Mese is meg nem is - Socfest

Mese is meg nem is

Olvasási idő: 3 perc

Peter Jackson a grandiózus Gyűrűk Ura filmek után újra Tolkien-adaptáció készítésébe fogott. A Hobbit könyv inkább meseelemeket használ,  az új-zélandi rendező ezt kiegészítve, drámai felhanggal bővítette ki a regényt és epikus trilógiában tárta a nézők elé Bilbó kalandjait. A második rész, A Hobbit: Smaug pusztasága, helyenként humoros, de már egyáltalán nem egy tipikus esti mese.

A történet ott folytatódik, ahol az első rész befejeződött (A Hobbit: Váratlan utazás, 2012).  Bilbó (Martin Freeman) és a törpök a Ködhegységen túljutva Bakacsinerdő felé veszik az útjukat. Céljuk a Magányos Hegyben lévő kincsek visszaszerzése Smaugtól, a hatalmas és vérszomjas sárkánytól. Útközben erdei tündékkel, óriás pókokkal, alakváltó medve-emberrel és az orkokkal is meg kell küzdeniük.

Már ebből is látszik, hogy izgalomból nincs hiány, csak úgy pörögnek az egymás utáni akciójelenetek. Egy-egy nagyobb horderejű összecsapás olyan jól van megkomponálva, mintha egy balettet néznénk (hordós jelenet). Ezek többségében a tündék megmentik a kis törpöket, de a film érdekessége – a  könyvvel ellentétben – hogy mindenki kiveszi a maga részét a harcból, a törpök már nemcsak bugyuta és gyáva félszerzetek, hanem foggal-körömmel küzdő kalandorok. Itt akár egy kis társadalomkritikát is felfedezhetünk, megjelenik a kisemberek harca az elnyomó gonosz ellen.

landscape

A megszokott varázslatos látványvilág

Fontos megjegyezni Peter Jackson változtatásait a regényhez képest. Mivel a Hobbit csak egy alig 300 oldalas előzménytörténet, ezért a filmes adaptáció trilógiájában való megvalósításához ki kellett egészíteni a művet. Ehhez Tolkien függelékeit, levelezéseit és interjúit is tanulmányozták a készítők, és ezekkel bővítették ki Középfölde történetét. Már a második részben érezhető a gonosz, a későbbi Szauron hatalmának növekedése. Gandalf (Ian McKellen) Dol Guldurba látogat, ahol már érezhető, ki is rejtőzik a Fekete mágus álarca mögött. Ezek az elemek tovább színesítik az univerzumot, és további izgalmakat ígérnek a befejező részhez.

 Viszont – valószínűleg valamilyen felsőbb nyomásnak behódolva – bekerült a történetbe Tauriel (Evangeline Lilly), egy erdei tündenő. Ez a szereplő amellett, hogy kísértetiesen hasonlít Katniss (Éhezők Viadala) és Merida (Merida, a bátor) karakterére, teljesen felesleges, említés sincs róla a könyvekben, és a szánalmas szerelmi háromszög (két tünde és egy törp(!) között) pedig egyáltalán nem méltó Tolkien írásaihoz. Legolas apja, Thranduil (Lee Pace) szintén kidolgozatlan karakter, és maga Legolas is csak merev tekintettel, érzelmek nélkül nyilaz tökéletes mértani pontossággal a velejéig gonosz orkokra.

Tauriel és Legolas pihenőt tart

Tauriel és Legolas pihenőt tart

Persze jól megírt szereplőkkel is találkozhatunk a film során. Bilbó még mindig egy igazi hobbit a Megyéből, igaz rejtvények megoldásában és kiszabadulási stratégiák kiötlésében kiemelkedik a fajtársai közül. A törpök is különböző személyiségjegyeket kaptak, Thorin-on már most látszik a kapzsiság előjele, valószínű ez még bonyodalmakat fog okozni a későbbiekben.

 A legizgalmasabb szereplő – akinek megjelenésére sok fanatikus már régóta várt – Smaug, a hatalmas vörös-arany színű sárkány, a Magányos Hegyben békésen uralkodó szörnyeteg. Smaug hangját Benedict Cumberbatch (Sherlock, Star Trek: Sötétségben) kölcsönözte, akinek a filmben még Nekromanta, azaz a korai Szauron mélyen duruzsoló orgánumát is köszönhetjük. A kapzsi, erős és gonosz sárkány csak úgy megpihen a törpöktől ellopott kincseken, aztán amikor megjelenik nála Bilbó, akkor látszik igazán mennyire kiszámíthatatlan ez a pszichopata karakter. Egyik pillanatban támad, aztán saját magáról és az értékeiről kezd el beszélni. A sárkánnyal folytatott harcba, szeretett hobbitunk mellett közös erővel szállnak be a törpök is, egy újabb, izgalmas, bár kissé hosszú akciójelenettel befejezve, de nem lezárva a filmet.

Smaug társalgásba kezd Bilbóval

Smaug társalgásba kezd Bilbóval

A Hobbit trilógia középső része elképesztően látványos. A Gyűrűk Urából megismert, mesebeli, új-zélandi tájak, a digitális effektek és maga Smaug, a sárkány döbbenetesen valóságosak. A történet komolyra fordul, már sokkal kevesebb humorral találkozhatunk, mint az első részben, hiszen ez egy mese átdolgozása, már inkább a felnőtteket megszólítva. Igaz, a két és fél órás játékidő kissé hosszú, de szerintem bízhatunk Peter Jackson-ban és készítőtársaiban, hogy minden szálnak meglesz a folytatása. Csak bírjuk ki a harmadik rész bemutatójáig!