Ha egy filmet agyondicsérnek, mindig szkeptikusan ülök be a moziba. Tettem ezt A nyár királyai című alkotással is, mert a rendezőnek (Jordan Vogt-Roberts) ráadásul ez az első filmje. Ezek ellenére már a kezdő képsoroknál behúzott, és ami nagyobb szó, végig ott is tartott. Rég láttam már ilyen komolyan összerakott és remek színészekkel operáló alkotást a serdülőkorról.
Forrás: Big Bang Media
Mindenki legalább egyszer az életében átélte a szülői zsarnokság vagy infantilizmus formáját, akár ennek keverékét. Főhőseink pont a szülői nyomás és a múltbéli kísértetek béklyóiból igyekeznek menekülni. Joe (Nick Robinson) apjával él, nem túl jó viszonyban, ráadásul kamaszként, nővére már sikeresen kikecmergett az otthoni figyelem alól. Joe barátja, Patrick (Gabriel Basso) egy viccesen kifigurázott, debil család gyermeke, akinek szó szerint kiütése van az őseitől. Egy véletlen folytán találnak egy menedéket az erdő közepén, és jó munkásemberként felhúznak egy kis viskót. Harmadik tagként betoppan Biaggio (Moises Arias), az általában rémisztő, identitászavaros, fura fiú.
Hogy helyük szentségét megpecsételjék, amolyan „titoktartási szerződést” kötnek, kicsit Holt költők társasága áthallással. A film viszont nem megy el ebbe a vonalba. A szereplőket tényleg megismerjük, és mivel egy embernek nemcsak egy oldala van (ideális esetben), nem biztos, hogy egyetértünk a reakciókkal. A fiúk megteremtik a maguk erdei miliőjüket, autentikus módon vadásznak machetével bolti csirkékre, és élvezik a szabadságot a nyári szünetben, miközben a rendőrség kétségbeesetten keresi őket.
A szóban forgó házikó
Forrás: Big Bang Media
De ahogy látjuk, a srácoknak nincsen lelkifurdalása, vagy honvágya, kellemesen szórakoznak az erdőben. Az egyik bogyót szed, a másik megpróbál halászni, a harmadik meg simán belesimul egy fába álcából- legalábbis szerinte. Egyébként ez utóbbi (és nem mellesleg a három színész közül a legtöbb filmben szereplő) Biaggio-nak köszönhető a poénok 90 százaléka. Olyan elképesztő marhaságokat mond és művel, ami többedszerre sem lesz unalomig ismételt, arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag stílusidegen a karaktere.
A cselekmény két szálon fut. Egyrészről a szülők érdekes reakcióit és rendőrséget bevető gyermekmegtalálási kísérleteit láthatjuk, miközben, mindnyájan kicsit magukba szállnak, elgondolkodnak, vajon jó szülők-e. A fő szál viszont a kamaszoké, akik végre nem (csak) isznak, hanem jól elvannak a kis világukban, bár egy idő után hiányolják a női társaságot. Joe elhívja amolyan házavató vacsorára a kiszemelt leányzót, aki többedmagával érkezik. Beköszönt az első szerelem és az első csalódás, a fiúk ráadásul az esti „bulihoz” hegedülnek is.
Egy nagyon szépen fotografált film, ötletes vágásokkal, sok humorforrással, és rengeteg ismert filmes utalással (pl. a Mátrixos harcjelenet Neo és Morpheus között). A természet szinte megelevenedik a vásznon a sok közelinek és a szép tájaknak köszönhetően. Szeretetről, szerelemről, családról, barátságról őszintén, amerikaiasan és humorosan. A fiatalok remekelnek, sok érzelmet és élethelyzetet kell hitelesíteniük, ami sikerül is nekik.
Azért érdekelne, hogy a lopott pár száz dollárjukból hogyan futott annyi sörre, kardokra meg bozótvágóra. Biztos a Hogyan éljünk az erdőben című könyv mellett árulták őket akciósan.
Pontszám: 95