Március 31-én indul, és több mint három héten át tart majd a világsztárokat, bemutatókat és rendhagyó eseményeket felsorakoztató Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Március 31-én indul, és több mint három héten át tart majd a világsztárokat, bemutatókat és rendhagyó eseményeket felsorakoztató Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Egyre ismertebb és rangosabb esemény a Színházak Éjszakája Budapest fesztiváltérképén. Szeptember 17-én ötödik alkalommal rendezik meg ezt a különleges nyíltnapot, minden évben bővítve a résztvevő színházak listáját. Idén 30 teátrum alkot erre az éjszakára közel ezerfős társulatot.
A Kolibri Színház az idei évadban négy bemutatót tartott, három játszóhelyén közel ötvenezer néző előtt lépett fel a társulat. Több mint ötezer gyermeket segítettek ahhoz, hogy eljussanak a Kolibri előadásaira.
December 12-én adták át a Xl. ARANYSZEM Fesztivál díjait. A Médiatanácsának jóvoltából az ARANYSZEM történetében először idén négy kategória győztesei pénzdíjban is részesültek.
Nem kell várnod 2015-ig, hogy megtudd, milyen lesz az új DJ Bootsie lemez! Az In Solem Verti albumbemutató koncertjét november 29-én este 8-tól tartják a Trafó nagytermében.
Tokió, Madrid és München után decembertől ismét Budapesten, a Magyar Állami Operaházban lép színpadra Molnár Levente. A külföldön legfoglalkoztatottabb magyar operaénekes naptára évekre előre megtelt már felkérésekkel.
Sokszor hallható az a sztereotípia, hogy a színházjegy drága. Manapság azonban gyakran olcsóbban is eljuthatunk színházba, operába vagy táncelőadásra, mint moziba. Nézzük a lehetőségeket – diákigazolvánnyal és anélkül!