Adott egy Bangkokban szolgáló norvég nagykövet késsel a hátában, egy prostikkal teli motel szobájában, gyerekpornó-fotókkal az aktatáskájában. Ide érkezik a szerző korábbi könyveiből jól ismert Harry Hole, a roppant tehetséges, ám főnökei szemében ügyefogyottnak tűnő, az alkoholizmusból épp csak kilábaló rendőr, aki az egyszerű gyilkossági ügy nyomozása során sokkal több szennyre derít fényt, mint amennyire kíváncsi. Pedofília, szexuális aberrációk, titkos politikai játszmák. A thaiföldi alvilág mocskos, a kívülálló számára ismeretlen világába kalauzol el bennünket a napjainkban egyre népszerűbb skandináv krimiirodalom remek alkotója. Könnyed szórakozásra vágyóknak és szépirodalom-falóknak egyaránt erősen ajánlott.
Az általam korábban elolvasott Agatha Christi regényhegyekkel ellentétben a skandináv krimi teljesen más. Előbbinél valóban az a legfontosabb kérdés, hogy ki a gyilkos. A válasz pedig többnyire a szereplők közötti lelki konfliktusokban keresendő. A szerző sok, gazdagon árnyalt karakterrel dolgozik, a társadalmi kérdések szinte egyáltalán nem érdekesek számára, a történet sokkal inkább az emberek bensőjében játszódik.
Ez a könyv azonban a legkevésbé szól arról, hogy ki a gyilkos. Sokkal fontosabb az a kőkemény társadalomkritika, amellyel a szerző bírálja a norvég politikai elit korruptságát, simlisségét. Kiderül: a diplomaták álszent elegáns modora, a fényűző protokollesemények mögött romlott erkölcsű, a botránytól rettegő vezetők próbálják megőrizni hitelességük látszatát a választók szemében. Ez bizony nem más, mint a sokak által mintademokráciának tartott Norvégia egy realisztikusabb bemutatása. Nesbo a rendőrséget is bírálja: a politikai játszmákban aktív szerepet vállaló, a “nagy kutyák” védelmében látszatnyomozásokat folytató zsaruk mellett abszolút szimpatikusnak tűnik a kissé esetlen, mégis agyafúrt és őszinte Harry Hole, aki “csak” alkoholista. Na és hol máshol lenne “egyszerűbb” lejönni a piáról, mint Bangkokban, a drogok, a szexturizmus és az egyéb bűnös kísértések városában? Ő az a szerencsés kiválasztott, aki nyomozhat a szerencsétlenül járt diplomata ügyében. Főhősünk érkezése után az ügy egyre szövevényesebbé válik, a gyanú egyik emberről a másikra terelődik. Feltárul előttünk a thai főváros, szinte érezzük a zsúfolt piacok bűzét, a piros lámpás negyedek gyerekprostikkal, pedofilokkal, transzvesztitákkal telezsúfolt, titokzatos, mégis undorító világát, bár a könyv itt-ott számos klisét, és amcsi akciófilm – ízű, élettelen párbeszédet tartalmaz. A kalandok, amelybe Harry keveredik, izgalmasak ugyan, de sok a kiszámítható fordulat, “csodálatos” megmenekülései számomra nem hatottak a meglepetés erejével.
A karakterek közül Harry-t igazán megkedveltem annak ellenére is, hogy nagyon hasonlít az amcsi gengszterfilmek kissé romlott, de még mindig szerethető, cinikus humorral megáldott típusfigurájára. A főhőst a nyomozásban segítő félig amerikai, borotvált fejű thai rendőrcsajszi, Liz már sokkal inkább élettelen papírfigura. Szerintem egy zárt ázsiai társadalomban még mindig kevés a nagypofájú, boxmeccsekre járó keménykedő rendőrnő, aki mintha egy elcseszett Harmadik műszak epizódból érkezett volna a regénybe. Ezzel szemben a “szarból is várat építő”, sokáig első számú gyanúsítottként kezelt tőzsdeügynök, Jens Brekke sokkal hitelesebb. A nagykövet alkesz, idősödő feleségét titokban kefélő fickó a kisstílű, pénzéhes, de az igazán kemény fiúk játszmáiba soha bele nem menő pitiáner alak megtestesítője.
A regény másik fantasztikus erénye a pedofíliával kapcsolatos tabudöntögetés: a norvég titkosszolgálat gyerekpornó-ügyekkel régóta foglalkozó, óriási hírszerzői múlttal rendelkező munkatársa olyan önvallomást közöl a kiskorúak iránti vonzódás jelenségéről, ami nekünk, hétköznapi embereknek szinte teljesen ismeretlen. Nesbo itt már-már szépirodalmi magaslatokra emelkedik. Érdemes tehát ezt a kötetet is elolvasni, mielőtt nekifognánk a szerző legújabb, Police című művének.