Egy néhány óra kimenőt kapott katona verekedésbe keveredik a vándorszínészek előadásán. Leütik, három napra elveszti az eszméletét, azaz dezertőrré válik. Eleinte a büntetés elkerüléséért, aztán az életérzés és a közösség kedvéért tart a társulattal, miközben mindenféle nehézségeket kell leküzdenie.
A film egyik emlékezetes pontja a látványvilág. Rengeteget kísérleteztek és művészkedtek vele. Néha talán túl sokat is, ami egy XIX. században játszódó filmnél nem mindig passzol a hangulatba, de önmagában egy-egy felvétel mesésen nézett ki. Sok kép megállná a helyét egy dokumentumfilmben is. A felvételek fantasztikusan mesélik el az utazást, az intimitást, az idő múlását és a természet közelségét.
A másik erős pont maga az utazás hangulata. Van patakban fürdés, horgászat, tábortűz, szekértolás a sárban miközben szakad az eső, havas tájak, napos dombok és konfliktusok. Átjön a vándorszínész feeling, amin sokat segít a folyamatosan változó környezet és a szakadt ruhák. Ezen ígéretes dolgok ellenére egy hihetetlenül nagy diszharmónia, valamiféle zavartság jellemzi a filmet.
Valamiért végig úgy éreztem, hogy nem kapcsolódnak össze a különböző elemek. Ezen az sem segített, hogy egyébként neves színészeknek játszottak el béna színészeket, akik a színpadon kívül is béna színészekként viselkednek. Nagyon különböző jelenetek következnek egymás után, de mit is akartak elérni velük?
Sokfelé indulunk el, de kevés helyre jutunk. Van egy átlagos szerelmi szálunk, a különböző szereplők saját életútjai, néha humor, néha sírás, néha szex és nagyon különböző technikával készült képsorok. Ezek nálam nem forrtak össze egy anyaggá. Nem volt meg a katarzis, a csattanó. Mintha semminek nem lett volna következménye a film hirtelennek tűnő végére. Jobban emlékszem A remény receptje című japán nyelvű, magyar feliratos filmre, amit két évvel ezelőtt láttam, mint erre, amit 4 órával írás előtt néztem meg.
Bevallom, határozottan érzem, de nem tudom leírni, hogy mi a baj, ezért kivételesen belelestem más kritikákba, hátha ott megtalálták a szavakat, amik itt vannak a fejemben valahol. A legközelebb az „édeskevés” és a „felszínes” volt ahhoz, amit gondolok.
Pontszám: 65/100