Beköszönt a tavasz, amellyel egy időben az idei fesztiválok is elejüket veszik. A téli álom után kezdhetünk ráhangolódni a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, komolyzenei programokkal ébredezve március 22. és április 7. között.

A Bohemian Betyars egy új, érdekesen fénylő esthajnalcsillag a magyar világzene egén. Muzsikájukban a népies motívumok mellett fellelhetőek ska és punk elemek is. Népszerűségük 2009 óta töretlen, és ez nem csak egy Péterfy Bori feldolgozás miatt van… A bandába egy A38-on megrendezett lemezbemutatón botlottam bele, már-már véletlenül. Ritkán megyek számomra ismeretlen előadó koncertjére, főleg ha az…
Ez a lány nem más, mint Lindsey Stirling, aki bátran össze merte boronálni a klasszikus hegedűművészetet a mai, modern zenével, vagy éppen bármivel.
Október 5-én mutatták be a Thália Színházban az EMKE – volt egyszer egy kávéház… című darabot Bagó Bertalan rendezésében. Az előadás a Café Budapest Fesztivál keretein belül is látható volt kétszer. Második világháborús visszaemlékezés Budapest pezsgő, kávéházakkal teli időszakáról élőzenével, és olykor érthetetlen jelenetekkel. A Pompásan buszozunk című regény kortárs szerzője, Garaczi László új drámájával igencsak…