10 éve ment el a munkás író - Socfest

10 éve ment el a munkás író

Olvasási idő: 2 perc

Az ember azt hinné, hogy a halál valami rettenetes dolog, aztán kiderül, mikor a fáradt tekintetű orvos meghallgatja, megforgatja a testet, hogy alig több, mint bármi más, az egy kicsit furcsa, mikor a térd roppan egyet a nyomás alatt, igen, mondja erre a doktor, halott.” (Tar Sándor – A mi utcánk)

Január 30-án volt tíz éve, hogy elhunyt Tar Sándor, a Kádár-korszak és a rendszerváltás utáni munkás- és parasztlét legnagyobb krónikása.

Az 1941-ben született Tar a debreceni gépipari technikumban végzett, ami után a helyi orvosi műszergyárban helyezkedett el. Gyerekkorától kezdve szenvedélyesen olvasott, egy-két verse meg is jelent folyóiratokban, de nem foglalkozott komolyabban írással. Ez változott meg ’76-ban, amikor is a Mozgó Világ szociográfiai pályázatának első díját elnyerte. Az NDK-ban vendégmunkásként töltött idejéről szóló A 6714-es személy végül csak szamizdat jelenhetett meg.

tar550belsoAz elesett, megnyomorított, reménytelen sorsok érdekelték elsősorban. Az ő mindennapjaikat igyekezett közelebb hozni az olvasókhoz, közszemlére tenni azt a világot, amelyről sokszor csak statisztikák (vagy azok sem) szólnak. Elsősorban novellistaként tartják számon, de regényeivel, szociográfiai munkáival is maradandót alkotott. A kritika A mi utcánk című novellaciklusát tartja életműve csúcspontjának. Több kortársa is a korszak egyik – ha nem a legfontosabb – íróját tisztelte személyében.

Nem volt egy akadémikus író, aki kávéházakban székelt vagy egyetemi előadásokat tartott. 1992-es elbocsátásáig a műszergyár alkalmazottja volt, együtt élt azzal a közeggel, amelyről írásai szólnak. A rendszerváltás után első kézből tapasztalhatta meg a leépítések által munkanélkülivé vált tömegek kilátástalanságát, de ebben az időszakban publikálta legtöbb írását is, a szabadabb légkörnek hála.

Mindezek törtek derékba 1999-ben, mikor napvilágra került ügynökmúltja. A belbiztonság a szamizdat megjelenése után válaszút elé állította: vagy jelentést ír Kenedi János történészről és csoportjáról, vagy pedig mehet a rácsok mögé. Tar Sándor pedig az előbbit választotta, habár az elkövetkezőkben ebből semmi haszna nem származott.

A botrány kirobbanása után heves vita alakult ki a szerepét illetően, de rossz döntések következtében a kétezres évekre legtöbb barátja, pályatársa elfordult tőle, egyre nehezebben tudott megélni, a korábban ünnepelt, díjakkal elárasztott író egyszeriben elfelejtődött. Ő maga is ott találta magát annak a bizonyos világnak a peremén, amelyről annyit írt. Egy regényben (Az áruló. Filmregény) igyekezett valamiképp terhes múltját feldolgozni, de végül nem tudott ezzel megbirkózni.

Magányosan, nyomorban halt meg, de súlyos örökséget hagyott a magyar irodalomra.

(Források: Litera, Magyar Narancs, Prae, kötve-fűzve)