Eltelt egy újabb, remek Rockmaraton, sok-sok élménnyel, jó kedvvel, kiváló koncertekkel. Mindig olyan nehezen írok élménybeszámolót, leginkább azért, mert sosem akarom elhinni, hogy véget ért. Na de ne szomorkodjunk, inkább tekintsünk vissza, milyen is volt a “kis jubileumi” Rockmaraton Fesztivál.
Hétfő dél, karszalag pipa, sátor kész, végre itt vagyunk! A nulladik napon a dunaújvárosi zenekarok kapták a főszerepet a Barba Negra Nagyszínpadon, mi csak a Morhord előadásába hallgattunk bele, a többi zenekart a sátortáborból hallgattuk. Első sorban azért, mert a baráti társaságunk nagy részével csak ezen a fesztiválon találkozunk, első nap mindig sok a megbeszélni való, ezért kérlek nézzétek el nekünk eme hiányosságunkat.
Rögtön az első napon elég ütős volt a felhozatal, elnéztünk a The Casualties előadására, belehallgattunk a Metal Church és a Nervosa koncertjébe, visszamentünk Prosecturára, aztán Gloryhammerre. Utóbbi roppant szórakoztató koncertélmény, főleg ahogy a hatalmas kalapáccsal hadonászik a frontember azzal a felkiáltással például, hogy “ilyen hangja lehet annak, ha egy goblint leütsz – SPLACCS”. Nekem nem volt merszem nagyon közel menni a The Exploited bulijához, de hogy is mondjam, az idő kereke az előadásukon nem igazán fog. Nem utolsó dolog az sem, hogy a koncert végére nagyjából 50 ember lehetett a színpadon. Nagyon vártam a Rhapsody-t, kamaszkorom egyik kedvenc zenekara, és nem csalódtam. Habár kicsit érzelmesebbnek éreztem az előadást, mint ahogy az emlékeimben él a zenekar, attól még nagyon tetszett. Kiváltképp az a rész, amikor szem- és fültanúi lehettünk egy gyönyörű Adrea Bocelli – Time to Say Goodbye áriának. “…mi olaszok vagyunk és ezért a Rockmaraton közönségének szeretnénk küldeni ezt a dalt.”
A szerdai nap leginkább este voltunk aktívabbak. Napközben kimentünk a Dunagyöngye Halászcsárdába egy jó ebédre – mindenkinek csak ajánlani tudom – aztán jóllakottan vissza őgyelegtünk a sátrakhoz. A délutáni szieszta után nyitottunk egy jól bevált Depresszió koncerttel, aztán a kihagyhatatlan Finntroll, némi Road, egy jó adag Eluveitie és végszónak AWS. A koncertekre nagyjából emlékszem, nagyon jók voltak, én tök jól éreztem magam, a májam nem feltétlenül, de hát egy évben csak egyszer van Rockmaraton – sajnos.
Csütörtökön személyes okok miatt haza kellett jönnünk Pestre, de relatív gyorsan megjártuk. A szokásos kicsit ez, kicsit az nap volt – Junkies, Wolfheart, Insomnium és a várva várt Paradise Lost. Szintén nagy kedvencem, kifejezetten sok régi dallal érkeztek hozzánk és egy qrva jó bulit toltak! Olyan klasszikusok csendültek fel, mint például a Hallowed Land, Isolate, As I Die, The Enemy, Faith Divides Us – Death Unites Us, Erased, Say Just Words és gyakorlatilag majdnem az egész setlistet leírtam. Valahol ezen a koncerten hagytam el a hangomat…
A pénteki napot az átlagosnál korábban indítottuk, nyomtunk egy jó Phoenix RT koncertet, aztán egy hosszabb szünetet, majd Moby Dick, mellette a kihagyhatatlan Gutalax! Most is volt wc papír guriga dobálás, de grátiszba egy csapat ugyan olyan fehér overált viselt, mint a zenekar, meg valaki a feje tetején vitt egy régi TV-t… mondjuk azt nem értem miért, de vicces volt. Némi Rómeó Vérzik, egy kis Napalm Death és egy kevés Pokolgép. Nem vagyok nagy rajongója a Napalm Death-nek, de nagyon jó műsort csinálnak. Gyakorlatilag az énekes nem tudom, mikor vett levegőt, pedig folyamatosan mozgott a színpadon és nyomta a hörgést, szóval minden tiszteletem az övé. Ahogy éjfélt ütött az óra, elindult a Soulfly. Először a 2012-es Rockmaratonon láttam őket, de akkor nem igazán tetszett – ahhoz a bulihoz képest merném azt állítani, hogy az idei legjobb fellépés díját nekik adnám. Kegyetlen jó volt a hangosítás, elemükben voltak a zenészek, igaz, néha úgy éreztem, hogy húzzák az időt, de inkább azért, mert mi nem voltunk nekik elég jók (mármint a közönség). Nekem bejött, 10/10!
Szomorú a szombat, főleg azért, mert zárónap. Délelőtt volt egy kiadós zuhé erős széllel, de délutánra mintha mi sem történt volna. Kisütött a nap, szinte minden megszáradt, mondhatni kegyes volt az időjárás hozzánk. Elmentünk Apey & The Pea-re, és úgy ottfelejtettük magunkat, hogy lemaradtunk az Our Hollow, Our Home koncertjéről. Ezt így utólag kicsit sajnálom, de naaaaagyon kellett már egy jó Apey koncert. Tavaly annyira nem tetszett, idén sokkal jobb volt. Bár szerintem a hang technikus már-már agyf***t kapott Árontól, aki alsó hangon 3x dobta el a mikrofonját. A Bömbers együttest egy svéd cimboránk emlegette, hogy mennyire jó – most már tudom, hogy miért. Igaz erős nyitás volt rögtön az Aces of Spades, de be kell vallanom, hogy elég jól nyomják az öregek. Na és akkor megérkeztünk a sokak által várt Philip H. Anselmo & The Illegals koncertjéhez! Nevezzetek nyuszinak, de nekem nagyon jó volt messziről a buli. Nem akartam abban az emberrengetegben nyomorogni, teljesen élvezhető volt a távolból is.
Még hajnalig beszélgettünk, aztán szép lassan mindenki elpakolta magát, hogy kb. életképes legyen a hazaútra. Viszonylag korán keltünk, hogy még a beharangozott eső előtt sátrat tudjunk bontani, de persze senki sem akart elindulni. Még egy utolsó kávé a kiskocsiból, egy utolsó toalett kör, aztán a könnyes búcsú a barátoktól és a fesztiváltól. Kifelé menet érvénybe lépett az “ingyen sör” felkiáltás, a Dreher jóvoltából mindenki kapott egy doboz jó nedűt, ami nagyon király dolog, és plusz egy indok arra, hogy ne akarjunk innen elmenni.
Ej, hogy megint ilyen gyorsan véget ért! Mindig olyan érzésem van, mintha hazaérkeznék, nagyon szeretem ezt a fesztivált. Egy részről azért, mert jó a szervezés, a hangulat és a programok, más részről azért, mert azokkal a barátaimmal töltöm, akikkel ritkán találkozom. Gyakorlatilag nekem a Rockmaraton Fesztivál egy családi nyaralás – egy hét a legjobb barátaimmal, a legjobb zenékkel egy olyan helyen, amit mernék a rockerek béke szigetének nevezni. Köszi Rockmaraton, hogy idén is vendégül láttál minket! Jövőre ugyanitt!
Mini galériánkat az alábbi linken tudjátok megnézni:
Slussz poén: amikor utolsó reggel arra az ordításra, hogy “Rübi” azt hallod válasznak, hogy “Akela” – felbecsülhetetlen.