Négy nap a festői váci Duna-parton, neves együttesek koncertjei, hajnalig tartó bulik, fesztiválilag közös reggelik. Erről szólt az idén már hatodszor megrendezett VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, amely tízezer látogatót vonzott. Erről számolunk most be.
A VéNégy Fesztivál honlapján az olvasható, hogy emberléptékű, de programkínálata igazán pompás. Ezt valóban megtapasztalhattam a hétvégén. A tömeg, a hangulat megadták az igazi fesztivál-érzést, mégsem volt az az érzet, hogy agyonnyom a több ezer ember, hogy egy idő után megsüketülünk az állandó dübörgéstől. Pont annyira volt pörgős, amennyi kell egy igazán jó bulis, koncertes hétvégéhez. 
Csütörtökön a cseh Sírj, bébi sírj című darabbal kezdtem, ahová elhívtam a barátaimat is. Kissé megszeppenve ültem fejhallgatóval a fejemen, lesve a színpadot, amikor hirtelen elindult a darab. Bevallom, volt a helyzetnek egy komikus jellege, ahogy egy fesztiválon cseh darabot nézek, de ez a kezdeti pár perc után el is múlt. Átállt az agyam, utána pedig kíváncsian követtem az eseményeket. A darab igazán jól sikerült, bár a tolmács beleélésén még van mit javítani, nem sok érzelmet vitt bele (igaz, hogy neki csak a hangalámondás a feladata, mégis számítottam valamiféle érzelemre), a színészek játéka viszont megnyerő volt.
Este az utcaszínházról lemaradtam, mert Wolfie-val készítettem interjút még színpadra lépésük előtt, amit ITT olvashattok el. A Punnany Massif rendhagyó módon a közönség előtt végezte a behangolást, amely a saját koncerteken szigorúan „titokban’” zajlik. Ez mindenkinek tetszett, bepörögött a srácok laza „előjátékára” (:D). A koncert pedig fergeteges volt. Odatették magukat, olyan erővel és lelkesedéssel játszottak a színpadon, hogy még az esőt is elijesztették. A rajongók egyforma örömmel fogadták a régi és új számokat egyaránt, és a szokásos közönségénekeltetés sem maradt el. Én sok koncertjükön jártam már, ez is dobogós volt. 
Szombaton a Black&White utcaszínházat néztem meg. Különleges élmény volt ugyancsak a fesztiváli hangulatban egy némafilmekre emlékeztető darabot látni a fűben ülve. A játékuk érdekes volt, bár nem mindenhol értettem, mi történhet. A fekete-fehér, férfi-nő ellentétpár játszott főszerepet, amely a darab végén a sok különbség és szembenállás után mégiscsak egyetértést talált. A két színész játékát egy göndör hajú csellós fiú kísérte gyönyörűen. A végén egy lelkes hallgató kérésére eljátszotta a Trónok Harca nyitányának egy részletét is. 
Az aznapi koncertadagot a Péterfy Bori & Love Band nyitotta meg. Fergeteges bulit csaptak, a füves placc 10 perc alatt megtelt. Péterfy Bori vicces beszólásaival, laza stílusával, belevaló produkciójával azoknak is szimpatikussá vált, akik eddig nem ismerték vagy nem szerették. A koncert csúcsa azonban mégiscsak az volt, amikor Bori beverekedte magát a közönség közepére, és lefeküdt a földre éneklés közben, magával húzva a körülötte táncoló embereket. Elmondása szerint megtalálta az idei nyár kedvenc fesztivál közönségét. 
Az utcaszínház területére fáklyás, beöltözött utcaszínészek kísérték át a koncert közönségét. Ötletes, fényjátékokkal, tűzzel, gólyalábakkal kooperáló darab volt. Címe a Találkozás Prosperoval, mely Shakespeare négy drámáját foglalta magában. A látványos ukrán előadás osztatlant sikert aratott. 
Az utolsó napon a Kiscsillag és a Quimby zárta a fesztivált, mindkét koncerten megtelt a színpad előtti tér, felszabadult közönség ugrált és tombolt a dalokra, torkaszakadtukból énekeltek. 
A program nagyon jól volt összerakva, mivel semmiről nem maradtunk le, egymáshoz voltak igazítva az események. Nagy pozitívum, hogy nem volt késés, minden akkor kezdődött, amikorra ki volt írva. A gasztro szigeten bőséges kínálata a szokásos fesztivál hambitól a sajtos-tejfölös lángosig terjedt. 
Egy negatívumot éreztem, hogy a szervezők sem voltak mindig képben a helyszínekkel és programokkal kapcsolatban. (tisztelet a kivételnek)
Összességében nagyon jó élményben részesültem, sokat fejlődött tavalyhoz képest is, amit a fellépők is szóvá tettek. A Vénégy nagy előnye, hogy kisléptékű, megvan a fesztivál hangulat, de mégis nyugalmat áraszt a Duna-parti fényfüzérekkel, a fényjátékkal és a narancssárgás naplementével. Jövőre biztosan visszamegyek!