat Radnóti és Fanni házasságához szokták hasonlítani. Az 1940 óta munkaszolgálatos festő utoljára 1944-ben találkozott szeretett feleségével, amikor is egy rajzokkal teli füzetet, az úgynevezett Szolnoki vázlatkönyvet bízott rá. Ez Radnóti bori noteszéhez hasonlóan meséli el egy tragikus sorsú művész utolsó, kétségbeesett alkotásra irányuló kísérleteit az elmúlás árnyékában. A kiállításon szintén megtekinthető füzet lapjain a szimbolikus alakok a halálfélelemmel és igazságtalannak vélt sorssal küzdő ember poklát tárják elénk.