Eddigi jó tizenöt éves pályafutása során a Seether példásan lett generációja és műfaja egyik legtöbbre tartott, a benne lakozó erőt azonban teljesen még mindig ki nem aknázó zenekara.
Eddigi jó tizenöt éves pályafutása során a Seether példásan lett generációja és műfaja egyik legtöbbre tartott, a benne lakozó erőt azonban teljesen még mindig ki nem aknázó zenekara.
A Vinopiano Kézműves Borbár egy frissen nyílt hely a Szent Gellért téren. Célja, hogy bemutassa Magyarország legjellegzetesebb kézműves pincészeteit és borászait.
Magyar Császári Pillanatművek és Bagossy Brothers Company koncert lesz november 6-án a Mika Tivadar Mulatóban, igazi, leheletfinom, akusztikus popslágerekkel.
Miután már a megjelenés napján aranylemez státuszt ért el a Depresszió új, A folyamat zajlik… című albuma, a csapat a teljes anyagot ingyen meghallgathatóvá tette a Youtube-on.
A média iránt érdeklődők számára igazi csemegének ígérkezik november 11-én (kedden) a Média 2.0 csapatának szervezésében elindított kommunikációs meetup-sorozat az Ötkertben.
November 10-én ismét útjára indul a független színházi műhelyek, amatőr és hivatásos színjátszó társulatok, civil közösségek összefogásában megvalósuló felolvasóest-sorozat.
A Nyitva! fesztiválon kiadatlan üzlethelyiségek nyílnak meg, és adnak otthont feltörekvő kezdeményezéseknek a Lakatlan, a Kortárs Építészeti Központ és a Fővárosi Önkormányzat szervezésében.
Az ELTE PPK A biztonság peremén címmel megrendezésre kerülő pszichológiai nyílt nap interaktív műhelyei után most a négy plenáris előadást mutatjuk be részletesebben.
“Meddig tart a civil és hol kezdődik a politikai szféra?” címmel rendezett workshopot a Magyar Pszichodráma Egyesület Szociodráma Munkacsoportja a Norvég Civil Alap támogatásával.
A pszichológia iránt érdeklődők nem hagyhatják ki november 5-én az ELTE PPK nyílt napját, amelynek témája a korunkban olyan nagyon aktuális kérdés: a biztonság keresése.