Az idén először megrendezett Petőfi Zenei Díj hatalmas bulival és sikeres televíziós produkcióként mutatkozott be a VOLT Fesztivál 0. napján Sopronban.
Az idén először megrendezett Petőfi Zenei Díj hatalmas bulival és sikeres televíziós produkcióként mutatkozott be a VOLT Fesztivál 0. napján Sopronban.
A magyar mozdulatművészet több mint százéves hagyományának megőrzésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány 2015 januárjában 16. alkalommal rendezi meg a fesztivált.
Melyik volt a legmenőbb fesztivál, és melyik az, amelyikre jövőre mindenképp érdemes lesz jegyet váltani? Szeptember 21-ig szavazhatunk a nyár legjobb fesztiváljára a FÉLonline.hu-n.
Idén decemberben Rigában rendezik meg az Európai Filmakadémia rangos filmdíj-átadóját. Az eseményből a nézők is kivehetik részüket, ugyanis megkezdődött a közönségszavazás.
9. alkalommal adja át hazánk vezető zenecsatornája a „Magyar Könnyűzenéért” Comet-gömbjét, amelyet olyan bandák nyerhetnek el, akik legalább 10 éve a pályán vannak.
Míg általában a Golden Globe- és az Oscar-díjátadókon hozzávetőlegesen hasonló eredmények születnek, addig ez a típusú verseny Nagy-Britanniában rendre máshogy alakul.
David O. Russell amerikai rendező Amerikai botrány (American Hustle) című filmje volt az idei, 71. Golden Globe-díjkiosztó abszolút sztárja, három kategóriában kapott díjat a gálán.
Január 7-én nem csak az Attilák ünnepelhették névnapjukat, hanem a futballvilág is 2012 legjobbját. Az Aranylabda díjátadó gálán Lionel Messihez került a neves elismerés, immár 4. alkalommal, ami egyedülálló rekord. Az Aranylabdát 1956-ban hívta életre a France Football francia szaklap, amellyel a legjobb teljesítményt nyújtó labdarúgót díjazták. (Magyar vonatkozása is van a díjnak, hiszen 1967-ben…