szegénység - Socfest

szegénység

A város peremén – az Illatos út másképpen

Budapest egyik „láthatatlan” része volt a Dzsumbuj, az Illatos úti lakótelep, ahol több mint hetven évig éltek. A külső-ferencvárosi háztömbök felszámolását bő két éve fejezték be, a lakókat pedig elköltöztették a város különböző részeire. De vajon kik ők, és hogyan emlékeznek vissza az itt töltött évekre? A Dzsumbuj történetét és élményanyagait dolgozza fel A város peremén című…

Dorka Anett | Programajánló | 2017. május 18

Drifter – Ricsi útja a raliversenyzésig

Hörcher Gábor öt éven keresztül készítette a Driftert. A rendező első filmjének főszereplőjét Steinbach Richárdot 15 éves kora óta ismeri, céltudatossága és vagánysága pedig annyira megragadta, hogy szinte az első pillanatban eldöntötte, filmet fog forgatni róla. Ricsi alkut kötött Gáborral, ha segít neki hozzájutni az első versenyautójához, megörökítheti a kamerájával, hogyan válik belőle raliversenyző. A…

Varga Miklós | Film | Kritika, Mozi | 2016. március 02

Operáló koldusok

A Vígszínház Brecht és Bodó párosa kitűnő választás volt, nem is beszélve a frenetikus Szputnyik Hajózási Társaságról. Vicces, látványos, bravúros előadás a nemrég bemutatott Koldusopera.

Facsády Orsolya | Színház | 2015. április 08

Kispad-beszámoló

Szegénység, társadalmi ellentétek, függőségek – a Kispad drámapedagógia programja mind-mind foglalkozik ezekkel. A Bethlenfalvy Ádám vezette foglalkozásukon jártunk.

Dorka Anett | Színház | 2014. december 05

Borbély Szilárd – Nincstelenek (2013)

Borbély Szilárd regénye egy, a gyökértelenség és reménytelenség örvényében rekedt parasztcsalád életét rajzolja elénk egy gyermek elbeszélő ártatlan szemein keresztül.

Hubay Miklós Péter | Könyv | 2014. április 04

A pénz beszél – Metro Manila kritika

A Metro Manila nem művészfilm, noha artmozikban vetítik. Ízig-vérig akció, de nem a vérfröccsenős fajtából. Társadalomkritika és dráma is, igazán hatásos képekkel. Sean Ellis most egy Fülöp-szigeti család életét és sorsát mutatja be új filmjében.

Mora' | Kritika, Mozi | 2013. november 07

Alföldi Róbert a chips-zivatarban

Mi a közös Alföldi Róbertben, az Átrium Film-Színházban, Varró Daniban és Gothár Péter rendezőben? Mindannyiuknak köze van Martin McDonagh abszurd humorba burkolt, kesernyés vígjátékához, a Vaknyugathoz. A groteszk poénok és fura szöveg mögül néha kikukucskál a jó öreg magyar valóság ír köntösben.

Dorka Anett | Színház | 2013. április 04

Az eleven zöld és az érző fém hazája

Amikor első köreimet róttam a városban, még nem éreztem a hangulatát. Több napi sétálás kellett ahhoz, hogy megtaláljam azt a mesevilágot, amely végül teljesen elvarázsolt. A budapesti Duna-part után a várost átszelő Liffey folyó és hídjai nem töltöttek el csodálattal, viszont a város parkjai semmihez sem foghatóak. A természet adta gyönyört pedig az ember alkotta…

Varga Kriszti | Külföld | 2012. december 02

Jóembert keresünk

Avagy régi, de még mindig helytálló gondolatok társadalomkritikával egy élvezetes előadásban Mit is látunk ma? Parkolókeresés, padkára fel, padkáról le, kocsi bezár, zakó gombol, nehogy kilógjunk a sorból… Mindegy is, a lényeg, hogy egy kellően rohanós nap után beesik az ember a Víg-be és lát valami VÍGasztalót. Bertold Brecht darabjának mai adaptációjára néhány klikkelést követően…

Fehér Gellért | Színház | 2012. november 16

Dikta-túra Vujity Tvrtkoval

Csernobil, Észak-Korea, Türkmenisztán, Haiti. A világ legzártabb és legszegényebb vidékei ezek, ahová csak kevesen juthatnak el Magyarországról. Egy valaki, Vujity Tvrtko azonban végiglátogatta őket, és azóta riportokban, előadásokban számol be élményeiről. Legutóbb a Világjáró Klub szervezése révén a Corvinus Egyetemen vitte „dikta-túrára” a hallgatóságot, és bár az úti célok gyakran félelmetesek, sőt megrázóak voltak, mégis…

Szurovecz Illés | Konferencia | 2012. október 30