Több helyszínen, különféle zenékre lehetett bulizni a Gutenberg Egyetem szemeszternyitó partiján, volt diszkófény meg füst is, oh yeah. Meggyőződésem, hogy a hallgatók egyik fele csak azért megy el egy klubba vagy bulira, hogy a tömeg közepén álldogáljon és igyon, lehetőleg egy nagy körben, hogy ne lehessen tőlük rendesen táncolni. A hallgatók másik fele pedig egyáltalán…
Misu sóhajtott. Hát ezt jól elbasztuk, öregem, nézett rám. Mert érted, mikor kezdtük a felújítást, akkor ugye nem csak a Mária lábánál térdeplő nyanyákat kellett kizargatni a templomból, de hát ugye az isten is útban volt. Mégse lehet úgy kövezni, hogy kerülgeted ottan az istent. A restaurátorok, akik ilyen vallásos értelmiségek, azok persze pattogtak ott…
Van ez a haverom, a Varga Misu. Múltkor összefutottunk a piacon, mikor igazi kolbászt akartam venni a hentestől, és nem megint valami szar boltit. Mi van veled öregem, kérdezte a Misu, és a lapátkezével jól hátba vágott. Hát semmi feleltem, mert elég hülyén hangzik, hogy „lejöttem kolbászt venni”, úgyhogy ebben maradtunk. Az jó, mondta, a…
Mainzban a hallgatók nem kollégiumban laknak. Legalábbis nem olyanban, mint amit én kollégiumnak gondoltam. Otthon ha nagy ritkán eljutottam egy koliba, akkor általában borzalmasan lepukkant állapotú kicsi szobákba, egymástól féltve őrzött konyhaszekrényekbe, félig eldugult klotyókba botlottam. Itt is lehet persze olyan szállásokat találni, ahol megvan ez a hamisítatlan koli-feeling (emberre omló erkélyajtó, eltakaríthatatlan idegen eredetű…
Lehet küldeni és kapni képeslapot! Vagy csak röhögni rajtuk… Bárgyúbbnál bárgyúbb tavaszi versélmények, ömlengős jókívánságok, vicceskedő nyuszis irományok és bibliai idézetek árasztják el ilyenkor az üzletek polcait. Nem csak a szövegek, de a képek is variálhatók a végtelenségig: kisnyuszi ül, kisnyuszi áll, két kisnyuszi ül, két kisnyuszi ül, de egy kosárban, egy kisnyuszi ül egy…
Azt mondják, olyan nincs, hogy „magányos ágy”, mert az csak egy költői kép, és valójában az magányos, aki az ágyban fekszik.
Igazából tök egyszerű volt, nem is értem, miért nem próbáltam korábban. Persze anyám frászt kapott már attól is, hogy az ablakban ülve telefonálok. Tudja, hogy kiabálok, nevetek, gesztikulálok közben, és próbálja nem elképzelni, ahogy kizuhanok a harmadikról, mert azt is tudja, hogy a gondolatoknak teremtő ereje van.
Mainzban megismerkedtem egy horvát lánnyal, Ernával. Kiderült, hogy amúgy bosnyák, csak a háború alatt menekültek át Horvátországba. Zágrábból jött ki egy félévet tanulni, és utána visszatért Mainzba, másfél éve itt él. Örökké hálás leszek neki, mivel tőle tanultam meg azt a receptet, ami már nem egyszer mentett meg az éhhaláltól. Az ustipci ugyanis pont az…
Az olaszok rendesek voltak, a szobában tényleg volt légkondi, és az étterem is roskadozott a finomabbnál finomabb fogásoktól. Na persze, állapította meg első nap a férj, nem éppen babgulyás vagy egy jó kis csirkepörkölt, de ehető. Dél-Olaszország egyik gyöngyszemében, Positano-ban nyaraltak. A feleség két héttel indulás előtt újrafestette a haját és egy kicsit vágatott is…
Kincső a nagyanyja természetét örökölte: álmodozó, naiv gyerek volt, aki órákig tudta bámulni a színes faleveleket vagy a víztükör csillogását. Bonyolult, részletes rajzokat készített már az óvodában is, és szinte csak azokat a dolgokat vette észre, amiket mások nem.
